Néhány éve szinte divat volt a személygépkocsik tömeges átalakítása: a vezető mögé rács került, az első két ülésen kívül mindegyiket kivették, s haszongépjárművé minősítették át az ily módon kissé megfabrikált kocsit. Mindezt persze nem divatból, hanem takarékossági okokból tették: a forgalmi engedély szerint így átalakított haszongépjárművek áfaterhét a vásárlók levonták a fizetendő adóból. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) álláspontja szerint azonban – mint Sike Olga főosztályvezető-helyettestől megtudtuk – az áfa ilyen esetekben sem vonható le, s ezt nemrégiben a Legfelsőbb Bíróság is megerősítette (a probléma hátteréről lásd külön anyagunkat).
A személygépkocsi tehát azért minősül különleges terméknek az áfatörvény szempontjából, mert a beszerzést terhelő áfa csak akkor vonható le, ha a járművet továbbértékesítési céllal szerzik be, ez utóbbi pedig a gépjármű saját használat, hasznosítás nélküli továbbadását jelenti. Klasszikusan továbbértékesítési céllal szerzik be az autókat például a márkakereskedők. Bármely más gazdasági tevékenységet végzőnél ez nem tipikus eset, tehát az áfalevonási jog sem gyakorolható.
Manapság – főleg likviditási gondok miatt – igen elterjedt a személygépkocsi lízing útján történő értékesítése. Az áfatörvény a lízing fogalmát nem használja, ezért annak megállapításához, hogy ilyenkor minek minősül az ügylet, a termékértékesítés fogalmából kell kiindulni. E szerint ennek minősül az olyan szerződés alapján megvalósuló termékátadás is, amely annak határozott időre szóló bérletéről, vagy részletvételéről rendelkezik, és a szerződés lejártával a vevő, illetve a terméket átvevő tulajdonjogot szerez. Vagyis a lízingszerződés keretében megszerzett vagyontárgy is termékbeszerzés, illetve -értékesítés, de csak akkor, ha a szerződésben kikötik, hogy a vevő biztosan tulajdonjogot szerez a szerződés lejártával. Tehát ilyenkor a vevő nem vonhatja le a személygépkocsi beszerzését terhelő forgalmi adót.
Ha viszont vételi jogot kötnek ki, akkor az már szolgáltatásnak minősül. Ilyenkor a bérbevevőnek csak a szerződés lejártakor kell nyilatkoznia, hogy kijelöl-e valakit a vételre, vagy sem. Ebben az esetben van adólevonási joga a bérbevevőnek.
Az áfatörvény a személygépkocsik lízingelése, bérbeadása során felmerülő áfa megfizetésének időpontjára is speciális szabályokat határoz meg. Ilyenkor ugyanis a termék birtokba vagy tulajdonba adásakor keletkezik az áfafizetési kötelezettség, s a kettő közül annál, amelyik előbb következik be. Más a helyzet, ha vételi jogot biztosít a szerződés, hiszen ilyenkor a részletek esedékességének időpontjában kell kiállítani a számlát, mégpedig az esedékes részletről és annak áfatartalmáról. Ilyenkor a bérbevevőnek adólevonási joga van, feltéve, hogy adóköteles gazdasági tevékenységhez szerzi be a személygépkocsit.
Ma sem ritka, hogy az adóalanyok áfamentesen próbálnak autóhoz jutni. Erre a legkézenfekvőbb megoldás: úgy tesznek, mintha csak bérbe adnák a járművet, valójában viszont termékértékesítésre irányul a szerződés. Mint Sike Olga hangsúlyozza, ilyenkor az adóhatóság az ügyletet annak valós tartalma alapján bírálja el. Például az már igencsak elgondolkodtató, hogy valójában mire irányult a felek szándéka, ha egy év alatt több bérleti díjat fizet ki a bérbevevő, mint az autó teljes vételára, s véletlenül utóbb meg is veszi azt.
Az üzemeltetéshez kapcsolódó költségek is különlegesek az áfatörvény szempontjából. Ezek közül a leggyakoribb az üzemanyag, amelynek nem vonható le az áfaterhe. Cégautók esetében felmerülnek még a javítási-felújítási költségek. Az áfatörvény direkt szabályt ezek vonatkozásában nem tartalmaz. Rögzíti viszont, hogy nem vonható le az olyan beszerzés forgalmi adója, amely részben vagy egészben nem adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységet szolgál. Ebből a megfogalmazásból pedig az következik, hogy ha a cégautót bármilyen kis mértékben használják személyes, illetve a gazdasági tevékenységen kívüli célra is, akkor az üzemeltetési költség is szolgál részben adóalanyiságon kívüli célt, ezért annak beszerzési áfarésze nem vonható le, még arányosítva sem. Ha valaki útnyilvántartást vezet a jármű használatáról, akkor ezzel bizonyítani tudja, hogy nem használta magáncélra, s az Alkotmánybíróság döntése alapján ilyenkor cégautó adót sem kell fizetnie. Ezen napló vezetése már csak azért is célszerű, mert ez az áfa vonatkozásában is bizonyít. Nem beszélve arról – teszi hozzá Sike Olga -, hogy meglehetősen furcsa, ha valaki nem vezet útnyilvántartást, viszont megfizeti a cégautó adót (amit csak magáncélú használat esetén kell leróni), s persze a javítási-felújítási költségek áfaterhét is levonja. Egyébként ezt a tulajdonos akkor teheti meg, ha a magáncélú használat költségét a magánszeméllyel megfizetteti, mégpedig nem jelképes összeggel, hanem piaci értéken.
