A külső forrásbevonás várható korlátozása is arra ösztönzi a lízingcégeket, hogy lehetőleg tulajdonosi oldalról is tőkeerős finanszírozási hátteret építsenek ki maguknak, ami a banki érdekeltségű vállalkozások további előretörését hozhatja Magyarországon is. A lízingbevevők szempontjából ez az elmozdulás erősítheti a lízing iránti bizalmat.
A hazai lízingpiac mindinkább a pénzügyi-gazdasági óriások ellenőrzése alá kerül. Az univerzális bankrendszer jegyében maguk körül pénzügyi holdingokat kiépítő kereskedelmi bankok számára a speciális tevékenységgel – nevezetesen pénzügyi lízinggel – foglalkozó, többnyire százszázalékos tulajdonú leányvállalatok részint viszonylag jól ellenőrizhető s így biztonságos hitel-kihelyezési lehetőséget, részint a banki ügyfeleknek nyújtható többletszolgáltatást ígérnek. (A pénzügyi lízing alapvető mozzanata az operatív lízinggel vagy az eszközök egyszerű bérbeadásával szemben az, hogy az ügylet végeredményeképpen a lízingelt eszköz az ügyfél tulajdonába kerül.)
A lízingpiac banki irányba történő elmozdulásának fő okai a pénzügyi intézményrendszer fejlődése mellett egyrészt a hagyományos hazai lízingtársaságoknál jóval tőkeerősebb külföldi cégek megjelenésében, másrészt a finanszírozási lehetőségeket alaposan leszűkítő új, ma még csak törvénytervezet formájában létező szabályozásban keresendők. A parlament asztalán fekvő, várhatóan a jövő év elején életbe lépő új hitelintézeti törvény (hit) ugyanis az adott cég saját tőkéjének összegében szabja meg a kereskedelmi bankokon kívül valamennyi vállalkozás nyilvános forrásgyűjtésének felső határát. Magyarán, a vállalatok nyilvános kötvénykibocsátásból eredő tartozásai csak olyan mértéket érhetnek el, amire a vagyonuk fedezetet nyújt. Ez – bár a törvény vélhetően egy hároméves türelmi időszakot alkalmaz majd – a jövőben gyakorlatilag lehetetlenné teszi a lízingcégek korábban széles körben elterjedt nyilvános tőkepiaci finanszírozását.
Ezután is szükség lesz azonban külső forrásokra, hiszen a lízingbe adandó eszközöket előbb valamiből meg kell vásárolnia a lízingtársaságnak. Ha pedig ehhez a tőkepiacról nem lehet forrást szerezni, nem marad más, mint a pénzpiaci finanszírozás – vagyis a bankhitel. Komolyabb nagyságrendű, hosszabb időszakra szóló hiteleket azonban csak szoros együttműködés esetén hajlandók nyújtani a bankok, így a lízingtársaságoknak – tetszik, nem tetszik – el kell fogadniuk a bankok közvetlen jelenlétét az egykor szinte kizárólagos felségterületüknek számító üzletágban. A kereskedelmi bankok általános térnyerését jól példázza az egyik legnagyobb korábbi lízingkötvény-kibocsátó, a PVL Lízing Rt. közelmúltban lezajlott tulajdonosváltása. A korábban természetes személyek tulajdonában lévő céget a nyáron vásárolta meg a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H), s az így a bank körül kiépülő pénzügyi csoport egyik meghatározó tagjává vált. A szeptember 5-től K&H Lízing Rt. nevet viselő cég új vezérigazgatója, Futó Sándor kérdésünkre kifejtette: a tulajdonosváltás a társaság üzletpolitikájának szempontjából nem jár nagy változással. Szerinte a régi PVL-ügyfelek mellett elsősorban olyan új partnerek megnyerésére van mód, akik számára a banki háttér annak tudatát jelenti, hogy a lízingbe vett eszközt tulajdonló vállalkozás biztos pénzügyi alapokon áll. (A lízingbeadó cégek anyagi helyzetének mérlegelése a WVM emlékezetes év eleji csődje óta van napirenden. A WVM-ügyben folyó per állásáról lásd külön írásunkat.)
A K&H Lízing természetesen rendben fizeti a PVL korábban kibocsátott kötvényei utáni tartozásokat, új kötvények piacra dobását azonban nem tervezik. A társaság finanszírozása a jövőben szinte kizárólag az egyébként korábban sem elhanyagolható jelentőségű bankhitelekre támaszkodik majd, ezek pedig természetesen a Kereskedelmi és Hitelbank kihelyezett hitelállományát növelik. A K&H Lízing mindazonáltal önálló vállalkozás – hangsúlyozza Futó Sándor -, mely a rendelkezésére bocsátott hitelkeret felhasználásáról önállóan dönt. A banki tulajdonosi ellenőrzés nem az operatív munkába való közvetlen beavatkozáson, hanem a lízingcég döntéshozó testületeibe a tulajdonos bank által delegált vezetőkön keresztül valósul meg.
Üzletileg természetesen a társaság szorosan együttműködik a bankkal: részt vesz a K&H gépkocsihitel-konstrukciójában, elfogadja a bank által kibocsátott kártyákat, sőt, ügyfeleinek díjmentesen egy-egy K&H-s bankkártyát juttat. A vezérigazgató szerint a lízingcég munkáját segíti, hogy kereskedő-partnereinek – például a gépkocsi-dealereknek – ezután nem kell a lízinggel kapcsolatos minden egyes pénzügyi kérdés miatt a fővárosba utazniuk, hanem azok egy részét a helyi K&H-fiókban is elintézhetik.
A PVL megvásárlását egyébként annak idején piaci hírek szerint a világ egyik vezető lízingbeadója, a General Electric Capital is fontolgatta. A Budapest Bankot privatizáló amerikai pénzügyi óriás magyarországi jelenléte is jelzi, hogy a lakossági fogyasztás “előfinanszírozásában” illetve a beruházások pénzügyi hátterének megteremtésében még komoly feladatai lehetnek a lízingszakmának hazánkban. A közreműködés feltétele a lízingcégek hosszú távú biztonságos finanszírozásának kialakulása illetve egy számukra elfogadható szabályozási keret megszilárdulása.
