Csak felnőttként, a saját kutatásai közben tudta meg a családja legsötétebb titkát Vizler-Nyirádi Luca, akit az eltemetett titkok és a családja amerikai ágának felfedezése annyira megihletett, hogy regényírásra adta a fejét: nemrégiben Kismadaram címmel könyvet írt a felmenői történetéről.
Az újságírónő nyomozása előtt a családi legendárium legérdekesebb eleme az volt, hogy a mindenki által Katónak hívott, de eredetileg Catherine néven anyakönyvezett dédanyja – akit még neki is volt szerencséje ismerni – az Egyesült Államokban született, de kislány korában hazahozták, és onnantól kezdve Magyarországon töltötte az egész életét.
Annyit tudtam, hogy a dédnagyanyám New Yorkban született. Ezt a rokonok rendszeresen elmesélték érdekességként, de többet nem nagyon mondtak. Én meg úgy éreztem, nagyon menő, hogy a dédnagyanyám New Yorkban született, de valahogy kamaszként, fiatal felnőttként soha sem jutott eszembe elgondolkodni rajta, hogy vajon miért született ott. A másik, amit édesapám elmondott, kicsit lehalkítva a hangját, hogy a dédnagypapa elkövetett valami gyilkosságot, és ezt nagyon szégyellte a család. Ennyi információ volt a kezemben, ezen indultam el
– meséli a kezdetekről az újságírónő. Ez a két rejtélyes történet pedig annyira felkeltette az érdeklődését, hogy online és offline archívumok, illetve a közösségi média segítségével két év kutatás után összerakta, hogy a dédapja gyilkossági ügye sokkal súlyosabb volt, mint ahogy az a családi emlékezetben élt.
Kiderült ugyanis, hogy a dédapja, Bárdy Géza, akinek – a többi rokonhoz hasonlóan – Vizler-Nyirádi kérésére nem az eredeti, hanem a regényben szereplő nevét használjuk – az 1920-as évek talán legnagyobb sajtóérdeklődésre számot tartó bűnügyének a főszereplője volt. A felmenőjéről a gyilkosság után több mint száz cikk jelent meg az ország különböző pontjain és a határon túli, magyarlakta városokban kiadott lapokban.
Előásta a családja legmélyebbre eltemetett titkát
1924. november 4-én egy hátborzongató bűnügyről számoltak be a magyar napilapok. A veszprémi gyilkosság elkövetője a családregényt író Vizler-Nyirádi dédapja, Bárdy, áldozata pedig az említett Katóval két évvel korábban összeházasodott férfi apósa, Árvay Márton volt.
A Pesti Hírlapban például Egy gazdász lelőtte az apósát, mert nem akart neki birtokot venni címmel jelent meg az első beszámoló az isztiméri gyökerekkel rendelkező gazdag veszprémi földbirtokos, Árvay haláláról, valamint az utána kibontakozó nyomozásról. A cikk szerint Bárdy eredetileg a magyaróvári gazdasági akadémia elvégzése után kezdett el gazdászként dolgozni Árvay birtokain, ahol aztán annak nevelt lányával, Katóval is megismerkedett.
Bárdy Géza a szorgalmával annyira elnyerte Árvay Márton bizalmát, hogy a főnöke végül hozzáadta a lányt – a szeme fényét, az örökösét, azaz Katót. A földbirtokos és a felesége – akiknek a családfakutatás eredményei szerint két gyermekük is meghalt nem sokkal a születésük után – úgy váltak Kató nevelőszüleivé, hogy a századforduló New Yorkjában világra jött kislányt 2–3 éves korában a vér szerinti szülei, akik egyébként nélkülöző bevándorlók voltak, egy látogatás erejéig hazahozták. Majd a visszaút előtt az édesanyja úgy döntött, hogy inkább a jómódú, ellenben gyerektelen nagybátyjára, azaz Mártonra bízza a kislányt. (Kató ezután már csak levelezni tudott az édesanyjával, akit soha életében nem látott többet személyesen.)
A fiatal pár az esküvő után is Árvay Mártonéknál maradt, és a családfakutató újságíró elmondása alapján ide született az egyetlen közös gyerekük is – az ő nagyanyja.
Bárdy azonban a Pesti Hírlap beszámolója szerint megunhatta a földeken való munkát, hiszen többször is meg akarta győzni az apósát, hogy vegyen neki is földeket, amit Árvay rendszeresen elhárított. A veszekedésekké fajuló anyagi vitáknak pedig előbb az lett a vége, hogy Géza az Esterházy család egyik birtokán vállalt állást gazdászként, majd, amikor a vasárnapi ebéd után egy térkép fölött elkezdte mutogatni Mártonnak, hogy hova fog költözni, akkor egy ponton hátulról fejbe lőtte, és a szintén a szobában tartózkodó anyósa felé fordította a fegyverét – akit végül csak ájultra vert a pisztoly nyelével, mert a lövési kísérlete közben besült a fegyver.
A később mentális zavarral (őrültséggel) védekező férfi ezután rögtön a rendőrségre szaladt, hogy feladja magát. Másnap pedig már az ügyészégre vitték, ahol ekkor egyetlen alkalommal vallomást is tett, amiben tagadta, hogy előre megfontolt szándékkal támadt volna az apósára.
Azt mondotta a vizsgálóbírónak, hogy vasárnap délben ismét szóváltás volt közöttük, és mert apósa megsértette őt, felháborodásában rántotta elő a fegyvert
– fogalmaz a Pesti Hírlap korabeli beszámolója. De a cikkben azt is írják, hogy több tanú jelentkezett, akik úgy emlékeztek vissza a történtekre, hogy egyáltalán nem volt vita, csak „csendben és békességben beszélgettek”, amikor a férfi hirtelen fegyvert rántott az étkezőasztalnál ülő apósa háta mögött.
