A politikai szempontok ismét felülkerekedtek a szakmai érveken. A privatizációs törvény mostani módosítása szépségflastrom az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-nek a Szokai-botrány miatt eltorzult arculatán. Az érdemi változás a privatizációban az új igazgatóságtól és az új vezérigazgatótól, valamint a jövő év első felében esedékes átfogó törvénymódosítástól várható.
Viharjelzőnek bizonyultak Bauer Tamás, Dornbach Alajos és Tardos Márton (SZDSZ) országgyűlési képviselők, akik idén májusban a privatizációs törvény módosítását kezdeményezték, hogy azzal gyorsabbá, nyíltabbá, tisztábbá tegyék a magánosítást. A honatyák akciója nyílt kritika volt a Suchman Tamás tárca nélküli miniszter által felügyelt, Szokai Imre által elnökölt és Kocsis István által igazgatott ÁPV Rt.-vel szemben. A kisebbik kormánypárti frakció tagjainak javaslata hónapokig keringett a Tisztelt Ház bizottságai és teljes ülése között, igazából egyetlen frakció sem szorgalmazta a módosítást.
A szeptemberben kirobbant Szokai-botrány (Figyelő, 1996/ 38-40. szám) parlamenti következménye – a bizottsági vizsgálatokon kívül – az volt, hogy a kormánypártok és az ellenzéki frakciók egyöntetűen szorgalmazták: szigorítsák a privatizációt, tegyék átláthatóvá a privatizációs szervezet működését, járjanak el keményen a korrupciógyanús esetekben. A három szabaddemokrata képviselő fenntartotta májusi indítványát, Barsiné Pataki Etelka (MDNP), Deutsch Tamás (Fidesz-MPP) is önálló indítvánnyal rukkolt elő, s időközben a kormány is jelezte, hogy módosító csomagot készít a privatizációs törvényhez. Menet közben a privatizációt felügyelő új miniszter, Csiha Judit kompromisszumként ajánlotta: a szabaddemokraták és az ellenzék javaslatait a kormány összegyúrja saját terveivel, s ezt terjeszti a Ház elé. Ez december elején meg is történt, s a kormány felkérésére az országgyűlés gazdasági állandó bizottsága a Bauer-Dornbach- Tardos javaslathoz csatlakozó módosító indítványként terjesztette be az “összegyúrt” változatot. Az ellenzék kifogásolja az eljárását, részletesebb vitát vár el a kormányzó többségtől. A kormány azzal magyarázza a szokatlan, s parlamentáris értelemben durva megoldást, hogy egy új indítvány beterjesztése után legfeljebb márciusban lehetne a végére járni a módosításnak.
A jelek szerint 1997. január 1-jétől módosul a privatizációs törvény. Részletesebbek lesznek a pályázati szabályok, pontosítják az egyszerűsített privatizáció klauzuláit. A konkrét szövegjavaslatok olvastán megállapítható, hogy érdemben nem változik a törvény. Az ÁPV Rt. ügyvezetői és igazgatósága ugyanúgy dolgozhatnak, mint korábban: tisztességesen elszámolhatnak, ha betartják a szabályokat, illetve nem a szabályokat kell okolni, ha azokat megszegnék.
Kovács és Szabó
A fenti értékeléshez közelítően vélekedik a mostani törvénymódosításról Kovács Árpád, az ÁPV Rt. elnöke és Szabó Pál, a holding vezérigazgatója. A két tisztségviselő a Figyelő Klubjában megjegyezte: ha valamelyik területen, hát a privatizációs törvény mellékletében, a tartós állami tulajdoni körben kellett volna módosítani a jogszabályon. Mindketten belátónak mutatkoztak, s nem hiányolták a vagyonkezelésre vonatkozó részletes szabályokat a mostani módosításból. Az ÁPV Rt. megújult arculatát alakító, kemény technokrataként fellépő Kovács és Szabó kifejezték: abban bíznak, hogy a jövő évre beharangozott átfogó törvényátalakítással sikerül végleges keretet szabni a tartósan állami kézben maradó vagyon kezelésére, kijelölni a privatizáció utolsó szakaszának eljárási rendjét, s az ÁPV Rt. átalakításának ütemét. Mindketten jelezték: arra számítanak, hogy a politika a kodifikáció szakaszában akceptálja majd szakmai elképzeléseiket.
Csiha kompromisszuma
A tárca nélküli miniszter érzékelhetően a kedélyek csillapítását, az ÁPV Rt. viszonyainak konszolidálását tartja legfontosabb aktuális feladatának. Csiha Judit a Figyelőnek nyilatkozva megerősítette: fölöslegesnek tartaná, ha az idén politikai vita alakulna ki a tartós állami vagyon köréről. Most megelégszik azzal, hogy a kormánypártok és ellenzékiek körében nagyjából elfogadható módosítással deklarálják: az állam nem nyugszik bele, hogy vagyonkezelő és privatizációs holdingjában visszaéléseket követhetnek el.
A miniszter asszony nem kívánta kommentálni a Figyelő azon értesülését, hogy szakértői körben már konkrét elképzelések születtek a privatizációs törvény mellékletében szereplő tartós állami részesedések módosítására (lásd táblázatunkat). Csiha számára a mostani, nyugtató célú módosítás után törvényhozási értelemben a legfontosabb feladat az állami vagyonkezelés szervezeti és eljárási feltételeit tartalmazó módosítás előkészítése. Mint mondta, a következő fél évben el kellene dönteni a vitát: egy kincstári szervezet vagy egy vagyonkezelő szuperholding kezelje az állami vagyoni részesedéseket.
Amilyen kompromisszumkésznek mutatkozott Csiha miniszter asszony az idei törvénymódosítás ügyében, olyan határozottan nyilatkozott a jövő évi anyag előkészítéséről. Mint elmondta: vitán felüli, hogy az előterjesztést a tárca nélküli miniszter kabinetjének kell elkészítenie, ez a tény számos kompetencia-vitát megelőzhet. A korábbi privatizációs jogalkotási eljárásokban rendre közreműködtek szakértők. A “tojásfejűek” majdani szerepét firtató kérdésre a miniszter asszony tartózkodóan válaszolt: természetesen nem mulasztják el a szakmai konzultációkat, de a szövegezés a kormányzati műhely dolga.
A jelenlegi és jövőbeni privatizációs törvényt jóformán elsüllyesztheti az az alkotmánybírósági beadvány, amelyet Kecskés László pécsi jogászprofesszor nyújtott be. Az anyagban a privatizációs törvény 78 szakasza közül 20 esetében kéri az alkotmánybíróktól, hogy azt nyilvánítsák utólagosan alkotmányellenesnek és semmisítsék meg. A legföljebb a Bokros-csomagot ért alkotmányos ellenvetés-halmazhoz mérhető beadvány szerzője a törvény előkészítésének és elfogadásának idején az Igazságügyi Minisztérium (IM) gazdasági jogalkotásért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott, így az ellentábor a szemére veti: miért nem akkor tett lépéseket a jogszabály alkotmányellenességének megakadályozására. Kecskés László a Figyelő ezt firtató kérdésre válaszul elmondta: erre nem volt módja, mivel a törvény előkészítését az IM kiadta egy kodifikációs bizottságnak, amelyet Sárközy Tamás és Csillag István személye fémjelzett. (Információink szerint a bizottsági munkában a tárcát Gadó Gábor mostani helyettes államtitkár képviselte, és a kodifikáció részese volt Komáromi Gábor is, később az ÁPV Rt. SZDSZ által delegált igazgatósági tagja.) Erre ugyan a jogalkotásról szóló törvény szerint mód van, azonban a jogászprofesszor úgy fogalmazott: a bizottságok alkalmat adnak arra, hogy az előkészítés szakaszában egy készülő jogszabály-tervezetet kivegyenek a közigazgatás menetéből. Kecskés László azt említette: mire a törvénytervezet elkészült, Vastagh Pál minisztert a közigazgatási államtitkára annyira “eltakarta” előle, hogy nem adhatott hangot aggályainak. Ellenvetései csak a parlamenti szakaszban jelentek meg egy (1995-ben beterjesztett) Tardos Márton-féle módosító indítványban.
Kecskés professzor kritikái
Kecskés több oldalról is támadja beadványában a privatizációs törvényt. Az egyik szerint alkotmányellenes az, hogy a törvényben szabályozott “kormány-részvénytársasági” forma minden tulajdonosi-rendelkezési jogot a kormány döntési kompetenciájába utal, lényegében kormányvagyont hoz létre, holott az alkotmány szerint a magyar állam tulajdona nemzeti vagyon. Ez a megoldás összemossa az állam két fontos, alkotmányos funkciója: a közhatalmi és a tulajdonosi megjelenését, valamint kizárja az országgyűlést a nemzeti vagyon tulajdonjogának gyakorlásából. Kecskés hosszan sorolja beadványában a társasági jog szabályai alá tartozó ÁPV Rt.-vel kapcsolatos kormány- különjogosítványokat (lásd kiemelésünket), és egyben leszögezi: a törvény ezzel annak ellenére teszi a kormányt a társasági-kereskedelmi jog alanyává, hogy a hatályos törvények szerint sem köz-, sem magánjogi értelemben az nem rendelkezik jogalanyisággal. Nem jogi személy, tehát közvetlenül nem lehet alanya társasági, illetve dologi jogi jogviszonyoknak – állítja Kecskés, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy a törvény “elfelejtette” kimondani, ki az egyedüli részvényese az ÁPV Rt.-nek: az alapító kormány vagy a magyar állam. Ennél a szabályozásnál a jogászprofesszor szerint az egykori Állami Vagyonkezelő Rt.-é sokkal világosabb volt, hiszen az csak vagyonkezelésre jött létre, a vagyonpolitikai irányelvek évenkénti elfogadtatása miatt jogi értelemben szorosabb parlamenti kontroll alatt működött, deklaráltan “állami tulajdonban” volt. A kormány olyannyira nem dönthetett határozatokban a kiemelt privatizációs tranzakciók feltételeiről, hogy 1993-ban a bankkonszolidáció kérdésében az ÁV Rt. igazgatótanácsa a kormányétól eltérő döntést hozott.
Kecskés alkotmányellenesnek tartja az ÁPV Rt. felruházását az alaptörvénnyel össze nem egyeztethető privilégiumokkal (lásd kiemelésünket), valamint azt is, hogy a törvény tartós állami tulajdonban maradó társasági részesedéseket felsoroló mellékletétének kellően körül nem írt technikai adatait a kormány közleményben módosíthatja.
A Kecskés-féle beadvány másik kiemelt témája a privatizációs döntések részleteinek nyilvánossága. A beadvány szerint a privatizációs törvény alkotmányellenesen mondja ki, hogy az ÁPV Rt. igazgatóságának és felügyelőbizottságának tagjai, valamint a könyvvizsgáló az ÁPV Rt. üzleti ügyeiről szerzett értesüléseiket üzleti titokként kötelesek megőrizni. Kecskés szerint ez ellentétes az alkotmány azon szakaszával, amely szerint mindenkinek joga van arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje. Mivel az ÁPV Rt.-ben közvagyonnal gazdálkodnak, az erről szóló információk közérdekűek, így elfogadhatatlan, hogy azok nyilvánosságra hozását a törvény üzleti titokra hivatkozva meggátolja – érvel a beadvány beterjesztője.
A Kecskés-beadvány alkotmánybírósági megítélése akár kapóra jöhet Csiha Juditnak, akinek a jövő évi átfogó törvénymódosítás idején sorvezetőként szolgálhatnak majd a magas testület határozatai.
Csillag szakvéleménye
A Pénzügykutató Rt. igazgatója, Csillag István, aki tagja volt az 1995-ös privatizációs törvényt előkészítő kodifikációs bizottságnak, úgy véli: a jelenleg hatályban lévő jogszabály minden további nélkül alkalmas az eddig megfogalmazott privatizációs és vagyonkezelési elvárások végrehajtására. Ehhez azonban el kellene küldeni a rokonokat, barátokat és üzletfeleket, üzemgazdasági ismeretekkel rendelkező vezetőket kellene csatasorba állítani, akik kiválogatnák a csapatukat, amelynek tagjaira aztán megfelelően figyelnének is – hangoztatta a Figyelőnek nyilatkozva. Ezek a problémák Csillag szerint józan ésszel is beláthatók és orvosolhatók, ezért ha törvénymódosítással keresnek gyógymódot a gyakorlati hibák kiküszöbölésére, akkor az átlagembernek az a képzete támad: mindez csak a valódi belső gondok elkendőzésére szolgál.
Szerinte új törvényt akkor kell írni, ha a jogszabályalkotónak megfelelő víziója van arról, hogy mit akar tenni a megmaradt állami vagyonnal. Ma viszont nem lát ígéretes javaslatot a vagyonkezelésre, a jelenlegi módosításokkal pedig ezen a problémán segíteni nem lehet. Csillag szemében a mostani megoldás azt jelenti, hogy a törvénytisztelet hiányából fakadó gondokat a jogszabály módosításával igyekeznek megoldani. E helyett egyszerűen be kellene tartani a törvényt, a koalíciónak pedig őrködnie kellene annak betartatásán.
Csillag utalt rá: az 1995-ös új privatizációs törvény sem azért jött létre, mert az akkor hatályos jogszabályok nem voltak megfelelőek a magánosítás folytatására. A változtatás fő indoka nem a szabályozatlanság volt; a módosítással a két, egymástól független privatizációs szervezetet akarták összevonni. A privatizáció akkori új iránya alapján lehetőség szerint mindent magánkézbe kellett adni, és ez egyben szakítást jelentett a korábbi nézettel, amely szerint a cégek egy részének kizárólagos állami vagyonként kell megmaradnia. Így pedig már külön szervezet sem kellett ennek a vagyonnak a kezelésére. Ezenkívül az új privatizációs szervezetet olyanná kellett formálni, hogy önmaga képes legyen igazodni a változó vagyontömeghez és feladathoz. Csillag szerint ezekről az új követelményekről lényegében “közmegegyezés” alakult ki, így érthetetlen volt az a parlamenti huzavona, amely az új privatizációs törvény első koncepciója körül kialakult. Az elfogadott törvény végül az ÁPV Rt.-t egy költségvetési szervhez tette hasonlatossá. “Az már más kérdés, hogy ezt a szervezetet ki, mire használta fel” – mondta a Pénzügykutató igazgatója. Az 1995-ös privatizációs törvény előkészítésénél ő a költségvetési szerv modellt képviselte, ugyanakkor nem fogadja el, hogy alkotmányellenes lenne az, hogy az ÁPV Rt.-re mint gazdasági társaságra az általánostól eltérő szabályok vonatkoznak. Szerinte azt célszerű megvizsgálni, hogy az ÁPV Rt.-re szabott kivételek sértették-e más gazdálkodó szervezet érdekeit, öncélúak-e ezek az egyedi szabályok. Az igazgató úgy véli: a gazdasági társaságok működését meghatározó jogszabályoktól való eltéréseknél az ÁPV Rt.-re a többi társaságnál terhesebb kötelezettségeket róttak, ami összhangban van azzal, hogy a szervezet nem magánvagyonnal, hanem állami javakkal gazdálkodik.
A mostani módosító elképzelésekről Csillag kifejtette: elképzelhető, hogy azok alkalmasak a visszaélések kiszűrésére, de a privatizációs szervezetet és annak eljárását nem lehet úgy szabályozni, hogy kizárjanak minden beavatkozást, mint ahogyan a személytelen, automatizmusokra épülő döntési rendszer megvalósítása is illúzió csupán. Az igazgató szerint viszont az nem illúzió, hogy ne engedjék “zabba menni a lovakat”. Ehhez azonban az érintetteknek a régi cserkészjelszót betartva magukhoz mindig szigorúnak kellene lenniük, és a miniszterelnöknek, mint a törvény első szolgájának, fel kellene lépnie a tapasztalt visszaélések ellen. Ezen felül azonban puszta ábránd a szubjektivitás törvény útján való kikapcsolása.
Csillag István elvben elképzelhetőnek tartaná ugyan akár azt is, hogy a parlamentben szülessen döntés az egyes tranzakciókról, azonban ezzel kapcsolatban megjegyezte: demokratikusan lehet atomerőművet is építeni, ám ahhoz az kell, hogy a résztvevők közül legalább egy ember értsen az atomerőművekhez.
Végeladás
A Csiha-Kovács-Szabó hármasfogat ritka esélyt kapott: az ő nevükhöz kapcsolódhat a magyarországi állami vagyon magánosítási folyamatának lezárása. Az elmúlt hat évben csaknem ezermilliárd forint értékű állami vagyon került magánkézbe; 1997-ben újabb 180-200 milliárdnyi eladása várható.
A Tungsram-részvények értékesítésével 1989 decemberében elkezdődött privatizációs folyamattal 1996 végéig 14 milliárd dollárt jóval meghaladó értékű működőtőke áramlott az országba. Az ÁPV Rt. adminisztrációja alapján a nagy bevétel mögött 15 ezer – jól-rosszul – megkötött szerződés áll. Csiha nemrégiben annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a gazdaság a privatizáció befejeződése után is bizton számolhat évi egymilliárd dollár fölötti tőkebehozatallal.
Az elképzelések szerint jövőre 739 milliárd forint értékű vagyonra keresnek vevőt. Ez a vagyontömeg 553 társaság állami tulajdonrészében testesül meg.
A nagyobb tőkeméretű cégek közül a nyomdák esetében az Alföldi, az Athenaeum, a Vörösmarty és a Zrínyi esélyes a magánkézbe adásra. A járműipari mamutokat szemlélve biztosnak látszik, hogy a Rába Rt. privatizációjának előkészítése rendkívüli küzdelmet hoz. Szabó Pálnak a Figyelő Klubjában tett megjegyzéséből arra lehet következtetni, hogy az ÁPV Rt. vezetői aligha tartják elkerülhetőnek a cég összeházasítását valamelyik autóipari óriáscéggel. Az Ikarus Rt. esetében sem mondták még ki a végső szót.
Az energetikai szektorban a Bakonyi, a Pécsi és a Vértesi Erőmű Rt. szerepel a várólistán. E hónap elején lezárult a Recski Ércbányák Rt. privatizációs pályázata – hamarosan kiderül, milyen eredménnyel. Vevőt keresnek a Magnezitipari Rt.-nek is. Szintén értékesítés előtt áll a szolnoki Tiszamenti Vegyiművek Rt., valamint a miskolci és a békéscsabai hűtőipari társaság. A kabai cukorgyár eladásával véget ér a cukoripari privatizáció is. A nagyobbak közül ugyancsak eladó az Erdért, a Vilati, az Express és a Kultúra Rt. A privatizációs listán szerepel még a Győri Likőrgyár és a Répcelaki Sajtgyár. Jövőre sort kerítenek a gabonaforgalmi vállalatok eddig el nem adott részeinek értékesítésére és az állami gazdaságok privatizációjára. A Bábolnai Rt. esetében valószínűnek látszik, hogy a magánosítás folyamatába bevonják majd az EBRD-t. Számos élelmiszer-ipari cég találhat vevőre. A Malév számára is új partnert keresnek – távol-keleti befektetővel már ma is folynak tárgyalások.
A nevezetes kisebbségi portfólió (Figyelő, 1996/31. szám) ügyében az új igazgatóság visszavonta a korábbi koncepciót, és új tervet dolgoztat ki a kisebbségi állami érdekeltségek megmozdítására. Az ÁPV Rt. vezetői szerint döntően a kisebbségi részesedések sorsától függ a jövő évi privatizációs bevétel mértéke. A Figyelő Klubjában ígéret hangzott el arra, hogy az ÁPV Rt. hozzájárul a budapesti tőzsde kapitalizációjának növeléséhez. A Mol-, a Richter-, a Rába-, s feltételesen az MVM-papírok jöhetnek szóba 1997-ben.
Az ÁPV Rt. bankprivatizációs “részlegénél” jelenleg négy hitelintézet értékesítését készítik elő, és a vagyonkezelő várakozásai szerint a magánosítási folyamat legkésőbb a jövő év első felében le is zárulhat. Kovács Árpád és Szabó Pál nem vitatják, hogy a Pénzügyminisztérium (PM) meghatározó szerepet játszik a bankprivatizációban, s ha rajtuk múlik, akkor nem tör ki hatásköri viszálykodás az ÁPV Rt. és a PM között. A legelőrehaladottabb állapotban a Magyar Takarékszövetkezeti Bank (Takarékbank) értékesítése van, az ÁPV Rt. igazgatósága már döntött a privatizációs stratégiáról. Ennek értelmében a bank állami tulajdonban lévő 66 százaléknyi, mintegy 990 millió forint névértékű részvényeiből 61 százalékot zárt, egyfordulós, meghívásos pályázat keretében külföldi stratégiai befektetőnek értékesítenek. A pályázat nyertesének legalább 700 millió forintos tőkeemelést kell vállalnia, ugyanakkor garanciát kell adnia arra, hogy a Takarékbank takarékszövetkezeti csúcsbanki arculatát megőrzi. Az általánostól eltérő feltétel ugyanakkor az is, hogy a többségi tulajdonba kerülő külföldi befektetőnek opciót kell biztosítania a jelenlegi kisebbségi tulajdonos takarékszövetkezeteknek arra, hogy azok, pénzügyi helyzetük megerősödtével, többségi tulajdonba kerülhetnek. A kötött feltételek ellenére a bank iránt szép számmal érdeklődnek a külföldi befektetők (Figyelő, 1996/49. szám).
A Mezőbank esetében távolról sem ennyire világos a helyzet. Bár a hitelintézet menedzsmentje elkészítette a bank privatizációs stratégiáját, egyelőre tart a huzavona a Pénzügyminisztérium és az ÁPV Rt. között arról, hogy vagyonkezelésbe adják-e vagy értékesítsék a pénzintézetben meglévő állami tulajdonhányadot. Mindenesetre az Agrobankkal az év elején összeolvadt hitelintézet iránt több hazai és külföldi befektető is érdeklődést mutat. A Postabank már egy előzetes átvilágítást is végzett, ugyanakkor megerősítette vételi szándékát az osztrák többségi tulajdonban álló Raiffeisen Unicbank is. Az ÁPV Rt. mindazonáltal úgy számol, hogy legkésőbb a jövő év elején megindíthatja a magánosítási folyamatot.
A legnagyobb homály a Corvinbank privatizációját fedi. Bár a pénzintézet magánosítására vonatkozó tervek már az év közepe óta “fiókban” vannak, a vagyonkezelő igazgatósága mindeddig nem tűzte napirendre azok tárgyalását. Azt mindenestre tudni lehet, hogy a korábban főleg elkülönített állami alapok kezelésére szakosodott banknál az elmúlt évben példátlan mértékű (5 milliárd forintos) forráskivonás ment végbe az államkincstár felállítása miatt, és ennek pótlása megoldatlan. A bank értékesítésétől a vagyonkezelő elsősorban azt várja, hogy az új tulajdonos üzletileg erősíti meg a fontosabb mutatói alapján már most is biztos lábakon álló hitelintézetet.
Kalandos előzmények után a jelek szerint végre tisztázódik az utolsó még állami tulajdonban lévő nagybank, a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) privatizációjának menete. Az ÁPV Rt. által a múlt héten elfogadottak szerint a stratégiai befektetők számára január 15-ig írnak ki kétfordulós, zártkörű pályázatot. Az OTP Bank 1995. nyári magánosítására kísértetiesen hasonló megoldás során a pénzügyi befektetőktől (melyek között nem elképzelhetetlen az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank részvétele) pedig legalább 40 millió dolláros tőkeemelést várnak. A május 31-ig megvalósítandó összes tőkeemelésnek el kell érnie a 60 millió dollárt. Emellett a tb-önkormányzatoknak is adnak, legkésőbb február 28-ig, bizonyos mennyiségű (a hírek szerint az alaptőke 30 százalékát kitevő) K&H-részvényt.
Az államnak jelenleg 282 cégben van többségi tulajdona. Ezek közül a tervek szerint 109 cég 2-300 milliárd forint névértékű portfóliója marad tartós állami tulajdonban. A csökkenő privatizációs feladatokat a korábbinál kisebb létszámmal kívánják ellátni az ÁPV Rt.-ben. A legtöbben, ötszázan tavaly nyáron dolgoztak a holdingnál, ahonnan az idén eddig összesen 180 embert bocsátottak el. A privatizációs folyamat vége felé, tehát gyakorlatilag egy év múlva 200 alkalmazottja lesz a szervezetnek.
