Élet-Stílus

Hátrányból lőtt hatot a Bayern – videó

A bajorok félidőben még kiesésre álltak a német kupában, de végül simán verték másodosztályú ellenfelüket. A Torghelle nélkül kiálló Augsburg is bejutott a legjobb négy közé, akárcsak a Schalke.

Befejeződtek szerda este a német kupa negyeddöntői, a Werder Brement a Bayern München, az Augsburg és a Schalke követte az elődöntőbe.
A legnagyobb meglepetést Torghelle Sándor és Szabics Imre együttese, a másodosztályú Augsburg okozta, amely hazai pályán 2-0-ra győzött a Bundesliga 11. helyén álló 1. FC Köln ellen. Az augsburgiak dolgát megkönnyítette, hogy a Köln a 30. perctől emberhátrányban volt, a találkozó során pedig a játékvezető további két vendégjátékost állított ki, köztük a mindössze kilenc percig pályán lévő Lukas Podolskit. Torghelle Sándor csak kispadról nézte végig csapata sikerét, Szabics Imre sérülése miatt hagyta ki a találkozót.

Az első félidőben úgy tűnt, a Bayern Münchennek is meggyűlik a baja második ligás ellenfelével, a bajorok a szünetben 2-1-es hátrányban voltak a Greuther Fürth ellen. A második játékrészben azonban Louis van Gaal együttese ötöt vágott, így 6-2-vel lépett túl ellenfelén. A találkozó fordulópontját egy 57. percben megítélt büntető jelentette, amit Robben gólra is váltott. A meccsen Thomas Müller duplázott, Ribéry pedig gólja mellett kiosztott két gólpasszt is. A Fürth együttesében a csapat tunéziai csatára, Sami Allagui az ellenfél, és saját csapata kapujába is betalált.

Ha nehezen is, de megállította a Schalke az előző fordulókban a Hamburgot és a Dortmundot is búcsúztató harmadosztályú Osnabrücköt. A gelsenkircheniek idegenben nyertek 1-0-ra, egy 59. percben esett Kevin Kuranyi-találattal. A Schalke zsinórban nyolcadik meccsén maradt veretlen.

európai kupameccsek

Német-kupa, negyeddöntő:
Augsburg (II.)-1. FC Köln 2-0 (1-0)
Gól: Thurk (3.), Rafael (86.)
Kiállítva: Chihi (30.), Podolski (69.), Petit (85.) (mindhárom Köln)

Bayern München- Greuther Fürth (II.) 6-2 (1-2)
Gól: Müller (5., 82), Robben (57. tizenegyes), Ribéry (60.), Lahm (65.), Allagui (90. öngól), illetve Nothe (10.), Allagui (40.)

Osnabrück (III.)-Schalke 0-1 (0-0)
Gól: Kuranyi (59.)

Kedden játszották:
Werder Bremen-1899 Hoffenheim 2-1 (1-0)

Spanyol Király-kupa, elődöntő:
Getafe-Sevilla 1-0 (0-0)
Gól: Soldado (59.)
Továbbjutott: a Sevilla 2-1-es összesítéssel

Csütörtöki meccs:
Racing Santander-Atlético Madrid 22 ó
Az első mérkőzésen: 0-4

(Cikkünket partneroldalunktól, a focitipp.hu portáltól vettük át)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik