Élet-Stílus

Bűzlik a gáz Óbudán

Az FNTudósítóra a napokban feltöltött cikk szerint egyre többen panaszkodnak Óbudán a volt Gázgyár területéről terjedő szagra, amely a gázgyártás során keletkezett, és csaknem ötven éve helyben tárolt veszélyes hulladék kitermelése és elszállítása közben keletkezik. „Az itt élők szeme vörös, fáj a fejük, hányinger kerülgeti őket” – írja tudósítónk.

A kármentesítés helyszíne (forrás: FNTudósító)

A kármentesítés helyszíne (forrás: FNTudósító)

Bűz van, veszély nincs

Megkeresük a kármentesítést folytató Budapesti Városfejlesztési Zrt-t, ahol csak hétfőn tudtak volna nyilatkozni a témában. Óbuda-Békásmegyer önkormányzatától azonban megtudtuk, hogy a területen folyamatosan mérik a levegő minőségét, a legutóbbi, a Közép – Duna – Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mérési adatai szerint a benzol és a fenol meg sem közelítette az egészségügyi határértéket.

Emellett a munkálatokat végző cég megötszörözte a veszélyes anyag elszállításának ütemét, és a 2009 novemberére kitűzött határidő helyett már június végén befejezik a veszélyes anyagok elszállítását. Bár korábban szó volt róla, hogy légzáró fóliasátorral akadályozzák meg a mérgező anyagok kikerülését, ez nem valósult meg, de a kiszivattyúzott vizet és iszapot az elszállításig zárt tarályokban tárolják.

Egyébként műemlék

A veszélyes hulladékok kitermelése az időjárástól és a széljárástól függően kellemetlen szaghatással járhat a környéken – írja az obuda.hu-n megjelent közleményében a kárelhárítást végző konzorcium. „Sajnos a kitermelt és elszállított hulladék szaga kellemetlen, ezzel a tevékenységgel viszont kiküszöböljük a környező talaj és az élővizek szennyeződésének veszélyét, és véglegesen megszüntetünk egy hosszabb távon veszélyes környezeti szennyező forrást” – szól a magyarázat.

A tornyok (wikipedia.hu)

A tornyok (wikipedia.hu)

A Óbudai Gázgyár egyébként 1913-1982 üzemelt, szénből állított elő úgynevezett városi gázt, és ennek két értékes „melléktermékét”, kokszot és kátrányt. A főváros földgázra való átállása miatt már 1980-ban be akarták zárni az üzemet, de erre csak négy évvel később, 1984 októberében került sor. Ennek oka, hogy az energiaválság miatt az itt termelődő kokszra szükség volt – írja a Wikipedia.

A gyár mintegy 27 hektárnyi területén több ipari műemlék található, mint a száraztisztító, a gáz mérésére szolgáló óráknak otthont adó óraház, a víz- és kátránytornyok, valamint a villamos központ a 800 lóerős Diesel-generátorral. A gázgyár területén az önkormányzat múzeumot, kultúr- és fesztiválparkot készül létrehozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik