A kulturált italfogyasztást, azaz a minőségi termékek kínálatának bővítését tűzte képzeletbeli zászlajára tavaly a szeszipar. Bár a megvalósítás nyilvánvalóan csak hosszú távú lehet, a kezdet sikeresnek bizonyult. A tisztaszesz-gyártás ugyan csökkent, ám a piac legális szereplőinek szeszesital-készítésre felhasznált finomszesz-megrendelései 3 millió literrel növekedtek. Összességében 20 millió liter etilalkoholt hasznosítottak élelmiszer- és szeszesitalgyártásra, valamint egyéb célokra, például ecetkészítésre. Brandyből, azaz borpárlatból 2,2 millió liternyit, valódi gyümölcspálinkából 400 ezer hektoliternyit – mindkét termékcsoportnál az előző évihez hasonló nagyságrendet – termeltek.
Győry László, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács igazgatója szerint a legális szereplők, a “fehérek” tábora 85 százalékra növelte részarányát a szeszesital-kereskedelemben – legalábbis az önbevallások alapján. Előreléptek, mert az országos fogyasztás stagnál; a statisztikák azt mutatják, hogy tavaly százszázalékos alkoholtartalommal számolva 3,25 litert fogyasztottak a magyarok. A legalitás oldalán állók erősödését segítette a jövedéki törvény a maga szigorúbb szabályozásával, valamint a vám- és pénzügyőrség, illetve a szakma aktív kapcsolattartása.
A gyártók szemszögéből pozitív tendencia ellenére a fekete- és szürkegazdaság részesedése változatlanul magas, 25-28 százalék körüli lehet a termelést illetően. Emiatt mintegy 15 milliárd forintnyi adóbevételtől esik el az államkassza. A visszaélés két fő területe a bérfőzés és a bor lepárlása. A szakma változatlan szívfájdalma, hogy nem tartozik a jövedéki körbe a bor, miközben a sört és a pezsgőt már 1998-tól besorolták az ABC-termékcsoportba. Amíg a bor kivétel marad, a feketepiac visszaszorításáról legfeljebb csak szép szavakat lehet majd hallani. (Mellesleg, az Európai Unió tagországaiban a bor jövedéki termék.) Ráadásul a büntetés nem rettenti el a pancsolókat, a pár ezer forintos bírság nem áll arányban a meggazdagodási lehetőségekkel. A másik oldalon a csaknem 9 millió liter – tiszta szeszben számolt, úgynevezett abszolút liternyi – bérfőzés legalább fele is vélhetően a szürkegazdaságot gyarapítja. Már régóta nyilvánvaló: nincs annyi hullott gyümölcs az országban, amennyiből ekkora mennyiség kifőzhető lenne; az így előállított alkohol cukorból készül.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) benyújtotta az Országgyűlésnek a borgazdálkodási törvény módosítását, ám abban nem szerepel, hogy a bor jövőre bekerülne a jövedéki körbe. A szaktárca a borkészítés ellenőrzése érdekében az úgynevezett pincekönyv bevezetését javasolja, valamint a vétkesek nevének nyilvánosságra hozatalát (ez utóbbihoz azonban az adatvédelmi törvény módosítása is szükséges). Glattfelder Béla, a Jövedéki Tanács elnöke korábban tavasz elejére ígérte, hogy a testület foglalkozik a bor kérdésével, ám információnk szerint erre még nem került sor. A végleges álláspont kimunkálása egyébiránt a Pénzügyminisztérium és a parlament feladata lesz; a szakma mindenesetre úgy tartja, a 15 milliárd forintnyi kieső adó nagyobbik fele a változtatással beszedhetővé válna. A bérfőzés ügyében pedig az ágazat szigorításokat javasol, hogy a kedvezményes – hektoliterfokonként 500 forintos – adótétellel kifőzött pálinka egy része ne áramoljon a kereskedelembe. Amennyiben az összes érdekelt, s a kormányzat munkáját segítő Jövedéki Tanács elfogadná a gyártók javaslatát, úgy a jövőben az illetékes jegyzőknek kellene igazolniuk a bérfőzésre adott cefre “gyümölcshátterét”; ha pedig a cefréhez cukrot adalékolna a termelő, akkor a teljes előállított mennyiséget cukorcefrének minősítenék, megvonván az adókedvezményt is.
“Jelentősen javított a helyzeten a kiskereskedelemben végbement változás” – véli Sivó Imre, a Zwack vezérigazgatója. A nemzetközi láncokhoz tartozó szuper- és hipermarketek kizárólag legális csatornákból szerzik be készleteiket. Minthogy ezeknek a kiskereskedelmi egységeknek a részesedése folyamatosan növekszik, a feketén előállított, forgalmazott cikkek egyre nehezebben jutnak el a fogyasztókhoz. A hamisított, illetve csempészett alkohol értékesítése koncentráltan az úgynevezett kínai vagy KGST-piacokon történik. A szeszesital-gyártók éppen ezért nem értik, hogy miért nem lép fel sokkal szigorúbban a vám- és pénzügyőrség vagy a rendőrség.
A feketegazdaság visszaszorítása mellett, illetve azzal párhuzamosan, a minőségi italok gyártására kellene helyezni a hangsúlyt – állítják egybehangzóan a gyártók. A tapasztalatok azt mutatják, hogy miközben évről évre kevesesebb alkoholt lehet értékesíteni Magyarországon, a minőségi termékek aránya az összfogyasztáson belül nő.
Minőségi italokról beszélve ritkán hangzik el magyar termék neve, holott Győry László szerint a skót whiskyhez hasonlóan magas élvezeti értékű készítményeink vannak – elég itt csak a kecskeméti fütyülős és a gönci barackot, a győri Lloyd-termékeket vagy a szatmári szilvát említeni. Továbbra sem kap elég publicitást a határokon belül gyártott ital, noha 1999-et az “Asztali örömök évének” minősítették a turizmusban (Figyelő, 1999/11. szám).
Komoly feladatot jelent majd a felkészülés az uniós tagságra. A szövetség égisze alatt már megalakult öt, a legfontosabb témakörökkel foglalkozó munkacsoport. A jövedéki törvény szinte száz százalékban unió-konform, és lényegét tekintve ez az élelmiszertörvényről is elmondható. Ugyanez nem igaz a bortörvényre, például a borászati melléktermékek kötelező lepárlására vonatkozóan.
Az uniós csatlakozást a szeszipar az előnyök és a hátrányok szempontjából mérlegeli, s úgy látja, hogy egyrészt veszteséget kell elkönyvelni a belépés után, mert vámmentesen érkezik majd az országba például a francia konyak, másrészt viszont nyer azon, hogy megnyílik előtte egy 380 milliós fogyasztói piac. A Várda-Drink Szeszipari Rt. vezérigazgatója ennél pesszimistábban ítéli meg a helyzetet. Szilágyi László szerint a majdani verseny “kőkemény” lesz, amelynek hatására a honi szeszesitalgyártók legalább egyharmada becsukhatja a boltot.
