Élet-Stílus

Megnyert meccsen lepontozták Karacs Attilát

admin
admin

2009. 05. 17. 10:28

A magyar K1-harcos ellenfelét saját közönsége fütyülte ki, ez azonban nem hatotta meg a pontozókat, akik a Tyrone Spongot hozták ki győztesnek. Karacs Attila a mutatott teljesítményével világszerte jegyzett harcos lett.

A szombat esti amszterdami It’s Showtime gálán lépett ringbe a legjobbnak tartott magyar nehézsúlyú küzdősportos, Karacs Attila. A „Hun” művésznévre hallgató bunyós csütörtökön tudta meg, hogy az abszolút verhető kategóriát képviselő belga Rustemi Kreshnik helyett a Hollandiában már nagy sztárnak tartott kitűnőséggel, az It’s Showtime világbajnok Tyrone Sponggal csap össze.

A másik változás az volt, hogy míg a Karacs-Kreshnik meccset valahol a felvezető program elején tartották volna, addig a Karacs-Spong derbi már főmérkőzésnek számított az év egyik legnagyobb eseményén, és közvetlen a világszerte nagy érdeklődéssel várt Schilt-Hari összecsapás előtt rendezték meg.

A beszámolók szerint az első menet egyértelműen Karacsé volt, a második is, igaz jóval szorosabb küzdelemben. A harmadikban már Spong irányított, és ezt a játékrészt megnyerte. Máskülönben Spong-ot már a második menet közepétől kifütyülte a hazai közönség. Mindent összevetve, nagyon szoros volt az összecsapás, amit legalább extra-menettel kellett volna honorálni, noha a magyar harcos eleve úgy érezte a meccs végén, hogy jobb volt ellenfelénél. A pontozók másképp látták, és 2-1 arányban a hazai harcost hozták ki győztesnek.

A 2-1 is azt jelenti, hogy volt egy pontozó, aki a helyi publikumnak szinte ismeretlen, jóval kisebb hírű harcost látta jobbnak, és nem az otthon, hazai környezetben küzdő sztárt, aki miatt több ezren váltottak belépőjegyet a gálára. A közönség is a magyar fightert ünnepelte, és a szervezők, valamint a felkelő nap országából érkezett illusztris vendégek is fontosnak tartották, hogy az öltözőben gratuláljanak hazánk egyre szebbreményű fiának!

A vereség ellenére Attila nem volt letörve, ami az eredményhirdetés után is látszott az arcán, hisz ő is tudja, az ő sportágában soha nem a rekordot, hanem a mutatott teljesítményt veszik alapul, s ez alapján Karacs Attila végre világszerte jegyzett harcos lett, akit ezentúl nem csak beugróként hívnak majd a legnagyobb sztárok elleni küzdelmekre!

A gála főmérkőzésen Badr Hari másodpercek alatt elintézte az óriási Semy Schiltet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.