Gazdaság

Egy bank nem politizálhat – interjú

Korábbi jegybankelnöki ambícióiról már letett a Raiffeisen Bank vezérigazgatója. Felcsuti Péter - tizenkilenc esztendő után - már saját bankjánál is csupán három évet ad magának, hogy megtalálja utódját.

– Lassan húsz éve vezeti ugyanazt a pénzintézetet, ami egyedülálló teljesítmény a hazai bankszektorban. Hogy sikerült a tulajdonosi együttműködést hosszú távon működőképessé tenni?

– A mai 100 százalékos tulajdonos, az osztrák Raiffeisen International egyik fő erénye, hogy rendkívül pragmatikus. Kezdettől fogva az érdekli, hogy a magyar leányvállalatnál jól menjenek a dolgok, megfelelőek legyenek az üzleti paraméterek: a pénzintézet lendületesen növekedjen, nőjön a profitja, működjenek a kontrollok, ne legyenek botrányok a bank körül. Máig elégséges önállóságot élvezünk, kapcsolatunk a tulajdonossal abszolút működőképes.

– Ugyanakkor a kapcsolat nem mentes a konfliktusoktól e viszony, az Ön száját például elhagyta néhányszor, hogy távozik a székéből. Miért maradt mégis?

– Reálpolitikusként – elfogadva azokat a korlátokat, amelyek behatárolják egy leánybank vezetőjének lehetőségeit – számos alkalommal kötöttem és természetesen ma is kötök kompromisszumokat. Vannak ugyanakkor olyan kérdések, amelyekben elveim vannak, s ezekben általában nem engedek. Így jellemzően szakmai természetű, döntési jogosítványokkal és a javadalmazásommal összefüggő ütkö­zéseink voltak a tulajdonossal, amelyekben aztán ők engedtek, így maradtam.

– A másik osztrák tulajdonú magyar bank vezetője, Kisbenedek Péter szűk három esztendő alatt bekerült az Erste Holding irányító testületébe. Hogyhogy Ön még mindig Budapesten dolgozik?

Egy bank nem politizálhat – interjú 1


Egy bank nem politizálhat – interjú 2

Egy bank nem politizálhat – interjú 3

„Reálpolitikusként gyakran kötök kompromisszumokat. Ám azokban a kérdésekben, amelyekben elveim vannak, nem engedek.”

Egy bank nem politizálhat – interjú 4

– Még mindig? Kérdés, hogy mennék-e. Noha engem nem hívtak Bécsbe semmiféle pozícióra, ha érkezett volna ilyen felkérés, valószínűleg nem vállaltam volna. Ehhez nem vagyok elég rugalmas. Azt is mondhatnám, hogy a nézeteimet, az értékrendemet és a szocializációmat illetően inkább kicsit merev vagyok. Kell a mi jó együttműködésünkhöz az a 250 kilométernyi távolság, amely Budapest és Bécs között van.

– Kétségtelen, a szakma is úgy tartja, hogy fából vaskarika, amit Ön csinál. Tipikusan angolszász bankári mentalitással vezet egy olyan bankot, amelynek tulajdonosai egy úgynevezett párttagkönyv-gazdaságban élnek. Hogy férnek meg ezek egymás mellett?

– Az osztrák nagybankok működését az ottani játéksza­bályoknak megfelelően valóban áthatja, vagy inkább a múltban eléggé áthatotta egy meghatározott pártszimpátia – a Raiffeisenről például ismert, hogy néppárti kötődésű -, de ez a hatás nálunk a legkevésbé sem érződik. Mint már kifejtettem, a Raiffeisen International magyarországi, illetve széles értelemben vett régiós tevékenységét meglehetős pragmatizmus jellemzi. Az elmúlt tizenkilenc évben a tulajdonos részéről engem, illetve a bankot semmiféle politikai nyomásgyakorlás nem ért. Magam is úgy gondolom, hogy egy banknak, mint üzleti entitásnak, nem lehetnek politikai nézetei, ami a jelek szerint tökéletesen egybeesik a tulajdonosnak a kelet-európai hálózatról vallott felfogásával.

– A hazai pártok viszont a rendszerváltás hajnalán kilincseltek Önnél némi anyagi támogatásért, és Ön elutasította őket. A politika mindenhatóságára épülő szocializmus friss emlékével miért gondolta, hogy ezt büntetlenül megteheti?

– Meg sem fordult a fejemben, hogy egy osztrák tulajdonú banknak bármi baja lehet abból Magyarországon, ha egy vasat sem ad politikai pártok­nak. Hacsak az nem, hogy nem számít­hat állami üzletekre. Ez irányú várakozásaink teljesültek is, az ilyen természetű üzletekből – például autó­pálya-építés vagy éppen a reptéri beruházások finanszírozása – jellemzően kimaradunk.

– Úgy tudom, tartózkodása ennél is általánosabb természetű: nem jár fogadásokra, nem vadászik, és képtelen smúzolni. Mit nyer és mit veszít ezzel?

– A kapcsolati tőke építésében valóban nem jeleskedem, aminek egyszerű oka van: eléggé alkalmatlan vagyok rá. Kapcsolati alapon minden adok-kapok módon zajlik, így ha én kérnék valakitől valamit, azt ellentételeznem kellene. És amit tőlünk akarnának, azt én nem teljesíthetem: nem ígérhetek például olcsó hitelt laza feltételekkel, vagy támogatást, adományokat „üzleti” alapon. Az elmúlt tizenkilenc év eredményeit összegezve azonban úgy látom, hogy semmit nem veszítettünk a kívülállásunkkal. Sőt! Piaci részesedésünk a vállalati és önkormányzati szegmensben kifejezetten magas, 12 százalék felett van politikai és baráti elkötelezettségek nélkül is. Csak halkan jegyzem meg: talán ez a fajta semlegesség is közrejátszik abban, hogy ügyfélként a jobb- és a baloldal számos emblematikus személyisége – politikustól vállalkozóig – tüntet ki bennünket bizalmával.

– Maradva a rendszerváltás időszakánál: jó állással rendelkező, képzett jegybankárként 1989-ben miért igazolt át a kereskedelmi banki szektorba?

– Nem teljesen önszántamból választottam a „szabad” világot. Hiszen 17 évet töltöttem a jegybankban, az addigi első és egyetlen munkahelyemen, s ez egy igazi szerelem volt. A kétszintű bankrendszer megalakulásával azonban a nemzeti bank számos változáson ment keresztül, például átszervezték azt a területet is, ahol én akkor már középvezető voltam. Ez az átszervezés nem találkozott az én ambícióimmal. Így sértődés és bántás nélkül távoztam, elfogadva a Citibank ajánlatát.

– Nem voltak félelmei, hogy egy kereskedelmi banknál merőben más munkát kell majd végeznie, mint addig, esetleg olyat, amihez nem ért?

– Dehogynem. Őszintén szólva nem tudtam, mire is vállalkoztam valójában. Azzal viszont tisztában voltam, hogy a jegybanknál megszerzett ismereteimmel még így is elég jó helyzetben voltam azokkal szemben, akik az enyémnél sokkal kisebb ismeretekkel csöppentek a kialakuló pénzügyi szférába. Addigra ugyanis számos pénzpiacon megfordultam, sokféle – elsősorban nemzetközi – hitelműveletet ismertem, több idegen nyelven beszéltem, és sokat értettem a külföldi befektetők gondolkodásmódjából, mentalitásából, ők pedig elfogadtak tárgyalópartnerül.

– Úgy tudni, hogy Ön már eredetileg is a Unicbankhoz – azaz a mai Raiffeisenhez – készült. Miért volt ez a citibankos kitérő?

– Amikor megtudtam, hogy a jegybanki átszervezésnek nem leszek a nyertese, felkerestem az MNB elnökét azzal, hogy érdekelne a Unicbank vezérigazgatói állása. A Unicbank főrészvényeseként a központi bankot illette meg ugyanis az első számú vezető kinevezésének joga, és akkortájt olyan hírek jártak, hogy a részvényesek elégedetlenek a menedzsment teljesítményével és küszöbön áll a leváltásuk. Az elnök viszont – dacára a szakmai berkekben terjengő híreknek – akkoriban még nem látott okot a Unicbank vezetői garnitúrájának cseréjére, én pedig elfogadtam a Citibank ajánlatát. Alig egy esztendő elteltével viszont az MNB mégis elszánta magát egy új menedzsment kinevezésére, és engem kértek fel a vezérigazgatói poszt betöltésére.

– A Unicbank másik alapító tulajdonosa, a DG Bank azonban egy ideig erősen ambicionálta, hogy Ön helyett a saját emberét ültesse a vezérigazgatói székbe.

– Fel sem merült, hogy a vezérigazgató ne magyar legyen, de tagadhatatlan: konfliktusok bőven akadtak. A szórt részvényesi struktúrában természetesen valamennyi tulajdonos a saját szempontjait szerette volna érvényre juttatni, de egy jó menedzsment sosem enged utat a partikuláris érde­kek­nek, hanem a bank összérdekeit képviseli. Így aztán csattantunk időnként a DG-vel, időnként az osztrák részvényessel, más­kor a magyar szövetkezeti részvé­nyesekkel, csupán a jegybankkal nem keveredtünk konfliktusba, mivel az MNB-nek – érthető módon – nem voltak üzleti érdekei.

– Aki az elmúlt tizenkilenc esztendőben dolgozott a Raiffeisenben, főleg az Ön által tudatosan felépített banki kultúrában látja a siker kulcsát. Milyen mintákat követett e kultúra megalkotásakor?

– Magam is azt gondolom, hogy a Raiffeisen Bank fő megkülönböztető jegye a szervezeti kultúrája és a munkatársak ettől elválaszthatatlan menta­litása. Vala­mennyi felmé­résünk visszaigazolja, hogy ügyfeleink is érzékelik: ez más bank, mint a többi. Az alapokat valószínűleg én hoztam magammal, hiszen ez normálisan az első számú vezető feladata és felelőssége. Mivel közel 40 évesen kerültem a bank élére, már elég határozott képem volt a világról és az emberek közötti kapcsolatokról. A raiffeisenes szervezeti kultúra, mint deklarált versenyelőny azért annyira fontos, mert a vezető kereskedelmi bankok termékpalettája, elérhetősége, árazása nagyon hasonló, ha éppen nem ugyanaz. A szervezeti kultúránk, a munkatársak kötődése, elkötelezettsége lehet az a többlet, amelyet az ügyfél érzékel és értékel, amikor a nagyon is hasonló portékával versengő kereskedelmi bankok közül választ.

– De elegendő-e egy jó banki kultúra, ha a magyarországi politika még ma is egészségtelenül rátelepszik a gazdaságra? Miképpen sikerült ennek dacára töretlen fejlődést véghezvinni a Raiffeisennél?

– Minél inkább korlátozza az állam a piacot a saját játékszabályainak a kialakításában, annál több lehetőséget teremt az előírások kijátszására. A kilencvenes évek elején például agyonszabályozott környezetben működtünk, egymásnak ellent­mondó rendeletek sűrűjében, amiből aztán a pénzintézetek zöme – a törvényi lyukakra játsz­va – szép profitot csinált. És az utóbbi kilenc év rendel­kezéseinek sem a vesztesei voltak a magyarországi bankok. Az elmúlt húsz esztendőben mindazonáltal az állam fokozatos kivonulásának lehettünk tanúi: ma már hál’ istennek erőteljesen államtalanított gazdaság működik Magyarországon, érvényesülnek a piaci játékszabályok, a bankok között pedig valódi megmérettetés, egyre élénkebb piaci verseny zajlik.

– Mit gondol a mostani közálla­po­tokról? Milyen fajsúlyú kérdés­nek tartja, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése kapcsán politikusok hitelessége totálisan megroggyant, és mind gyakoribbak a közélet tisztaságát erősen megkérdőjelező esetek, korrupciós botrányok?

– Az írek az EU tagjaként az első tíz évben nem jutottak előbbre: gazdaságuk egyhelyben topogott, belpolitikájukat felőrölte a marakodás. E tíz év alatt azonban kitalálták, hogy miről is szóljon Írország. Azóta mindenki az ír sikertörténetről beszél. Innen nézve vigasztaló lehet, hogy nekünk van még hét évünk. Van egy másik megközelítése is a helyzetünknek, egyesek Argentínára mutatnak, és azt állítják, hogy több évtizedes stagnálásra, ismétlődő válságokra ítéli a társadalmat, a gazdaságot az elit működésképtelensége.

– Mi az Ön verziója?

– Benne élve persze rémülettel tölt el a társadalom, a politika és gazdaság gyakran kisszerű és amatőr irányítása, de egyúttal azt gondolom, hogy mindössze tizennyolc éve élünk a szabad világban, ezért talán érthető, hogy még csak ennyire vagyunk képesek. Talán jön egy fiatalabb, és politikailag, gazdaságilag iskolázottabb, kulturáltabb és megfelelő nyitottsággal rendelkező elit garnitúra, amely képes lesz az ország irányítására.

– A roma gyerekeket felkaroló alapítványa is erről szól?

– A roma kisebbség helyzetét a magyar társadalom mai legnagyobb problémájának tartom, amelynek középpontjában az oktatás áll. Én természetesen nem tudom ezt a problémát megoldani, de igyekszem annyit tenni, amennyi elvárható tőlem.

– Azt viszont senki nem várja el Öntől, hogy három év múlva visszavonuljon, mégis erre készül.

– Nem születtünk, és remélem, nem is halunk meg vezérigazgatóként. Nem biztos, hogy 2010 után is a mostani székemben szeretnék ülni, arról viszont gondoskodnom kell, hogy legyen három év múlva megfelelő utódom a bankban.

– Ön mivel foglalkozna?

– Megoszthatnám az időmet egy banki feladatkör és valamilyen karitatív tevékenység között, emellett szívesen tanítanék.

– Voltak ambíciói, amelyekről úgy tűnik, végleg lemondott. A pletykák szerint jegybankelnöki álmokat dédelgetett, de ezekről mára letett.

– Nosztalgikus érzelmek fűznek ugyan a jegybankhoz, de sosem kaptam ilyen felkérést, tehát nem kellett komolyan elgondolkodnom a kérdésen. Egyébként a mai jegybank nem is hasonlít az általam a nyolcvanas években megismert intézményre, így nem tudom, hogy alkalmas lennék-e egyáltalán erre a feladatra.

– Mindazonáltal az elkövetkező három év az Ön utolsó periódusa lehet a Raiffeisen élén, nem mindegy tehát, mit hoz a közeljövő. A bankokat is érintő hatásokat – az amerikai jelzáloghitel-piaci válságot és gazdasági lassulást, a hazai növekedés eltűnését, a banki kockázatokat növelő foglalkoztatás- és reálbércsökkenést, a vállalati csődök növekedő számát – mennyire tartja veszélyesnek?

– Csak azért aggódom, amiért felelősséget vállaltam, illetve vállalok. Lehet, hogy hiányzik belőlem a veszélyérzet, de az elmúlt húsz évben mindent láttunk már – fellendülést, leülést, lassulást, csődöket -, és a bank mégis évről évre jobban teljesített. Mostanában különösen veszélyes vizeken evezünk, de nem hiszem, hogy a sziklák és a zátonyok elsüllyesztenék a hajónkat. Az idén a várható veszteségekre 10 milliárd forintos céltartalékot képezünk, a legtöbbet fennállásunk óta, és így is 20 százalékkal haladjuk meg a tavalyi adózott eredményünket, amely viszont 50 százalékkal – a fennállásunk óta kimutatott legnagyobb mértékkel – lépte túl a megelőző évit. A bank ma sok lábon áll, az univerzalitás kiegyensúlyozza a működésünket. Amikor például leült kicsit a nagyvállalati üzletágunk, akkor felívelt a lakossági, most a lakossági szektor kicsit lassul, de az uniós pénzek megérkeztével a vállalati és a kkv-szektor élénkülhet. Éppen ezért a jövő évet illetően is bizakodók vagyunk, további dinamikus növekedéssel és 20 százalék feletti tőkearányos adózott eredménnyel számolunk.

– A bankok rangsorát illetően is optimista? Lát-e reális lehetőséget arra, hogy a stabilnak látszó 6. helyről előrelépjenek?

– Itt valóban szilárdnak tűnik a helyünk, amivel elégedettek vagyunk, de még inkább a szakma által figyelt kategóriákban elért eredményeinkkel. Például a vállalati hitelkihelyezésben miénk a 2. legnagyobb piaci részesedés, a lakossági hiteleknél a 4. helyen állunk, és a Raiffeisennél van a legtöbb vállalati betét. Egyébként pedig e mutatók a piacnak szólnak, no meg a sajtónak, mi viszont a legfontosabbnak a tulajdonos, az ügyfelek és a munkatársak visszajelzéseit tartjuk.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Detail of water purification plant from industrial processes
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.