Biztos úr, hová tűnt másfél millió magyar? – vonta kérdőre Olli Rehnt, az Európai Bizottság bővítésért felelős tagját Gál Kinga a testület által Romániáról és Bulgáriáról készített jelentésnek szentelt vitán az Európai Parlamentben. A Fidesz színeiben az európai képviselőtestületbe bejutott politikusasszony értetlenkedése annak szólt, hogy a Románia EU-tagságra való felkészülését értékelő jelentés egyetlen szóval sem tett említést a magyar kisebbségről. Pedig az EP magyar tagjai szerint a romániai magyarság helyzetében nem következett be kedvező változás a legutóbbi – tavaly októberi – országértékelés óta. 
Az Európai Parlamentben helyet foglaló magyar politikusok tisztában vannak azzal, hogy addig kell ütni a vasat, amíg keleti szomszédunk be nem lép az unióba. A csatlakozás időpontjára vonatkozó döntést a bizottság mostani jelentése sem tartalmazza, de brüsszeli elemzők immár egyértelműen a 2007. január elsejei dátumot valószínűsítik. Ez tehát az az időpont, amelyet követően már csak nagyon korlátozott lehetőség lesz a nyomásgyakorlásra.
FELTŰNŐ HALLGATÁS. A romániai magyarok jogainak magasabb szintre emelésére elméletileg kedvező alkalmat kínálna az ország EU-csatlakozása, az Európai Bizottságot azonban szemlátomást más problémák foglalkoztatják, mint a magyar kisebbség sorsa. Utóbbiról Brüsszelnek amúgy is az a véleménye, hogy a helyzet sokat javult az elmúlt években. Arról nem beszélve, hogy – bár a tagfelvétel még 1993-ból származó „koppenhágai kritériumai” között a kisebbségi jogok tiszteletben tartása is szerepel – a vonatkozó uniós normák teljes hiányában az Európai Bizottság ezen a téren, más területektől eltérően, nem tud konkrét paragrafusokat számon kérni Bukaresten vagy Szófián. Tény, a vitatott jelentés a román kisebbségi törvény útjának figyelemmel kísérését ígéri, azt azonban négyszemközt a brüsszeli tisztviselők is elismerik, hogy a bizottság nem kényszerítheti ennek elfogadására Romániát (lásd a keretes írást).
Brüsszeli ingerküszöb
Olli Rehn bővítési biztos finn nemzetiségű, azaz olyan országból jön, ahol nagyon is érzékenyek a kisebbségi jogok iránt. Ennek ellenére mégsem teheti meg, hogy a kisebbségek jogairól szóló kérdésekben a tagjelöltek előtt olyan magasra helyezze a lécet, mely szintet jó néhány jelenlegi tagállam sem ugorna át. Franciaország például még a nemzeti kisebbségek létét is tagadja. Persze nyilvánvalóan Brüsszel hozzáállása is más lenne, ha – jó néhány más országhoz hasonlóan – a romániai kisebbségek elégedetlensége is a belső konfliktusok kiéleződésével fenyegetne. Egyesek szerint a bizottság előkelő távolságtartása csak a feszültség gerjesztésére jó, hiszen azt sugallhatja a kisebbségeknek, hogy jogaik érvényesítésében nem kifizetődő a párbeszéd és a türelem. Mintegy az az üzenet: az unió ingerküszöbe mára olyan magasra került, hogy a kisebbségek csak akkor számíthatnak Brüsszel figyelmére, ha robbanás-veszélyessé válik a helyzet, esetleg el is szabadul az erőszak.
Ami ezekben a kérdésekben Magyarország szerepét illeti, ellenzéki EP-képviselők szerint a kormánynak a román csatlakozási tárgyalásokon még reális esélye lett volna a magyar érdekek jobb érvényesítésére, ezt azonban – talán az egyetlen környezetvédelem kivételével – elszalasztotta. E vádakat persze nem kis mértékben árnyalja, hogy hazánk mozgástere kezdettől fogva igen szűkre szabott volt. Behatárolta Budapest lehetőségeit, hogy miközben EU-tagként papíron az erő pozíciójából tárgyalhatott Bukaresttel, éppen a határon túli magyarok miatt Románia csatlakozásának egyik legelkötelezettebb támogatója volt.
A román fél egyébként is gondoskodott arról, hogy hazánk lehetőleg minél kevesebb vizet zavarjon a tárgyalásokon. Diplomaták szerint legalábbis Bukarest járta ki az EU-nál, hogy a 2004 májusában taggá vált országok, hiába dőlt el a belépésük, csatlakozásuk előtt még megfigyelőként se vehessenek részt a bolgár és a román tárgyalásokon. Ezért aztán, amikor Magyarország és kilenc másik állam 2004 májusában taggá vált, Bulgáriával már szinte be is fejeződtek a tárgyalások, de Románia is letudta már a tárgyalási fejezetek többségét. Budapestnek csupán a környezetvédelem, vagy a bel- és igazságügyi területén elfogadott feltételekbe volt még esélye beleszólni. Uniós diplomaták ez alapján úgy vélik, hogy ha Magyarországnak egy évvel több ideje lett volna, akkor Románia valamelyest más feltételekkel csatlakozhatna az unióhoz.
VERESPATAKI AGGÁLYOK. Egyesek éppen a környezetvédelmet hozzák fel szemléletes példaként erre, hiszen azon a területen olyan alku született, amely jelentős mértékben tükrözi a budapesti kabinet álláspontját. Más kérdés, hogy a kormánynak és az EP széksoraiban ülő magyar képviselőknek sajnos éppen abban a kérdésben van a legkevesebb adu a kezükben, ami a legnagyobb aggodalom forrása: nevezetesen a verespataki bányaberuházás ügyében. „Ha a létesítmény megépülne, és baleset következne be, sokkal nagyobb katasztrófára lehetne számítani, mint amilyen a 2000-es tiszai ciánszennyezés volt” – mutat rá a kérdés horderejére Hegyi Gyula, szocialista EP-képviselő, a környezetvédelmi bizottság tagja. Az Európai Unió nemrég elfogadta a bányászati hulladékokról szóló irányelvet – amely elvileg elrettentené a szennyezéstől a beruházókat és az államokat -, de az csak 2008-ban lép életbe. Románia és Bulgária ugyanakkor, részben az EP nyomására, az Európai Bizottságnak küldött levélben vállalta, hogy önmagára nézve már megszavazása után kötelezőnek tartja az uniós jogszabályt. „A román illetékesek sokszor egymásnak ellentmondó nyilatkozataiból mindazonáltal nehéz kihámozni, hogy Bukarest tartani fogja-e a szavát” – hangsúlyozza Hegyi. A környezetvédelmi bizottság nemrég meghallgatta az illetékes román minisztert, s módja lesz még visszatérni a kérdésre az Európai Parlamentnek a román – és a bolgár – felkészülést értékelő kora őszi jelentésében.
A bizottság nagyjából ezzel egy időben készíti majd el azt a jelentését, amelyből végleg kiderül, hogy Bulgária és Románia 2007 januárjában, avagy a felkészülés befejezetlensége miatt csak egy évvel később csatlakozhat az EU-hoz. (Ha az utóbbi változat mellett dönt, arról a tagállamoknak is szavazniuk kell.) A megfigyelők többsége ma már úgy véli, hiba volt a két országnak jó előre beígérni az időpontot, mert emiatt nem maradtak kellőképpen motiváltak az elmaradt házi feladatok teljesítésére. Az Európai Bizottság a végső verdikt lebegtetésével most, úgy tűnik, kissé helyrebillentette az egyensúlyt, amit nem utolsósorban az diktált, hogy a jelenlegi tagországok lakosságának növekvő hányada fordul szembe a bővítéssel. Bulgária és Románia, bár tagságra való érettségük több szempontból is megkérdőjelezhető, 2007. január elsején várhatóan „beslisszol” az EU-ba. Az ezt követő években azonban az Európai Unió – a továbbra is sorban állók nagy bánatára – már önmagával, és nem a bővítéssel lesz elfoglalva.
