Belföld

12 évet kértek a pécsi fiatalra, aki felcsalt reggelizni a lakásába egy hajléktalant, aztán agyonverte egy kalapáccsal

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt állítja bíróság elé a Baranya Vármegyei Főügyészség azt a 21 éves férfit, aki a lakásába csalt és megölt egy hajléktalant Pécsett.

Csordás Hajnalka, a Baranya Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy 12 év fegyházbüntetést kértek a vádlottra előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

A vádirat szerint a férfi zárkózott lett, miután meghalt az apja és a nővére is. Elszigetelődött a környezetétől, gyógyszert szedett, s rendszeresen alkoholt fogyasztott. Tavaly év elején újabb fordulat állt be a viselkedésében: erőszakos, gyilkosságokkal teli filmeket nézett, majd foglalkoztatni kezdte az emberölés elkövetése. Az ezzel kapcsolatos gondolatait pedig a telefonján, hangfelvételeken rögzítette.

A férfi tavaly augusztus 20-án egy egyetemi gólyatáborba utazott. Másnap hajnalban a gólyatáborból felhívták az édesanyját, hogy vigye haza, mert gondok vannak a viselkedésével. Édesanyja hazavitte a fiát a pécsi lakásába, aki hajnalban kiment az utcára, majd találkozott a későbbi áldozatával.

A fiatalember meghívta magához a hajléktalan férfit és étellel kínálta. Miközben a sértett a konyhaasztalnál evett, a házigazda mögé lépett és egy kalapáccsal a fejére sújtott. Az áldozata próbált védekezni, de a támadója még többször fejbe vágta a szerszámmal. Amikor az ütésektől a sértett a padlóra esett, a fiatal háromszor mellkason szúrta egy konyhakéssel. A bántalmazott férfi a helyszínen meghalt.

Az ügyész elmondta még, hogy a terhelt beismerte a bűnösségét, és azt állította, hogy nem vette be a gyógyszereit, s alig emlékszik valamire a történtekből. Az ügyészség 12 év fegyházbüntetést kért rá előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik