Élet-Stílus

Az FIA a nyilvánosságra hozott 2010-es Forma-1-es nevezési listára a jelenlegi csapatok mellé három új belépőt is felvett. Melyek az új csapatok, és mi lett a többi jelentkezővel?
2009. 06. 12. 19:44
Czink Melinda nem jutott be a 220 ezer euró összdíjazású, birminghami füvespályás női tenisztorna elődöntőjébe, miután két játszmában, 1 óra 17 perc alatt kikapott az indiai Sania Mirzától.
2009. 06. 12. 16:54
A héten első számú játékosát, Kakát eladó Milan közel került ahhoz, hogy lecsapjon a német bajnok támadójára, Edin Dzekóra. A Wolfsburg még húzódozik.
2009. 06. 12. 16:06
Az FIA nyilvánosságra hozta a 2010-es Forma-1-es világbajnokság nevezési listáját. Az összes jelenlegi csapat szerepel, mindössze három új jelentkező kapott helyet. A FOTA-csapatok sorsa továbbra is a levegőben lóg.
2009. 06. 12. 15:12
Mikóczy Zoltán a PannoniaOverdose.hu-n jelentette be, hogy Overdose nem indul Európa legrangosabb rövidtávú versenyén, a newmarketi July Cup-on sem, de eddig a rossz hír. Állapota folyamatosan javul, így akár már augusztusban, de legkésőbb az ősszel ismét versenyezhet. Addig fényterápiával gyógyul, sőt meghívást kapott a világ lóversenysportjának egyik legsikeresebb futtatója, Aga Khan franciaországi tréningtelepére is, hogy ott készüljön fel a k
2009. 06. 12. 14:37
A Dárdai Pált is foglalkoztató német Hertha labdarúgócsapata legerősebb összeállításában érkezik Budapestre, ahol július 14-én, az Üllői úton játszik barátságos mérkőzést az NB I-be visszajutott Ferencvárossal.
2009. 06. 12. 12:04
A horvát Zvonimir Soldo lesz a német Bundesligában 12. helyen záró Köln vezetőedzője. A klub pénteki bejelentése szerint a tréner két évre kötelezi el magát.
2009. 06. 12. 11:19
A Los Angeles Lakers hosszabbításban kiharcolt orlandói diadalával 3-1-re módosította az állást az NBA négy sikerig tartó nagydöntőjében, így egy győzelemre került a bajnoki címtől.
2009. 06. 12. 09:36
A szovjetek „nyugatot látni” jöttek Magyarországra, az amerikaiak kalandot kerestek a „vad keleten” a rendszerváltás éveiben – az Anno 1989 Filmklubon Vágvölgyi B. András helyezte történelmi keretek közé Bolse Vitát, a magyar rendszerváltásról készült kevés magyar játékfilm egyikét.
2009. 06. 12. 06:30
Csökkentsük egyharmadával a kukába kidobott szemetet: a felmérések szerint ugyanis ennyi szerves anyag kerül egy átlagos háztartás kukájába. Pedig van jobb helye is.
2009. 06. 12. 06:23
Czink Melinda óriási bravúrral bejutott a negyeddöntőbe a birminghami füvespályás női tenisztornán, miután nagy csatában, 2 óra 22 perc alatt, három játszmában nyert a harmadik helyen kiemelt kanadai Aleksandra Wozniak ellen.
2009. 06. 11. 20:24
Egyre erősebb az óbudai volt gázgyárból áramló bűz. A területen kármentesítés folyik, a gázgyártás melléktermékeként keletkezett szennyező anyagokat szállítják el. A mérgező gázokat folyamatosan mérik, minden a határérték alatt van, a szaggal tehát nem jár egészségkárosodás.
2009. 06. 11. 16:10
Két hazai bajnoki mérkőzésének zárt kapuk mögötti megrendezésével, továbbá egymillió forintos pénzbírsággal sújtotta az MLSZ fegyelmi bizottsága az Újpestet a Soproni Liga 30. fordulójában lejátszott Fehérvár elleni találkozó alatt és után történt rendzavarások miatt.
2009. 06. 11. 15:44
Szerdán visszatért a Budapest Bár. Az A38 Hajón adott fergeteges koncertet több hónap után a „klasszikus“ magyar cigányzenekar és ismert, a popzene igényesebb területéről jövő énekesek közös projektje.
2009. 06. 11. 13:55
Olvasói sztorik