Szinte túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Az információtechnoilógiai szektorra mint húzóágazatra támaszkodva az Egyesült Államok 1994 óta csaknem 4 százalékos éves gazdasági növekedést produkált. A munkanélküliség 6-ról 4 százalék közeli szintre süllyedt, és mérséklődik az infláció is. Nem számítva az élelmiszer- és energiaárakat, tavaly a fogyasztói árindex mindössze 1,9 százalékkal, 34 éve a legalacsonyabb rátával emelkedett. A látványos fellendülés szilárd alapokon áll. A befektetők abbéli hajlandóságát tükrözi, hogy nagy kockázatot is vállalva tetemes összegeket invesztáljanak az információtechnológiába. Ehhez jön még az amerikai pénzpiacok, a vállalatok, a szövetségi kormány, a tagállami és a helyi kormányzatok egy évtizede tartó átállása arra, hogy csökkentsék a költségeket, s fokozzák a rugalmasságot és a hatékonyságot. Az eredmény az úgynevezett Új Gazdaság: gyorsabb növekedés és alacsonyabb infláció.
Európában és Ázsiában a legtöbb vállalatvezető és politikus – akik egykor kétkedve szemlélték az amerikai teljesítményt – mára megszívlelte a leckét. Tény, hogy még mindig széles körben félreértések és tévhitek övezik a szabadpiaci kapitalizmus amerikai modelljét. De a gyorsabb növekedés iránti vágy, kiegészülve a lemaradástól való félelemmel, a világ többi részén is egyre fogékonyabbá teszi a döntéshozókat arra, hogy learassák a technológia által hajtott expanzió gyümölcseit.
Illúzió azonban azt várni, hogy egyik napról a másikra kialakul a globális új gazdaság. Egyfelől igaz, hogy a technológiára – az új gazdaság leginkább látható területére – irányuló ráfordítások mindenhol emelkedőben vannak, még ha az amerikai szintet nem is érik el. A félvezetők globális eladásai például 1999-ben 17 százalékkal bővültek, Nyugat-Európában és az ázsiai-csendes-óceáni térségben az elkövetkező öt év során előreláthatólag a jelenleginek több mint kétszeresére nő az internet-felhasználók száma. Még egy olyan fejlődő országban is, amilyen India, a szoftveripar évi 50-60 százalékos mértékben bővül.
RÉGI ERÉNYEK. Másfelől attól, hogy világszerte elszaporodnak a mobiltelefonok és az internetes számlák, még nem jön létre vibrálóbb globális gazdaság. Ehhez elengedhetetlenek az olyan drámai változások is a kulcsfontosságú intézményeknél, amelyek révén a technológiai fejlődés a termelékenység gyorsabb növekedésében realizálódik. Vagyis a pénzpiacoknak képessé kell válniuk az innováció jobb finanszírozására, nagyobb rugalmasság szükséges a vállalatoknál és a munkaerőpiacokon, gyorsítani kell a deregulációt, és fokozni a versenyt. “Az új gazdaság régi erényeken nyugszik: a takarékosságon, a befektetési készségen és a piaci erők önműködő mechanizmusán” – szögezi le Lawrence H. Summers amerikai pénzügyminiszter.
Mutatkoznak jelei annak, hogy megkezdődött a változás. Figyelembe véve, hogy Európában beindult a konjunktúra, Ázsia pedig kilábal a válságból, a Merrill Lynch lassuló inflációval párosuló 3,3 százalékos globális növekedést prognosztizál 2000-re. Európában és Ázsiában elindult a vállalati szerkezetátalakítás, a pénzpiacok megváltoznak, s alkalmasabbá válnak az innováció támogatására, továbbá nő a kockázatvállalási készség. “Szinte mindenütt látni a vállalkozói reakciót” – mondja Clyde W. Prestowitz, a washingtoni Economic Strategy Institute elnöke. “Ez még nem Szílicium-völgy, de erős a forrongás.” “Még a lassú növekedést mutató Japánban is be fog köszönteni az Új Gazdaság – véli Nisimuro Taizo, a Toshiba Corp. elnöke -, noha ez nem lesz ugyanolyan, mint az Egyesült Államokban.”
A gyors növekedési pályára való átállás a világ legnagyobb részén kezdeti stádiumban van. Európa legalább két-három évvel, Ázsia pedig még jobban le van maradva az Egyesült Államoktól. Noha sokfelé – például Finnországban – láthatók a vállalkozói energia forrásai, a kultúrák nagyobb kockázatvállalás irányába történő átalakítása hatalmas kihívás Európa és Ázsia számára, ahol az óvatosság erénynek számít.
HOZZÁ KELL SZOKNI. Időbe telik, amíg a politikusok hozzászoknak az Új Gazdaság gondolatához. Az Egyesült Államokban Alan Greenspan, a szövetségi jegybank szerepét betöltő Federal Reserve Board (Fed) elnöke lelkesen propagálja a technológián alapuló termelékenységjavulást, és ellenállt az erős nyomásnak, hogy a gyors növekedés és az alacsony munkanélküliség láttán a Fed lóhalálában kamatot emeljen. Ezzel szemben a két legnagyobb európai jegybank, az Európai Központi Bank (ECB) és a Bank of England azt a stratégiát választotta, hogy az infláció leghalványabb jelére is agresszíven emeli a kamatokat – ami viszont elfojtja a befektetések létjogosultságának igazolásához szükséges keresletet.
Ezen felül a kockázatos innovációra fordított befektetések – amelyek az új gazdaság fő pillérei közé tartoznak – a globális piacok nyitottságától függenek, mivel az országos piacok nem teszik eléggé kifizetődővé a nagy kockázatvállalást. De mint azt a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) ellen Seattle-ben tartott tüntetések megmutatták, minden országban vannak csoportok, amelyek fenyegetve érzik magukat a szabad kereskedelemtől. A globalizációval szemben megnyilvánuló széles körű ellenállás ledöntheti az Új Gazdaság egyik fő tartóoszlopát.
A szkeptikusok furcsamód attól is tartanak, hogy egy világméretű befektetési boom globálisan is gerjesztené az inflációt. Hogy mi ennek az oka? A kilencvenes években Európában és Ázsiában tapasztalt lassú növekedés segített abban, hogy az Egyesült Államokban alacsonyak maradjanak a nyersanyagárak és a kamatok, jóllehet az amerikai gazdaság erőteljesen bővült. Ahogyan azonban a világ többi része magasabb sebességre kapcsol, ez a visszafogó hatás lassanként eltűnik. Valamikor ez év vége vagy a jövő év eleje táján a vezető ipari országokban a munkanélküliség várhatóan azon szint alá süllyed, amely a nyolcvanas évtized utolsó esztendeiben inflációt okozott. “Akkor lehet majd igazán jól, globális alapon tesztelni az új gazdasági modellt” – mondja Stephen S. Roach, a Morgan Stanley Dean Witter befektetési bank New York-i központjának vezető közgazdásza.
Ezen akadályok ellenére az amerikai stílusú gazdasági modellre való áttérés egyre vonzóbbá válik. Az Egyesült Államok példáját alapul véve, a technológia vezérelte növekedés sokkal több állást teremt, mint amennyit megszüntet; ez pedig – kiegészülve a termelékenység számottevő javulásával – lehetővé teszi, hogy a munkanélküliségi ráta inflációs nyomás nélkül csökkenjen. Ez a régóta magas munkanélküliséggel küszködő európai országokban nagyon is kívánatos lenne. A gyorsabb növekedés könnyítené azt a terhet is, amelyet a korosodó népesség nyugellátásának finanszírozása jelent Japánban és Európában.
NYÍLT HOZZÁFÉRÉS. Ráadásul a globális gazdaság nem zéró összegű játszma: ha a világ más részein felgyorsulna a növekedés, az az Egyesült Államok számára szintén nagyon kifizetődő volna. A nyersanyagárak eleinte emelkedhetnének, de ezzel egyidejűleg bővülne az export, aminek eredményeként mérséklődne a hatalmasra duzzadt külkereskedelmi deficit, s új munkahelyek keletkeznének a feldolgozóiparban. Az amerikai cégek külföldi érdekeltségeinél dinamikusabb lenne a nyereségnövekedés.
A vállalatok szemében az információtechnológia leginkább azzal igazolja az ide irányuló tetemes beruházásokat, hogy elősegíti a szerkezetátalakítást és a költségcsökkentést. Átfogó perspektívából nézve azonban, az információs forradalom fő haszna abban rejlik, hogy a történelemben először tesz globálisan elérhetővé adatokat. Korábban hosszú éveket, ha nem évtizedeket vett igénybe, hogy akár a legfontosabb technológiai és üzleti újítások túljussanak az országhatárokon.
Ez azonban változik. Ma például egy kínai mérnök az internetre rácsatlakozva közvetlenül hozzáférhet az amerikai webhelyeken található adatok kincsesbányájához. Ami ennél is lényegesebb, a fejlődő országokban dolgozó mérnökök sokkal gyorsabban kommunikálhatnak külföldi társaikkal, s megtudhatják, mi működik és mi nem. Jonathan Eaton és Samuel S. Kortum, a Boston University közgazdászai kutatásaik nyomán kimutatták, hogy az innováció gyorsabb átviteléből származó nyereségek akár 1 százalékkal is hozzájárulhatnak a globális növekedési rátához. Ez óriási potenciális lökést jelent.
Ám az új technológiát az intézményi változások tágabb keretei között kell hasznosítani. Először is, a honi piacok nyitottsága létfontosságú annak érdekében, hogy az innovációk valódi javuláshoz vezessenek a kibocsátásban. Külföldi konkurencia híján a vállalatok csak lassan és vonakodva hajtanak végre változtatásokat. Mint az International Economic Institute-nál tevékenykedő Catherine L. Mann tanulmányában olvasható, nagy nyereségek csak akkor képződnek, “ha a kereskedelem ösztönzőleg hat arra, hogy egy ágazaton belül valamennyi cég a legteljesebb mértékben átvegye a globálisan hozzáférhető technológiai innovációkat.”
Hasonlóan fontos a tartós inflációmentes növekedés szempontjából az, hogy rendelkezésre álljanak a jól működtetett pénzpiacok, amelyek a megtakarításokat átirányítják a legjobban megtérülő befektetési lehetőségekbe, miközben párnaként tompítják a piacokon óhatatlanul bekövetkező túlzott kilengéseket. Summers pénzügyminiszter szerint egy gazdaságban a tőkeallokáció terén bekövetkező apró javulások is látványos következményekkel járnak. Egy valós feltételezésből kiinduló számítás alapján a pénzpiacok olyan hatékonyságjavulása, amely 20 bázisponttal csökkenti a kamatokat, több éven keresztül 6 százalékkal járulhat hozzá a gazdasági kibocsátáshoz.
AMERIKAI ELŐNY. Az egyik terület, ahol az Egyesült Államok kimagaslik, az a képesség, hogy már korai fázisban felismerik a finanszírozásra érdemes innovatív cégeket. A múlt évben az amerikai kockázati tőkeráfordítások volumene megkétszereződött, 40 milliárd dollár fölé emelkedett. Egy tanulmány szerint – amelyet Kortum a Harvard Business School munkatársával, Jos Lernerrel közösen készített – egy dollárnyi kockázati tőkebefektetés háromszor-ötször annyi szabadalmat eredményez, mint egy dollár kutatási és fejlesztési kiadás. “A kockázati tőkében sokkal nagyobb lehetőségek rejlenek” – állapítja meg Kortum.
Európa és Ázsia országai igyekeznek fölzárkózni. A Kína déli részén található Sencsen városában például létrehoztak egy saját, 120 millió dolláros kockázati tőkealapot azzal a céllal, hogy ösztönözzék a helyi csúcstechnológiai fejlesztéseket. Ehhez hasonlót számos más kínai városban is találni. A gond az, hogy az Európában és Ázsiában létrejövő új alapok gyakran bizonyos vállalatok vagy a kormányzatok égisze alatt működnek, s ez rendszerint rontja hatékonyságukat. “Nem rendelkeznek azzal az autonómiával, melyet az amerikai kockázati tőkealapokhoz szokás kapcsolni” – állítja Lerner.
S még ha a finanszírozás biztosított is, sokáig tart meghonosítani azt a szemléletet, amely előnyben részesíti a kockázatvállalást, és megkönnyíti az új cégek indulását. “Ez bizony nem hat hónapos folyamat – figyelmeztet Bernard P. Vergnes, a Microsoft Europe elnöke -, az iskolákban kell hozzáfogni ahhoz, hogy megváltoztassuk a jövő bankárait és politikusait, s gyengítsük irtózásukat a kockázattól.”
Ahogyan az előnyök egyre világosabbak lesznek, a jövőben egyszerűbbé válhat rávenni a politikusokat arra, hogy az Új Gazdaság híveivé szegődjenek. Indiában például a Bharatija Dzsanata párt által alakított új kormány úgy döntött, hogy választási ígéretei közé felveszi az információtechnológiai analfabétizmustól mentes India vízióját. Svédországban Björn Rosengren ipari, munkaügyi és hírközlési miniszter széles sávú telekommunikációs hozzáférést ígér minden háztartás számára. A kormány várhatóan az idén nyáron hoz hivatalos döntést arról, hogy a fő villamos hálózatot üzemeltető Svenska Kraftnat céggel szerződést köt egy széles sávú országos hálózat kiépítésére.
A kormányok részéről egyre nagyobb hajlandóság mutatkozik arra, hogy lemondjanak a nemzeti gazdaságok központi ellenőrzéséről – még a korábban stratégiainak mondott ágazatok esetében is. Az európai távközlési egyesülések hulláma azt bizonyítja, hogy kimúlt az országos monopóliumok régi eszméje. Japánban pedig, ahol a magas távközlési tarifák sokáig visszafogták az elektronikus kereskedelmet, a Nippon Telegraph & Telephone a múlt tavasz óta a két legnagyobb japán város – Tokió és Oszaka – egyes körzeteiben 75 dolláros fix árért kínál hosszú használati időt biztosító internet-hozzáférést, elsősorban a kisebb hivatalok és komolyabb forgalmat lebonyolító magánszemélyek részére. A vállalat valamikor 2001-ben Japán összes fontosabb üzleti centrumában beindítja ezt a szolgáltatást, s most azt fontolgatja, hogy addigra esetleg 50 százalékkal is csökkenti az árat.
KIIGAZÍTOTT ADATOK. A változásokra mindazonáltal csak apránként kerül sor. Az Egyesült Államokon kívül sehol sincs még biztos jele a termelékenységnövekedés gyorsulásának, sőt Nagy-Britanniában és Japánban a mért adatok tanúsága szerint egyenesen csökken az ütem. Tény ugyanakkor, hogy az Egyesült Államokban évek múltak el, amíg a termelékenységi adatokban végre tükröződött az információs forradalom; más országok statisztikáinál pedig még sokkal nagyobb lehet a különbség. Hogy miért? Az amerikai statisztikai hivatalok a nyolcvanas években oly módon kezdték el kiigazítani a gazdasági adatokat, hogy figyelembe vették a számítógépek növekvő szerepét. A többi ipari ország viszont még nem vezetett be hasonló módszert, így aztán hosszabb időbe telik, amíg az új gazdaság hatásai a számokban is megjelennek. “A kérdés égetően fontossá vált” – hangsúlyozza Jon Beadle, a brit országos statisztikai hivatal munkatársa.
Mi akadályozhatja meg, hogy az Új Gazdaság globálissá váljon? Ha Európában, az Egyesült Államokban és Japánban egyidejűleg gyors expanzió zajlik, az felnyomhatja az árakat a világ nyersanyagpiacain. Ha nincs olyan kartell, amely visszafogja a kínálatot – mint a kőolaj esetében -, az ilyen áremelkedések valószínűleg átmenetiek lesznek, s nem okoznak tartósan magas inflációt. Példának kínálkozik az acélipar. “Bár az üzemek világszerte a teljes kapacitáshoz közeli szinten működnek, mégis acélhiány várható” – vetíti előre Peter Marcus, a New Jersey állambeli Englewood Cliffsben működő World Steel Dynamics tanácsadó cég tagja. Szerinte az idén akár 50 százalékkal is felszökhet a meleghengerelt acéllemezek ára.
Másfelől viszont hosszabb távon lenyomja majd az árakat az a körülmény, hogy az ipari termékek vásárlói és szállítói egyre inkább igénybe veszik az internetet. “Az elektronikus kereskedelem fejlődésével az árstruktúra versenyképesebbé válik” – állítja Marcus. A különleges acéltermékeket gyártó svéd Sandvikhoz tartozó Sandvik Coromant arra számít, hogy három éven belül skandináviai eladásainak már 40 százalékát az interneten keresztül bonyolítja le, így a megrendelési költségek a jelenlegi szint felére csökkenhetnek.
Hasonlóképpen, az is valószínűsíthető, hogy az információs forradalom kulcsfontosságú termékei – a memóriacsipek, a mikroprocesszorok és a folyadékkristályos kijelzők – iránti ugrásszerűen bővülő kereslet rövid távon árfelhajtó hatású lesz. Számos vállalat – így például a Gateway – máris hiányról panaszkodik. A legfrissebb tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a szóban forgó iparágakban gyorsan teremthető új kapacitás.
A FŐ AKADÁLY. Az Új Gazdaság globális elterjedésének legnagyobb gátja nem a nyersanyagár-infláció vagy a termékhiány lesz. A fő probléma sokkal inkább abban rejlik, hogy rendelkezésre áll-e kellő számú magasan képzett és számítógéphez értő szakember a sebesen növekvő információtechnológiai ágazatok részére. Japánnak és az európai országoknak – midőn erősíteni igyekeznek az Új Gazdaság kitüntetett szektorait – nagy tömegben kell magasan képzett szakembereket találniuk, méghozzá igen gyorsan. “Az egyik fő akadály a képzett munkaerő szűkössége” – állítja Andrew Milroy, a londoni központú International Data (IDC) munkatársa. Az IDC becslései szerint Nyugat-Európában a szakképzett alkalmazottak iránti kereslet 2002-ben 20 százalékkal fogja meghaladni a kínálatot.
Szükséges lesz ezért igénybe venni azt az óriási szakemberkínálatot, amelyet az ázsiai – elsősorban indiai és kínai – felsőoktatási intézményekben végzettek biztosítanak. A kilencvenes évek során Ázsia kétharmados arányban vette ki a részét a felsőoktatásban tanulók számának globális növekedéséből. Az indiai egyetemeken évente 122 ezer mérnök végez, míg az Egyesült Államokban ugyanez a szám 63 ezer. Kínában pedig a friss diplomások mintegy 40 százaléka mérnöki képesítéssel rendelkezik.
Az Egyesült Államok csúcstechnológiai iparának bővülésében folyamatosan nagy szerep jut a magasan képzett bevándorlóknak és a külföldi diákoknak. Az amerikai egyetemek természettudományos és műszaki szakjain doktorálók számának növekedése 1985 és 1996 között kétharmad részben külföldi diákoknak volt köszönhető. Többségük azt tervezte, hogy az Egyesült Államokban fog letelepedni és dolgozni.
Akárcsak az Új Gazdaság számos egyéb aspektusa, a külföldi munkások beengedése is nehéz ügy lesz sok országban. A szellem azonban kiszabadult a palackból – most, hogy az Egyesült Államokban megvalósult a gyorsabb növekedés, egyetlen más ország sem lesz képes ellenállni. Az ezért hozott áldozatok ugyanis megtérülnek az eredmények révén.
