(Figyelő, 1996/ 15. szám)
Mezőgazdasági termelőként én is, vállalkozótársaim is megértjük, hogy nemzetközi szerződések alapján annyi támogatást kaphatunk az államtól, amennyi még nem sérti a közös piac vagy más nemzetközi szövetség érdekeit. Azt viszont mégis soknak tarjuk, hogy akárcsak a lapjukban, folyamatosan a nevezetes GATT-szerződést hozzák fel korlátként. Én arra vagyok elsősorban kíváncsi, hogy milyen termelési kapacitásokkal számolva jutottak oda a magyar állami képviselők, hogy belemenjenek a GATT-ban megszabott támogatási keret összegébe. Az a gyanúm, hogy a tárgyalás folyamán vagy a tervezés idején a magyar illetékesek pontatlanul készültek fel, s ezzel tulajdonképpen alaptalan információkkal járultak hozzá a GATT-rendszerhez. Az Önök cikkében is szerepel, hogy a támogatási kereteket forintban, és nem dollárban határozták meg. Tisztelem Lakos urat azért, hogy megpróbálja módosíttatni ezt a feltételt, közös érdekünk, hogy ez sikerüljön neki. De azt nem értem, hogy hol voltak a minisztériumi szakértők, amikor ez a meghatározás az asztalra került. Én úgy emlékszem, hogy annak idején sem utalt több jel az infláció lassulására, mint mostanában. Ki gondolhatta azt két évvel ezelőtt, hogy például 1996-ban nem nyomja az infláció a forintot? S ugyan miért gondoljuk azt, hogy ezt az érvet nem dörgölik az orrunk alá majd a GATT-egyezményt aláíró államok? Összességében nem lehet mást mondani, mint hogy politikailag rosszul menedzselték a GATT-ügyet a magyar vezetők, s ennek most mi, magyar termelők látjuk a kárát.
