Élet-Stílus

Biden egyik első lépéseként eltávolíttatta az Ovális Irodából azt a gombot, amivel kólát rendelhetett

A sok teendő közé még ez is belefért.

Joe Biden elnökké avatása után is a legtöbb dolog ugyanúgy marad a Fehér Ház híres Ovális Irodájában, de egy dolgot gyorsan eltávolítottak – írta a Fox16.

Nem, nem Donald Trumpra gondolunk, hanem arra a gombra, ami már jó pár elnök ideje alatt ott állt az asztalon.

A Resolute Desken elhelyezett, az elnökök által évtizedeken át használt piros gomb megnyomása után hamarosan megjelent a Fehér Ház egyik komornyikja egy kólával az elnök számára

– írta még 2017-ben az elnök asztalán található kis fadobozról az AP, Trump esetében diétás kólával.

Az a hír járta az előző elnök idejében, hogy az a gomb az ő hóbortja, de korábbi képeken is látszik, Obama, de még a fiatalabb Bush idejéből is. Igaz, nem feltétlen kólarendelésre használta a többi elnök (ahogy Trumpnál is lehet, csak minden harmadik gombnyomásra érkezett, ki tudja?).

Akárhogy is, úgy tűnik, Biden sűrű első napjába még belefért az is, hogy ezt a hagyományt megtörjék, és a dobozt eltávolítsák a telefon mellől.

Nem szabad amellett a lehetőség mellett sem elmennünk, hogy előfordulhat, az idők folyamán a gomb elkopott. A New York Times még 2017-ben készített egy cikket Trump fogyasztási szokásairól, életmódjáról, ebben lehetett azt olvasni, hogy napi 12 doboz diétás kólát is képes volt elfogyasztani.

Biden egyébként nem azért nem kér a gombból, mert még a kóla gondolatától is rosszul van, ő a Coca-Cola Zerót preferálja az üdítők közül, árulta el a Washington Postnak egy informátora.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.