A volt világelső Roger Federer két sima játszmában nyert a jelenlegi éllovas Rafael Nadal ellen a madridi salakpályás tenisztorna férfi versenyének döntőjében, és ezzel első idei diadalát aratta.
Sorozatban hullajtja a pontokat a bajnokság hajrájában a torinói csapat, amely lassan a direkt BL-szereplést érő helyét is elveszítheti. A Bologna kiesési rangadót nyert, de még egyetlen csapatnak sem kellett lemondania az élvonalról.
Az FC Liverpooltól elszenvedett, vasárnapi, hazai veresége nyomán kiesett az angol labdarúgó Premier League-ből a West Bromwich Albion. A birminghami gárda mindössze egy szezont töltött az élvonalban.
Már a következő bajnoki címről beszélt Sir Alex Ferguson vezetőedző, miután a címvédő Manchester United nyerte meg szombaton az angol labdarúgó Premier League 2008/09-es kiírását.
Felébresztették a mesterséges kómából vasárnap Pedro Horrillót, aki a Giro d,Italia országúti kerékpáros körverseny szombati, 8. szakaszán zuhant egy szakadékba. A 34 éves spanyol kerekes mintegy 80 méteres mélységben állt meg, és csak a hegyimentők segítségével tudták kiemelni. Helikopterrel szállították a bergamói kórházba, ahol megállapították, hogy eltört a lába, továbbá térd-, mellkas- és fejsérüléseket szenvedett. [...]
Ötvenen megsérültek az utcai rendbontásokban, miután az FC Barcelona szombat este megnyerte a spanyol labdarúgó Primera División 2008/2009-es kiírását. Az Inter-szurkolók is ünnepeltek, de újabb fiesztára készülnek.
Megszokhattuk, hogy a Forma-1 az autóversenyzés mellett a botrányok és a hatalmi harcok "sportja" is, a mostani összecsapás azonban több a korábbi csatáknál, ez most a mindent eldöntő ütközet lehet, amelynek a ma ismert F1 léte a tét.
A szövetség főtitkára szerint a lehető legsúlyosabb büntetésre számíthat a címvédő Falco KC-Szova Szombathely, amelynek szurkolói bántalmazták a játékvezetőt szombaton a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének második mérkőzésén.
A magyar K1-harcos ellenfelét saját közönsége fütyülte ki, ez azonban nem hatotta meg a pontozókat, akik a Tyrone Spongot hozták ki győztesnek. Karacs Attila a mutatott teljesítményével világszerte jegyzett harcos lett.
Nem verhetetlen Michael Phelps: az amerikai csodaúszónál honfitársa, Aaron Peirsol volt gyorsabb százméteres hátúszásban egy amerikai verseny döntőjében.
A Milan és a Real Madrid is kikapott szombat este, így az Internazionale és a Barcelona vasárnap már bajnokként léphet pályára. A katalánok a kupa után második trófeájukat gyűjtötték be, mostantól készülhetnek a Manchester United elleni BL-fináléra.
Három meccslabdát is hárított Djokovics ellen a spanyol világelső, majd bebiztosította a helyét a madridi salaktornás viadal fináléjában, ahol másik nagy riválisa, a svájci Roger Federer várja.
A döntő első meccsén aratott fölényes sikert elnézve elképzelhető, hogy söpréssel lesz magyar bajnok a Veszprém kézilabda-együttese. A számos sérültet nélkülöző címvédő magabiztosan, 35-28-ra nyert a vendég Pick Szeged ellen a három győzelemig tartó sorozat első meccsén.
Zárt kapus meccsen a bajnok Ferencváros könnyedén, 5-0-ra verte a vendég Kazincbarcikát az NB II Keleti csoportjában. Ferenczi István négy gólt szerzett.
A hazai csapatoknak nem sok babér termett a labdarúgó Soproni Liga 28. fordulójában, csak a Kecskemét és a Haladás tudott nyerni saját szurkolói előtt.
Szlovákiába szállították a Bodrog vízfelszínéről eltávolított több mint hat köbméternyi olajjal szennyezett anyagot szombat délután; a veszélyes hulladékként kezelt szennyeződést ott is semmisítik meg.
Az idegenbeli kétgólos győzelem után, drámai csatában, 26-23-ra kikapott a Győr a Viborgtól, így a dán csapat nyerte a női kézilabda BL 2008/09-es kiírását.
A bajnoki címre esélyes csapatok közül az éllovas Wolfsburg és a Stuttgart is nyert, Bayern München, illetve a Hertha BSC viszont csak egy pontot szerzett a Bundesliga 33. fordulójában, így utóbbi kiszállt az aranyéremért folyó harcból. A nap meglepetését az UEFA-kupa-döntős Werdert elpáholó Karlsruhe szállította.
A dánok hamar ledolgozták az odavágón szerzett hátrányukat, és végig magabiztosan vezettek a Bajnokok Ligája fináléban. A magyar bajnok az utolsó percekben felzárkózott, és végül összesítésben egyetlen góllal bukott el.
Kucsera Gábor, Vajda Attila és Benedek Dalma győzelmét hozták a második napi döntők a kajak-kenusok idei első versenyén, a szolnoki rangsoroló viadalon.
A Manchester United egy fordulóval a zárás előtt megnyerte az angol labdarúgó Premier League 2008/2009 kiírását, miután az Arsenal elleni gól nélküli döntetlennel behozhatatlan előnyre tett szert a Liverpoollal szemben.