Én azt hiszem, hogy a korszak brit és nemzetközi közélete jelentős szereplőjének, Sir Stafford Crippsnek semmilyen szerepe sem volt az ügyben. Ugyanis 1952-ben meghalt. Azt azonban nagyon is valószínűnek tartom, hogy mind Nehru, mind angol hivatalos körök részéről történt intervenció a fiatal angolok érdekében.
Mi magyarok akkor sem tudunk megegyezni, ha külföldön élünk. Ugyanebben a lapszámban a hazai jövőt illető nem kevés szkepszissel értesültem a Lendvai-Gáti vitáról 1956 ügyében.
DEL MEDICO IMRE
Budapest
• Magasak-e az élőmunka-terhek?
Soltész Bence cikkében arra a kérdésre kereste a választ, hogy az adórendszer különbségei okán érdemes-e egy vállalkozásnak Magyarországról Szlovákiába költözni (Megéri átköltözni? – Figyelő, 2006/42. szám). Az a megállapítása még rendben volna, miszerint „Magyarországon egy-egy vállalat, profiljától függően, 5-10 százalékkal nagyobb terhet kénytelen viselni, mint északi szomszédunknál”, az viszont már nincs, hogy „egy munkavállaló megközelítőleg 20 százalékkal kerül többe nálunk, mint Szlovákiában”. Ehhez ugyanis azt kellett volna megmondania, hogy mibe kerül Szlovákiában és Magyarországon egy – ugyanazon kvalifikációval és munkatapasztalattal rendelkező, és ugyanazon termelékenységű – dolgozó alkalmazása nemzeti valutában, majd az összehasonlítás érdekében a mondott összeget euróra vagy dollárra váltva felmutatni a 20 százaléknyi különbséget. Cikkében azonban nem erről van szó.
A közkeletű vélekedésekkel szemben a vállalkozót nem érdekli a járulékok vagy a személyi jövedelemadó mértéke. Ami érdekli: az a termelési folyamathoz szükséges képességekkel és készségekkel rendelkező dolgozók alkalmazásának teljes költsége (compensation of employee). Ezen dolgozók döntő többsége már munkahellyel rendelkezik, ahonnan csak valami plusszal csábíthatók el – ez a béremelkedés közgazdasági mechanizmusa.
Kérdés: ha nem igaz, akkor miért közkeletű (vállalkozói) vélekedés „az élőmunkát terhelő adók” magas volta miatt a versenyképességért való aggódás? Azért, mert a vállalkozók nem csupán a feszesebb gazdálkodással és munkaszervezéssel, technológiai fejlesztéssel, a pr erősítésével, alaposabb piackutatással kívánnak sikeresebbek lenni, hanem adócsökkentéssel is, ezzel remélve a munkavállalói jövedelem csökkentését, és – ami ezzel azonos – a profit növelését. A közgazdaság-elmélet feladata, hogy segítségével a valós gazdasági folyamatokkal legyünk tisztában, s megvédhessük magunkat az ideológiáktól.
És még három megjegyzés Soltész úr írásával kapcsolatban. A valóban alacsony foglalkoztatás nyugat-európai, sőt amerikai szintre emelése sem emelné lényegesen az adókat: modern gazdaságban nyolc általánost vagy még annyit sem végzettek alig alkalmazhatók, ha mégis, csak roppant alacsony bérért. A foglalkoztatás növelésének egyedüli hatékony módja az iskoláztatási szint emelése, ami érezhető eredményt legfeljebb egy-másfél évtizedes távlatban hozhat. A 800 ezer közszférában foglalkoztatott nemzetközi összehasonlításban alsó-közepes szint, egyáltalán nem számít magasnak. Soltész azt sugallja, hogy ezek a magánszféra „eltartottjai”. Nos: gyógyítókra, oktatókra, a rend őreire, az igazság szolgáltatatóira akkor is szükség van, ha az állam ezt lerázná magáról. Akkor is a „magánszféra” fizetne értük. De talán nem véletlen, hogy mindez hosszú fejlődés eredményeként a közszféra része lett. Végül az „eltartói” arány lehetne még kisebb is, ha az eltartottak a szüleik generációját pótoló gyerekek. Közép- és hosszú távon a magyar – és nemcsak a magyar – gazdaság egyik legnagyobb problémája a társadalom elöregedése.
NÉMETH GYÖRGY
közgazdász-szociológus
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
