Élet-Stílus

Magabiztos győzelemmel jutott be a negyeddöntőbe Serena Williams az idény első Grand Slam-versenyén. Nővére megszenvedett, akárcsak a férfiaknál Davigyenko. A juniorok között Fucsovics mindössze egy gémet vesztett az első fordulóban.
2010. 01. 25. 11:18
Mind a két főcsoport-döntőben az első helyen kiemelt, házigazda csapat diadalmaskodott: a New Orleans Saints drámai csatában, Indianapolis Colts a papírformának megfelelően jutott be a Super Bowlba, a profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjébe.
2010. 01. 25. 11:00
Sandra Bullockot és Jeff Bridgest választotta az év színészének, a Becstelen Brigantyk stábját pedig a legjobb szereplőgárdának a legnagyobb hollywoodi színészcéh, amely a hét végén adta át díjait Los Angelesben. A hatalmas közönségsikert aratott Avatar t azonban nem díjazták.
2010. 01. 25. 10:50
Az őszi meccshez hasonlóan az Inter nyerte a milánói derbit, ráadásul ezúttal úgy verte 2-0-ra az AC Milant, hogy a bíró két játékosát is leküldte a pályáról, s egy tizenegyest is megítélt ellene.
2010. 01. 25. 09:49
Október végi megnyitása óta több mint 150 ezren látták a Szépművészeti Múzeum Botticellitől Tizianóig című kiállítását, amely már hétfőnként is nyitva áll, hétvégén pedig egy órával tovább, 19.00 óráig látható – derül ki a Szépművészeti Múzeum közleményéből.
2010. 01. 25. 08:40
A magyarok csoportját megnyerő spanyolok vereséggel kezdték vasárnap a középdöntőt az ausztriai férfi kézilabda Európa-bajnokságon.
2010. 01. 24. 21:37
Rekordösszeg, több mint 57 millió dollár gyűlt össze a hét végéig annak a segélyműsornak a jóvoltából, amelyet péntek este szerveztek világhírű sztárok részvételével a a földrengés sújtotta Haiti megsegítésére. Közben a haiti kormány bejelentette, csak a fővárosban és környékén már a 150 ezret is meghaladja a halálos áldozatok száma, és több ezer holttest lehet még az összedőlt épületek romjai alatt.
2010. 01. 24. 19:05
A visszatérő Michael Schumacher leendő mercedeses csapattársa, Nico Rosberg egy friss interjúban elmondta, hogy nem fél a rá váró évtől, sőt örül, hogy az élő legenda mellett versenyezhet.
2010. 01. 24. 12:06
Hiába ütött 28 ászt Ivo Karlovic a címvédő spanyolnak, esélye sem volt az Australian Open nyolcaddöntőjében. A következő körben Andy Murray vár Rafael Nadalra. A nőknél kiesett a harmadik helyen kiemelt.
2010. 01. 24. 11:04
Robinho, a Manchester Cityből elvágyódó brazil válogatott futballista szülőhazájában, a Santos csapatánál folytathatja profi karrierjét.
2010. 01. 24. 10:41
A kiesés ellen küzdő Valladolid legyőzésével a katalán klub történetében először teljesítette veretlenül az őszi szezont. Megszakadt a Sevilla rossz sorozata, a deportivos Filipe csúnya bokatörést szenvedett.
2010. 01. 24. 10:33
A vándorló cigányság megtalálta helyét a középkori Magyarországon, ám később már a „kívülállás kultúrája”, a láthatatlanság jellemezte közösségeiket. A hatalom szavára, átmenet nélkül nem tudtak és nem is akartak „beilleszkedni”, a vajdát sokszor „besúgónak” tartották és nem ok nélkül féltik még ma is a gyermekeiket – Cséplő Gyuri és a cigányság beilleszkedési problémái az fn.hu-n.
2010. 01. 24. 09:00
Tóth Krisztina kikapott a döntőben a lengyel Li Qiantól, így ezüstérmesként zárta az asztaliteniszezők idei első Pro Tour-versenyét a szlovéniai Velenjében.
2010. 01. 23. 22:45
Wayne Rooney mesternégyesével az élre segítette a Manchester United csapatát az angol labdarúgó Premier League-ben. A riválisok közül a Chelsea szombaton az FA-kupában jeleskedett.
2010. 01. 23. 18:54
Olvasói sztorik