Tíz évvel ezelőtt, amikor az oxfordi szótárkészítők a sírva nevető emojit (😂) – vagy magyarosan emodzsit – választották az év szavának, talán még sokan voltak, akik a fiatalok hóbortjának tartották a párpixeles, színes karakterek használatát. A 2020-as évekre viszont annyira evidenciává vált, hogy hangulatjelekkel egészítjük ki vagy helyettesítjük a szöveges üzeneteinket, hogy még az utolsó, békeidőben tartott nemzeti konzultáció népszerűsítéséhez is ezeket a digitális világból ismerős arcokat találták a legjobb eszköznek 2021-ben.
Sőt: 2025-ben már olyannyira együtt él az emodzsikkal a magyar nép, hogy az ország 62 éves miniszterelnökének Facebook-oldalán is megosztják napjaink talán legtöbbet emlegetett emodzsi hármasát, a hazafias jelentéstartalma mellé az elmúlt hónapokban nagy adag ironikus többletjelentést kapó zászló-zászló-szív karaktersorozatot.
Július 17-én tartják minden évben a nem hivatalos Emodzsi-világnapot – amikor az Apple az újonnan bevezetendő karakterekről is lerántja a leplet –, úgyhogy szabaduljunk ki egy kicsit az aktuálpolitika ködéből, és nézzük meg, honnan erednek ezek a magyarul tévesen hangulatjeleknek elnevezett színes karakterek, amik ma már egyértelműen a hétköznapi kommunikációnk fontos eszközévé váltak. A virtuális kalandozáshoz szakértői segítséget is kértünk Illés Teklától, a Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszékének PhD-hallgatójától, aki a hétköznapi emodzsihasználat kérdéseit tudományos szempontból is jól ismeri.
Kezdetben voltak a karakterek
„Az emodzsik története a kézzel írt levelek díszítőelemeitől a nyomtatott hangulatjeleken át az 1980-as években elterjedt emotikonokig vezethető vissza. Ezek az egyszerű karakterkombinációk a digitális kommunikáció érzelemkifejező hiányosságait próbálták pótolni” – mesélte Illés Tekla, utalva a legelső, írásjelekből összeálló szmájlira.
Amit a pittsburghi Carnegie Mellon Egyetem egyik professzora, Scott E. Fahlman alkotott meg 1982-ben a kettőspont, a kötőjel és a zárójel – vagyis :-) – egymás után írásával. És onnantól kezdve rendszeresen használta is arra, hogy az emailjeiben megfogalmazott üzeneteket árnyalja.
Az irodalom és a sci-fi-rajongók kedvéért fontos megjegyezni, hogy az ötletgazda valójában nem Fahlman professzor volt, hanem az orosz származású amerikai írólegenda, Vladimir Nabokov.
Az író még az 1960-as években fejtette ki a New York Timesnak adott interjújában, hogy gyakran eszébe szokott jutni:
léteznie kellene egy speciális tipográfiai jelnek a mosolyra – valamiféle homorú jelnek, egy fekvő kerek zárójelnek.
Aztán a képkarakterek is megszülettek
Az emotikonnak nevezett klasszikus hangulatjelek után nem sokkal a digitális újítások őshazájának számító Japánban meg is jelentek a ma ismert emodzsik legelső változatai.
Sokáig úgy tartották, hogy egy Shigetaka Kurita nevű japán interfésztervező alkotta meg a legelső, szövegek digitális helyettesítésére használt, párpixeles képekből álló karakterkészletet. Kurita – az NTT Docomo nevű japán mobilszolgáltató hálózatán 1999-ben debütáló – 176 emodzsija már lassan egy évtizede képezi a New York-i Modern Művészeti Múzeum (Museum of Modern Art – MoMA) állandó kiállításának részét.
Az emodzsik dokumentálására és rendszerezésére létrehozott portál, az Emojipedia több elődről is beszámolt. A SoftBank nevű japán nagyvállalat telekommunikációs eszközein például már 1997-ben megjelentek az üzenetként küldhető piktogramok. Sőt, azóta az is kiderült, hogy a Sharp egyik, 1988-ban kiadott digitális személyi asszisztensén, a Sharp PA-8500-ön is volt egy olyan karakterkészlet, ami hasonlít a mai emodzsikhoz.
A két mobilszolgáltató újítását nem sokkal később természetesen a versenytársak is lenyúlták – így Japánban már az ezredforduló idején bevett dolognak számított az emodzsik használata a digitális kommunikációban. Amire egyrészt az információk egyszerűbb átadása végett – például egy vihar esetén egy esőfelhő karakter használatával –, másrészt azért volt szükség, hogy árnyaltabbá tudjuk tenni velük az írásbeli kommunikációt.
„A számítógépes közeg pragmatikai sajátosságai, például a nonverbális jelek hiánya, új kifejezésformák kialakulását ösztönözték. Az emodzsik tehát nemcsak technológiai, hanem kulturális válaszok is a digitális interakciók kihívásaira” – fogalmazott Illés, majd így folytatta:
az emodzsik a digitális kommunikáció metapragmatikai eszközei: érzelmi árnyalatokat, iróniát, udvariasságot vagy épp feszültségoldást közvetítenek. A testbeszéd, mimika és hanghordozás hiányát pótolják, így segítik a félreértések elkerülését. Emellett a szöveghez képest gyorsabb, vizuálisan hatékonyabb jelentésátvitelt tesznek lehetővé, különösen informális vagy gyors üzenetváltások során.
Erről is Steve Jobs tehet
Az emodzsik globális térhódítása azonban csak azután indult el, hogy az Apple Japánban is piacra dobta az iPhone-ok legelső változatát 2007-ben. Bár Steve Jobs cége kezdetben csak a japán felhasználók számára biztosította, hogy emodzsikkal is színesíteni tudják az üzeneteiket, a japán alkalmazások letöltésével a más országokban élő iPhone-osok is elkezdték használni őket.
Így az Apple operációs rendszerének egyik 2011-es frissítésével már az összes iPhone-on elérhetővé vált az emodzsibillentyűzet nagyjából olyan formában, ahogy azt ma is ismerjük. Majd 2013-ban már az Androidot használó eszközökön is megjelentek az emodzsibillentyűzetek.
A legfontosabb fejlemény azonban talán az volt, hogy a Google, az Apple és más technológiai nagyvállalatok szakemberei 2010-re elérték, hogy az emodzsikat is nyilvántartásba vegye az iparág nemzetközi szabványainak megteremtésén dolgozó szervezet, a Unicode.
A Unicode-szabványba való bekerülés mérföldkő volt: az emojik egységes kódrendszerbe kerültek, így minden platformon és eszközön azonos módon jelenhetnek meg. Ez nemcsak technikai kompatibilitást biztosított, hanem intézményesítette is az emodzsikat, lehetővé téve azok szabályozását. A szabványosítás révén az emodzsik globális nyelvi eszközzé váltak
– fejtette ki Illés Tekla.
Generációs szakadék
Az emodzsik világszintű térnyerése az azóta eltelt másfél évtizedben odáig jutott, hogy 2015-ben az év szava nem is egy szó, hanem egy emodzsi lett, 2017-ben pedig egy emodzsikról szóló, egészestés animációs filmet is bemutattak Az Emoji-film címmel. Hazánkban pedig még arra is alkalmasnak találták ezeket az eredetileg pici, párpixeles karaktereket, hogy a kormánypropaganda fegyvereként óriásplakátokra rakják őket.
A Yettel megbízásából készített, 2024-ben megjelent első átfogó magyar emodzsikutatás szerint a 16 és 65 év közötti összes korosztály ismeri az emodzsikat, és a különböző online kommunikációs csatornákon rendszeresen használja is őket. A kutatás szerint ugyanakkor a leginkább hivatalosnak számító digitális írásos kommunikációs forma, az emailezés világában szinte csak az Y generáció tagjai, vagyis a milleniálok körében jellemző az emodzsik használata. A fiatalabbak ugyanis – a részben online kérdőíveken alapuló kutatás szerint – nem nagyon szoktak emaileket küldeni.
„Az emodzsihasználat kultúrafüggő. De generációs különbségek is megfigyelhetők: a fiatalabbak ironikusabban, mémkultúrába ágyazva használják az emojikat, míg az idősebbek inkább szó szerinti, érzelemkifejező funkciójukra támaszkodnak” – mondta Illés Tekla.
Az emodzsihasználat tükrözi a felhasználó nemét, korát, társadalmi helyzetét, digitális kompetenciáját és kommunikációs stílusát. De a választott emojik árulkodhatnak arról is, hogy valaki melyik közösségi platformon aktív, milyen kulturális referenciákban mozog otthonosan, vagy épp mennyire követi az aktuális online trendeket
– tette hozzá a médiakutató.
Amire talán a legjobb példa az annak idején az év szavának kikiáltott sírva nevető emodzsi (😂), hiszen a magyar kutatásban megkérdezett milleniálok és Z generációsok azt a jelentést társították hozzá, hogy „elképesztően vicces” jelentéssel működik, míg az X generációban csak néhányan ismerték ezt a jelentést, és sokan a „sírok örömömben” üzenettel azonosították a szimbólumot.
A felfelé tartott hüvelykujj (👍) használatára vonatkozó, félreértésekre okot adó generációs értelmezési különbségeket is megerősítették a kutatás eredményei, valamint az is kiderült, hogy minél idősebb valaki, annál kevésbé tudja, hogy a lángnyelv (🔥) nem azt jelenti, hogy „tűz van”, hanem azt, hogy valami „menő”; és ugyanez igaz a barackokra (🍑) és a „formás fenekekre” is.
Hacsak nem jön el a világvége, és válnak használhatatlanná a kütyüjeink, az emodzsik még jó ideig velünk maradnak. Abban viszont már egyáltalán nem lehetünk biztosak, hogy egy-egy emodzsi jelentése nem változik meg a használatuk során.
A közösségi média dinamikus jelentésalkotása révén az emodzsik jelentése újratöltődhet: a közösségi konszenzus, az irónia és a mémkultúra révén egyes emodzsik politikai vagy ideológiai szimbólumokká válhatnak. Ez a »jelkódolás« gyakran szándékosan kétértelmű, és a bennfentesek számára jelentéssel bíró kulturális utalásként működik
– foglalta össze röviden Illés Tekla, amit a közbeszédben történő, zászlókkal és szívekkel való játszadozás árnyékában talán érdemes lehet észben tartanunk.
