Élet-Stílus

Videón, ahogy egy nő felpofozza idős utastársát, miután az lekurvázta

Karácsonyi hangulat a felhők között.

Egy kiszivárgott videó tanúsága szerint sajátos ünnepi hangulat uralkodhatott a Delta légitársaság Tampából Atlantába tartó járatán december 23-án.

Ahogy az az elmúlt másfél-két évben megszokottá vált, az utasok között ismét a maszkviselés kérdése miatt tört ki a háború.

A felvételen egy nő és egy idősebb utas párbeszéde hallható, ami kisebb fizikai erőszakba torkollott. A nőről később kiderült, Patricia Cornwall a neve, egykori Playboy-modell, aki ráadásul Patty Breton néven a Baywatchban és az Egy rém rendes családban is feltűnt.

Mielőtt idéznénk a szeretet ünnepéhez mérsékelten passzoló párbeszédükből, meg kell jegyeznünk, hogy a férfi Karennek nevezi vitapartnerét; aki nem tudná, ez a viszonylag újkeletű elnevezés Amerikában azokra a (többnyire) fehér, középosztálybeli, középkorú nőkre vonatkozik, akik feleslegesen fontoskodnak, háborognak, hisztériáznak (és gyakran ráhívják a feketékre a rendőröket, még akkor is, ha az adott pillanatban épp ők maguk hágják át a szabályokat). Itt írtunk a jelenségről részletesen. Na, de térjünk vissza a repülőgépen zajló kulturált eszmecserére, idézünk néhány kulcsmondatot:

Nő: Tedd fel a kibaszott maszkod!

Férfi: Ülj le, Karen!

Nő (a stewardnak): Mondja meg neki, hogy vegye fel a maszkot.

Férfi: Vedd fel te a maszkot, kurva.

Nő: Kurvának szólítottál? (Ezen a ponton pofon vágja beszélgetőtársát)

Férfi: Ezért börtönbe mész.

A hölgy ezek után leköpte, majd, miközben elvezették, a „kibaszott szardarab” kifejezéssel illette vitapartnerét. Az FBI ezek után letartóztatta Patricia Cornwallt.

A TMZ szerint a vita azért alakult ki, mert a nő felháborodott, hogy az idős úr nem vette fel a maszkot evésnél.

Ahogy látható, a konfliktus során az ő száját és orrát sem takarta maszk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik