Kikapcs
A nők egy jelentős része a nyári készülődésben a fürdőruhavásárlást utálja a legjobban.
Szakemberek szerint jót tesz a testvérek közti kapcsolatnak, ha az idősebb végignézi a kisebb születését.
Lakatos Márkot nem csak a túlsúlyos vagy éppen túl vékony nők keresik fel problémáikkal, hanem gyakran azok az anyák is, akik a szülés utáni időszak miatt gondolnak a teljes átalakulásra.
Jó hír, hogy egy kitartó amerikai végre a testben is megtalálta, rossz hír, hogy innentől kezdve nincs mentségük a férfiaknak.
2012. 04. 25. 10:56
Noha egy kecskét vagy bárányt feldühíteni nem feltétlenül jó ötlet, talán kivételnek tekinthetjük eme meglátás alól a növendék gyapjasokat.
Vajon tudják a diákok, hogy miközben szórakozottan a ceruzájuk végén lévő radírt rágcsálják, mérgező anyagokat juttatnak a szervezetükbe?
Noha már több mint 150 éve tudjuk, hogy a fertőzések ellen a kézmosás az egyik legegyszerűbb megoldás, sokan még most is elfelejtkeznek róla.
Előrejelzések szerint 50 éves korára a mai fiatalok egyharmadának lesz szüksége hallókészülékre. Képzőművészek és motorosok fogtak össze egy jó ügyért.
A rendszeres olvasás állítólag képes arra, hogy kordában tartsa az öregedéssel együtt járó szellemi teljesítménycsökkenést is.
Kínában egyre több friss anyuka kéri profi masszőrök segítségét, hogy megszabaduljon a feszülő mell miatti fájdalomtól.
A tej rajongói szerint kevésbé hizlal, tele van vitaminnal és nem okoz allergiát.
Estée Lauder színésznőnek készült, aztán rájött, hogy a női szépséghez és a marketinghez több érzéke van.
Divatbemutatókon biztosan jól mutatnak a hosszú, hegyes, mintával tűzdelt körmök, de mi a helyzet a hétköznapokban? Csak ízlés kérdése, vagy olykor túlzás, amit karmok gyanánt viselünk?
2012. 04. 23. 21:53
A holland Giethoornban a gyerekek előbb tanulnak meg hajózni, mint járni.
A korai nyugdíj pont olyan veszélyes lehet, mint az, ha gyűlöljük napi feladatunkat.
Egy 86 éves nagymama 16 pontos levélben készítette fel unokáját arra, mit várjon a férfiaktól és az ágyban.
Műanyagból kifejezetten kirándulóknak és talp nélkül azoknak, akik kényelmesen szeretik.
Ha diétázni kezdünk, sok fejtörést okoz, hogy vágjunk bele: a savanyú káposzta jobb, vagy a főtt tojás?
Könnyen lehet, hogy egy brit házaspár egyszerű és meghitt esküvője újabb trendet indít el.
8000 szépség közül egy 18 éves brit lány arca bizonyult a legtökéletesebbnek.
Pekingben debütált a Range Rover Evoque különkiadása.
Nem sokkal több, mint egy éve, 2011 márciusában került a Debreceni Állatkert gondozásába Samu és Luna, a tapírpár, egy fajtamentő program keretében.
- 10:55 21 milliós végkielégítést kaphatott a HUN-REN előző vezetése
- 10:54 Ennyi jutalomfalatot kaphat a macska naponta
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 10:41 Saját gyűrűjébe dobott kosarat az utolsó percben, mégse kapott ki a csapata
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 09:46 Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát
- 09:10 24/7: 37 évet vártunk rá, most miért ne kapkodnánk el?
- 09:01 Leáll a BudapestGo: nem lehet jegyet és bérletet venni szombat estétől
- 08:53 Meg akarta ölni Trumpot egy férfi, mert hangokat hallott a fejében
- 08:42 Okos drónokkal ellenőrzi ezentúl a MÁV az üzemi területeit
- 08:05 90 évesen újranősül Müller Péter
- 08:02 Török Gábor: Mintha Magyar Péter retorikai stratégiaváltáson gondolkozna
- 08:01 „Építettek egy kis légvédelmi rendszert, amit mi kiütöttünk 15 perc alatt” – jelentette Trump, miután ismét csapást mértek Iránra
- 07:34 Ötezer éves kenyerekre bukkantak egy bronzkori lelőhelyen
- 08:59 Ezekre figyeljünk a hentes szerint, ha Márton-napra libahúst vásárolunk
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 06:00 Jó vagy a háborús filmekben, ha 8-ból legalább 6-ot felismersz ebben a képes kvízben – 2. rész
- 08:05 90 évesen újranősül Müller Péter
- 08:02 Török Gábor: Mintha Magyar Péter retorikai stratégiaváltáson gondolkozna
- 07:00 „Soha nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról” – Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban
- 08:01 „Építettek egy kis légvédelmi rendszert, amit mi kiütöttünk 15 perc alatt” – jelentette Trump, miután ismét csapást mértek Iránra
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 06:24 Videó került elő az M0-son történt autósüldözésről
