Ha kimegyek az utcára, nem sportcipőben és melegítőben teszem. Felveszem a maszkom és rendesen felöltözöm. A legcsilivilibb kabátomat és a legmagasabb sarkú cipőmet húzom fel. Semmi mást nem szeretnék látni, csak azt, hogy a lányok egyenruha helyett flitteres ruhában lépnek utcára. Az egészségügyi dolgozókon akarom látni az egyenruhát, nem pedig az utcán. Ott olyan embereket akarok látni, akik kifejezik magukat. Szabadnak kellene lenni, nem pedig megfelelni. Én szabad vagyok
– ezzel zárta a Cutnak nemrég adott interjúját Marc Jacobs divattervező, aki Instagramja, pontosabban a róla készült fotók alapján tényleg úgy tűnik, mintha tényleg tudná, mi az a szabadság.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ő egyébként azt mondja, nem nagyon érti az internetet és ezt az egész közösségi médiás dolgot. Sőt, úgy fogalmazott, hogy szerinte már bőven a koronavírus-járvány előtt létezett a social distancing, vagyis a távolságtartás, mert mindenki telefonfüggő, valójában senki nincs jelen, az emberek legtöbbször csak a saját virtuális világukban léteznek, ami miatt Jacobs már évekkel ezelőtt is arra kért mindenkit, hogy a divatbemutatóin a közönségben ülők ne a telefonjaikkal foglalkozzanak, hanem a ruhákkal.
Túlzás lenne azt mondani, hogy érdekel a divat: sokkal többet, mint ami a Szex és New Yorkhoz hasonlóan divattal is foglalkozó sorozatokban elhangzott, soha nem tudtam. Tökéletesen érzem magam a fekete farmerjaimban és a fekete, eldobhatós, fast fashionös ruháimban. Ettől függetlenül – vagy ennek ellenére – elképeszt, hogy vannak emberek, akik ténylegesen a semmiből jöttek és építettek fel egy-egy olyan brandet, amiért milliók rajonganak, és hogy sokan képesek hónapokig, de akár évekig is spórolni, hogy végül magukénak mondhassanak egy táskát, egy cipőt vagy egy szoknyát, amit ezek a semmiből jött, de messzire jutott emberek terveztek. Olyanok, mint mondjuk Marc Jacobs, aki már 1987-ben, 24 évesen megkapta a divatvilág egyik legrangosabb díját, a Perry Ellis-díjat – nem, direkt nem fogom az Oscarhoz hasonlítani.
Ekkor már együtt dolgozott Robert Duffyval, akivel közös márkát alapítottak Jacobs Duffy Designs néven, ebből nőtt ki később a Marc Jacobs mint önálló márka. Jacobs és Duffy a közös márkán felül együtt folytatta a munkát a Perry Ellisnél – a névadó és alapító Ellis halála utána – a cég elnökeként és kreatív igazgatójaként
1992-ben Jacobs lett az év női divattervezője, és ebben az évben mutatta be Grunge-kollekcióját is, amikor a modelleket flanelingben küldte a kifutóra. És bár akkoriban mindenki Nirvanát hallgatott, ezzel együtt pedig flanelinget hordott, ami miatt ennek a kollekciónak hatalmas sikernek kellett volna lennie, többen is kritizálták, főként a Perry Ellisnél, ahonnan egy évvel később ki is rúgták.
De kit érdekel a Perry Ellis, ha ott a LV?
Ami nem tetszett a Perry Ellisnek, az tetszett a Louis Vuittonnak: 1997-ben Jacobs lett a divatház kreatívigazgatója. A luxusbőröndöket gyártó cégből nagyon hamar rendes divatházat csinált, neki köszönhető az is, hogy a márka szinte már kommersz lett, és olyanok is LV monogramos táskát akarnak hordani, akik nem tehetik meg, ezért inkább megveszik a hamisítványokat a külvárosi piacokon.
A legtöbben úgy írnak erről az időszakról – leginkább a kétezres évek elejéről –, mintha Marc Jacobs lett volna a divatvilág mindene, akinek lépését mindenki figyelte és utánozta. Még Ed Hardy is, akit Jacobs egy, az övéhez hasonló táskadizájn miatt perelt be.
Jacobs olyan ruhákat tudott tervezni a nőknek, amit a nők viselni akartak és viselni is tudtak.
De közben Jacobs is megváltozott. A korábban slampos és szemüveges, fura hajú tervezőből egy szoláriumbarna, izmos, néha már giccses valaki lett, ez pedig nyilván a munkáján is meglátszott, ami nem feltétlenül tetszett már mindenkinek. Nem mintha ez érdekelte volna Jacobsot, aki a kritikákra akkor azt reagálta:
Ha a boldogtalanságom okozta bizonytalanságot hiányolják az emberek, akkor sajnálom. Én ugyanaz vagyok, csak erősebb és pozitívabb.
De nemcsak a külseje vagy a munkája lett más. Jacobsból hirtelen bulvárszereplő lett, alkohol- és drogproblémái miatt rehabra került, összejött egy pornósztárral, véletlenül kiposztola a csupasz fenekét Instagramra. Talán ezek is közrejátszottak abban, hogy többen kételkedni kezdtek abban, hogy Jacobs tud-e kezelni és igazgatni egy akkora divatházat, mint a Louis Vuitton, így tizenhat év után, 2014-ben a hivatalos bejelentés szerint lemondott posztjáról a LV-nél, de a valóság inkább az lehetett, hogy egyszerűen elküldték.
Régen minden jobb volt?
A New York Times úgy fogalmaz, a probléma az lehetett, hogy Jacobs évekig tudta, mit akarnak az emberek, aztán hirtelen már nem. Ebben pedig lehet igazság, mert valami hasonlóról beszélt most Jacobs a Cutnak. Hogy ez egy olyan világ, amiben már nem feltétlenül érzi magát otthon úgy, mint korábban.
Példának pedig a nála nem sokkal idősebb belga divattervezőt, Martin Margielát hozta fel, miután nemrég megnézte a róla szóló dokumentumfilmet. Margiela 2008-ban hagyta abba, akkor, amikor még Instagram sem volt. Még azelőtt szállt ki, hogy az internet mindenki életében fontos, ha nem a legfontosabb dolog lett, és bár Jacobs nem mondja ki, de kicsit úgy tűnik, mintha bánná, hogy ő nem tette ugyanezt. Na nem mintha most romokban lenne az élete, de 2018-ban több mint 50 millió eurót bukott, megszüntette a kommerszebb, olcsóbb ruhákat gyártó Marc by Marc Jacobs márkáját és több tucat boltját is bezárta.
Természetesen neki is vannak ötletei, hogy miként lehetne „megmenteni” a divatipart, és ennél a pontnál Jacobs az interjúban erősen krizitálta a többi tervezőt és divatházat. Hogy a nyár közepén gyakorlatilag teljesen feleslegesen mutatták be online az haute couture (azaz az egyedileg, személyre szabott) kollekciókat, csak és kizárólag azért, mert mindenki ezt tette, ezt követelte a rendszer, miközben nincsenek események, nincsenek díjátadók, nincs, aki felvegye a ruhákat. Vagy ha akadna is aki felvenné, annak tervezhetnek külön. Jacobs úgy véli, az egésznek azért nem volt semmi értelme, mert a ruhákról készült képek végül az Instagramon kötöttek ki, ott azonban nincs közönsége ennek.
Szerinte végre mindenkinek el kellene fogadni, hogy a high fashion egy nagyon szűk elitnek szól, nem pedig mindenkinek. Ezzel viszont gyakorlatilag pont az ellenkezőjét mondja annak, mint amit ő csinált a Louis Vuittonnál, vagyis hogy a high fashionbe behozta a kommersz divatot. Azonban a high fashion és a kommersz divat keveredésével a minőség is más lesz, márpedig az lényegi különbség volt korábban a luxus és a kommersz divat közt.
Kiemelt kép: Rose Hartman/Archive Photos/Getty Images
