Hiába a sok ezer kilométernyi távolság, Ping – vagy ahogyan a kínai neveket nehezen befogadó magyaroknak be szokott mutatkozni: Mária – a minap úgy döntött, hazaviszi beteg édesanyját gyógykezelésre. „Nemrég kiderült, hogy az anyámnak pajzsmirigyproblémái vannak. Az itteni, ismerős kínai orvos, akihez a kisebb betegségeinkkel már hat éve járunk, elküldött minket egy magyar kollégájához. Ő azt mondta, édesanyámat meg kell műteni, de mi ezt nem akarjuk. Valószínűleg haza fogunk utazni Kínába, hogy az ottani orvosok is megnézzék, mit tehetnek” – avat be a történetébe a huszonéves lány. 
Ju Fu-Nian. Együtt élő nyugati és keleti tradíciók.
A kereskedőcsaládból származó Ping elmondása szerint tehetősebb ismerőseik körében általános, hogy ha bárkinek komoly egészségügyi problémája van, inkább hazautazik, mintsem Magyarországon venné igénybe az orvosi ellátást. Úgy véli, ez részben azért van így, mert talán jobban bíznak az otthoni szakemberekben – az ő édesanyja például abban reménykedik, hogy Kínában máshogy is meg tudják gyógyítani, nem csak műtéttel -, részben pedig azon egyszerű ok miatt, hogy odahaza meg tudják értetni magukat az orvosokkal, míg ugyanez itt nehézségekbe ütközik.
NYELVI AKADÁLYOK. Mint a magyar orvosok beszámolóiból kiderül, az ő számukra is a nyelvi problémák okozzák a legnagyobb gondot a kínai betegek ellátásában. Egy, a Figyelőnek nyilatkozó, VIII. kerületi háziorvos például egyenesen örül annak, hogy bár kínaiak által sűrűn lakott környéken rendel, betegei között egy sincs közülük. Állítja, ha egy kínai betegnek nem valami szabad szemmel is látható problémája van, akkor szinte lehetetlen kideríteni, mi a baja. Ezzel szemben az összesen közel 40 kínai pácienst kezelő Pálffy Márta gyermekorvos kifejezetten kedveli ezen betegeit. Hogy miért? A kínai gyerekek szülei példamutatóan betartják az utasításait, és mindig rendben megjelennek a védőoltások beadására. Ami pedig a nyelvi problémákat illeti, azokat is áthidalják valahogy – általában tolmáccsal, de sokan közülük már magyarul is jól beszélnek.
Olykor persze elkerülhetetlen, hogy az itt élő kínaiak magyar orvoshoz forduljanak – de ha rajtuk múlik, csakis végső esetben. A hazánkban praktizáló kínai orvosok felszerelése ugyanis csupán kisebb beavatkozásokat tesz lehetővé. Arról nem beszélve, hogy nem is mindenki olyan szerencsés, mint a fölöttébb jó anyagi háttérrel rendelkező Ping és családja. Egy gyorsétkezdében kiszolgálóként dolgozó, ugyancsak a húszas éveiben járó fiatalember szerint például az ő és a hozzá hasonló helyzetűek esetében fel sem merül, hogy hazautazzanak Kínába, ha betegek. Ők inkább megpróbálják házi módszerekkel kikúrálni magukat – köztudott, hogy a kínaiak amúgy is sokkal gyakrabban hagyatkoznak az öngyógyítás hazájukban nagy hagyományokkal bíró módszereire, mint a „már egy megfázással is orvoshoz szaladó” magyarok. Ám ha az otthoni kúra mégsem bizonyul hatásosnak, többnyire akkor is inkább egy kínai orvoshoz fordulnak. Ám ez korántsem csupán a bizalomról szól. A legtöbben rendelkeznek ugyan tb-kártyával, de a magyar egészségügyi ellátás (a hálapénzt és még inkább az elengedhetetlennek tűnő tolmács óránként átlagosan 2500 forintos díját is beleszámítva) túl drága nekik.
RENDELŐNYITÁS. Az itteni kínai orvosoknak nem csupán a felszerelésük „hiányos”, rendelőt nyitniuk sem egyszerű. Az anyaországukban megszerzett orvosi diplomák közül ugyanis csak azok honosíthatók, amelyeket a nyugati diszciplína szerinti képzéssel szereztek meg. A tradicionális kínai szakorvosok, bár egy évvel még tovább is tanulnak hazájukban, mint akik a nyugati módszert sajátítják el, nálunk csupán főiskolai végzettségűeknek számítanak. Márpedig a rendelőnyitáshoz szükséges tisztiorvosi engedély megadásának talán leglényegesebb feltétele az, hogy minden, itthon elfogadható orvosi végzettséggel nem rendelkező egészségügyi szolgáltató mellett ott kell állnia egy olyan szakorvosnak, akinek egyrészt van Magyarországon elfogadott orvosi diplomája, másrészt az adott szolgáltató által végzett gyógyító tevékenységben is képzett és járatos. Ez utóbbi egy „nyugati” diplomás kínai orvos esetében korántsem magától értetődő, hiszen az esetek többségében az adott szolgáltató a tradicionális kínai módszereket alkalmazva gyógyít.
A nem orvos által is végezhető természetgyógyászati ellátás – például a fitoterápia, fülakupunktúra vagy kineziológia – esetében valamivel egyszerűbb a helyzet. Az ilyen rendelőkben nincs szükség szakorvosi felügyeletre, elegendő az államilag elfogadott természetgyógyászati tanfolyam és vizsga igazolása. Mindezek után nem meglepő, hogy míg Budapesten – Csaba Károly fővárosi tisztifőorvos adatai szerint – közel 350 természetgyógyász rendelő működik, addig hivatalos, távol-keleti, jellemzően kínai gyógyítót is foglalkoztató rendelő mindössze 7 található. Utóbbiak közül is csupán háromban dolgozik olyan kínai orvos, aki a nyugati diszciplína szerinti végzettséggel is rendelkezik. Magyar szakorvos mind a hétben tevékenykedik, ha másért nem, legalább a szakmai felügyeletet biztosítandó.
Keleti gyógymódok
AKUPUNKTÚRA. Az efféle beavatkozásokat már hosszú ideje finanszírozza a társadalombiztosítás: az OEP évente összesen 40-43 ezer ilyen kezelést fizet, mintegy 70 millió forintnyi értékben.
TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT. Várhatóan szeptembertől kezd működni a budapesti Szabolcs utcai kórházban a Komplementer Medicina Módszertani Központ. Az elsősorban nem gyógyítással, hanem oktatással és módszertani kérdésekkel foglalkozó centrum célja, hogy összefogják és államilag garantálható színvonalon egyesítsék a Magyarországon folyó természetgyógyászati tevékenységet, beleértve a tradicionális kínai gyógymód elemeit is.
Természetesen, még ha a nálunk tartózkodó kínai állampolgárok honfitársaik segítségét részesítik is előnyben, olykor azért magyar orvosok szolgáltatásait is igénybe veszik. A két ország között nincs külön ellátási egyezmény, ezért azokra, akik nem munkavállalóként tartózkodnak itt, az általános ellátási szabályok érvényesek. Nekik tehát az egészségügyi szolgáltató által megszabott árat kell az ellátás fejében megfizetniük – amit adott esetben az utazási biztosításuk fedez. Azoknak viszont, akiket hazánkban bejegyzett cég foglalkoztat, ugyanúgy kötelező tb-járulékot fizetniük, mint a magyar állampolgároknak. Az itt tanuló diákok, valamint azok, akik ugyan nem tanulók, és bérből származó jövedelmük sincs, de tartózkodási engedéllyel vannak az országban, hozzátartozóikkal együtt megállapodást köthetnek az egészségbiztosítóval egészségügyi szolgáltatások igénybevételére. A letelepedési engedéllyel rendelkezőkre pedig ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a magyar állampolgárokra.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) jelenleg összesen 4418 „kínai TAJ-számot”, azaz kínai állampolgár számára ellátási jogosultságot biztosító jogviszonyt tart számon. Ennek a körnek 2004-ben mintegy 41 ezer esetben nyújtott ellátást tb-finanszírozott szakorvos, összesen 72 millió forint értékben. „Érdemes összevetni ezeket az adatokat azzal, hogy a magyar lakosság milyen mértékben veszi igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat” – húzza alá Lengyel Balázs, az OEP nemzetközi főosztályának vezetője. Míg ugyanis a mintegy 10 millió magyar biztosított 2003-ban például havonta átlagosan 7500 forintnyi ellátást vett igénybe, a kínaiak esetében ez az összeg – 2004-es adatok szerint – havi 1358 forintra rúgott.
