Az utóbbi hetekben rengeteget hallani a „dubaji csokiról”. Ha korábban – valami csoda folytán – nem futottunk volna bele, az a hír már bizonyára mindenkihez eljutott, hogy a Lidl bejelentette, korlátozást vezet be a bejglivel vetekedő karácsonyi slágertermékénél: a 2500 forintért árusított száz grammos szeletből egy vásárló maximum kettőt vihet haza.
Erre jött a vetélytárs Aldi válasza, ők olcsóbban – fajlagos, kilónkénti 16 655 forintért – árusítják, ráadásul mindenféle mennyiségi korlátozás nélkül. Harmadik nagy szereplőként az Auchan közölte, ők szintén 2500 forintért árusítják a száz grammos csokit, hozzátették azt is, hogy egy vásárlás alkalmával összesen három darabot lehet venni belőle az áruházakban és online.
Összehasonlításként, egy drágább tábla Milka csoki kilója 6000 forint körül van, a minőségibb Lindt drágább csokijai is 16 ezer forintos kilónkénti ár körül kaphatók.
Ezek után azt, hogy drága vagy sem, mindenki döntse el saját maga, mindenesetre a termék iránti érdeklődésnagyságát jelzi az is, hogy
A Lidl egyik reklámújságjában egy egész oldalt szenteltek az újdonságnak azzal, hogy náluk a csoki minden egyes hozzávalója is beszerezhető, így akár saját magunk is elkészíthetjük otthon a csokoládét. Elvileg az eredetiből is lehet Magyarországon kapni, szürkeimportból, táblánként (200 grammos termék) körülbelül 15 ezer forintos áron.
De miért őrül meg érte mindenki, honnan indult ez az egész, és egyáltalán mi az a dubaji csoki?
