Artúr egy öt és fél éves, zsemleszínű labrador kan. Aki a fotók alapján ebben kételkedne, ne magában keresse a hibát, a kutyus első pillantásra nem mindenben követi a fajtasztenderdet. A szőre inkább megsült zsemle, az orra és a kontúrjai fekete helyett barnák, a plakátokról ismerős „mogyoróbarna” kutyaszemek pedig nála sárgára sikerültek. A tenyésztő szerint azért, mert csokiszínű nagyapja vonásai köszöntek vissza benne: „majd besötétül az” – mondta, amikor kéthónapos korában (akkor még egészen zöld szemekkel), az alom utolsó kiskutyájaként elhoztuk.
Nem sötétedett be, hivatalosan „súlyos színhibának”, tenyésztésből kizáró oknak minősül, de kit érdekel? Így különleges, ő a zömök szőke herceg arany szemekkel. Belsőleg tökéletesen hozza, amit a fajtától elvár az ember, már ha figyelembe vesszük kiképzőnk szavait, amikor első találkozásunkkor problémáink hallatán csak annyit mondott: a labiknak nagyon jó a PR-juk.
Nem szőrös gyerek
Olyan kutyát akartunk, ami emberszerető, jól tanítható, játékos, nyugodt, de a legkevésbé sem lusta, testalkatát illetően pedig korábbi kutyáink alapján kellett kompromisszumot kötni: legyen „méret”, mint a vizsla, ugyanakkor „bundás, dögönyözhető”, mint a spániel. Így jött velünk haza Artúr, a kéthónapos labrador az óbudai panel 6. emeletére.
A laikus könnyen elköveti a hibát, hogy kutyás embert a kutyájáról kérdez nem tudván, ezzel micsoda végeérhetetlen monológra adott felhatalmazást. Itt és most jó lenne ezt elkerülni, talán Arti is elnézi majd, hogy a folytatásban csupán közvetve viszi a főszerepet. Annyiban, hogy a segítségével igyekszem megmutatni, mit jelent „a kutya”, amikor megjelenik az ember életében, és ezzel a „felelős állattartás” hirtelen fizikai valósággá válik.
Artúr tipikus példája annak, ami a labik említett PR-jában apró betűkkel szednek: rendkívül önálló és makacs. Egyéniség, mint minden kutya fajtától függetlenül, megköveteli azt az alkalmazkodást az embertől, amire nem lehet felkészülni könyvárnyi szakirodalom átrágása után sem.
Nem szőrös gyerek, nem ember, a kutyával való bánásmódot idézett oktatónk kitűnően foglalta össze: a gondoskodáson túl fegyelem, játék, szeretet – ez a három szó az örömteli, súrlódásmentes együttélés kulcsa. Alapvetően több nem is kell, de aki ennek a három feltételnek nem kíván eleget tenni, inkább ne vigyen haza kiskutyát.
A vállalható viselkedés alap
Ki akar magának olyan kutyát, amelyiket csak pórázon lehet kivinni, rángatja a gazdit, fékezhetetlen, feldönti a gyerekeket? Nem kell, hogy „agresszív” legyen, a neveletlen eb egyszerűen kihasználja, hogy nincsenek szabályok, viselkedésével pedig a gazda életét is korlátozza, megkeseríti.
A kutyasuli idő, energia és pénz, elsősorban nem az ül, áll, fekszik parancsok megtanítására való, ezt a többség otthon is el tudja végezni, hanem a gazdát tanítja meg kommunikálni a saját kutyájával, adott egyeddel. Artúr ébresztett rá, mennyire fontos, miután másfél évtizednyi kutyás múlttal egyszerűen nem bírtam vele – ismerte a parancsokat, meg is csinált mindent, ha épp a kedve úgy tartotta, de éles helyzetben visszasüllyedt ösztönszintre. Ám bő fél év és két, egymásra épülő tanfolyam után a kutya viselkedése teljesen megváltozott.
Behívásnál előbb körbenéz, hol az a kóbor macska, idegen kutya, gyerekektől elgurult labda, amiért neki kézközelben kellene lennie, de másodszorra megcsinálja. Sokszor az ül parancsra csak leguggol vagy lefekszik, a járdánál megáll, de nem ül le, lábhoz is bejön szigorúan fél méterrel előttem vagy mögöttem helyet foglalva. Pórázon is vagy kicsit lemarad, vagy némileg előre megy, soha nem szabályosan az ember mellett.
A lényeg viszont, hogy komoly munkával, energiával elértük: nem rángat, megbízhatóan szabadon mozoghat erdőn-mezőn, nem akarja kivenni a szánkból a falatot, nem ront ki a liftből frászt hozva a kint állókra, és nem akar random embereket képen nyalni az utcán – legalábbis mindezt meg lehet előzni, ha az ember résen van…
Más emberekkel is együtt kell élnünk
Ezen a téren tanultuk Artitól a legtöbbet. Egyrészt ne akarjuk megtörni az ő egyéniségét, mert úgysem fog menni. Pontosan érti, hogy mit várunk el tőle, ennek eleget is tesz, de cserébe ne akarjunk belőle mintakutyát faragni, ha ő nem szeretné. Neki máshoz van tehetsége, ezt kell megtalálni, ha közös sikerekre vágyunk.
Nincs olyan, hogy „csak barátkozni akar”. Ezzel a viselkedéssel sikerült elérni, hogy a 30 kilós, sokszor féktelen szeretrohamokban kitörő kutyát mindenki elfogadja a környezetünkben.
Ehhez pedig a kutyasuli kellett, és nem is elsősorban Artinak, hanem gazdaként mi magunk fejlődtünk annyit, hogy bármit képesek vagyunk vele végrehajtatni. Tudjuk, hol vannak a határai ezen a téren és elfogadtuk, hogy a fegyelem nem azért tartozik még ma is hiányosságai közé, mert „hülyegyerek”, hanem mert ilyen egyéniség. Mi vagyunk résen sokszor helyette is.
Furcsa játékok
Ennyit a fegyelemről, ami a játékot illeti, ismét fontos kérdés: megvan rá a lehetőség, szándék, idő és energia? Óbuda ebből a szempontból ideális hely, rengeteg, tágas természeti környezet áll rendelkezésre a kutyának. Mindegy a testméret, nem számít, hogy lakásban vagy kertben tartjuk, a fajtából és az állat habitusából adódó mozgásmennyiséget biztosítani kell. Amíg nincs „lemozgatva”, nyilvánvalóan fegyelmezni sem lehet kellően, ha viszont nem behívható, a pórázról sem merjük elengedni.
Nagyon is lényeges összefüggés, legyen szó yorkie-ról vagy németjuhászról, napi minimum másfél óra, és amikor csak alkalom adódik, nagyobb séták „izgalmas” környezetben. Óriási munka és felelősség ehhez a lelkesedést 10-15 évig folyamatosan megtartani magunkban – előre nyilván nem tervezhető, de aki a négy fal között és csak az aszfalton érzi jól magát, háromszor is gondolja meg a kutyát.
Ha már Arti a példánk, ő ebből a szempontból is fura annak ellenére, hogy a labradorok elvileg fáradhatatlan apportírozó kutyák. Ő nem. A labdát ugyan cipeli, de csak lesajnálóan néz, ha csak eldobjuk: „Minek dobtad el, ha most meg kell”? Neki a játékot magas fűbe, bokor mögé kell dobni, el kell dugni, ki kell cselezni, ne tudja, hol van. Akkor aztán „gyerünk, keresd”, és kajtat fáradhatatlanul, hatalmas lelkesedéssel – ez az ő „tehetsége”.
Átlagos városi parkban ez a játék nehezen kivitelezhető, de remekül visszautal a felelős állattartás egyik fontos kritériumára, amit sokan figyelmen kívül hagynak. A hobbi kutyatartás az állatról szól, és nem arról, hogy a barátokkal séta címén dumapartit rendezzünk nap mint nap, miközben a kutyák csak lődörögnek körülöttünk. Ilyenkor persze, hogy megugatják a biciklist, elkóricálnak, feleszik, amit találnak. Unatkoznak. Artúrral el lehet fáradni, sárosak leszünk, cserébe az átlagnál sokkal többet vagyunk a természetben, és nem utolsó sorban fogytam vagy öt kilót neki köszönhetően. Volt miből…
Gondoskodás és piszkos anyagiak
Ami a szeretetet illeti, nem szorul magyarázatra. A kutyák igénylik és viszonozzák, a majomszeretet éppúgy működik, mint hasvakarás, de még az egymásra vetett pillantásoknak is tartalma van. A kutya az egyetlen faj, amelyet érdekel, mit érez az ember, milyen a hangulata, illetve ő maga kezdeményez kommunikációt. Hihetetlenül jó érzés.
A megfelelő tápanyagok biztosítása nem mindig olcsó, ha társunknak hosszú és egészséges életet szeretnénk biztosítani, bizony nem elég a legolcsóbb táp. Egyéni hozzáállás kérdése, de nálunk a táp inkább „alap”, zöldséget, húst kap hozzá. Persze nem bélszínt, és annyival is kevesebb hozzá a száraz, tehát kevésbé van anyagi vonzata, sokkal inkább utánajárás.
Emellett az oltások, állandó védelem az élősködők, szúnyogok és kullancsok által terjesztett kórokozók ellen – az esetleges balesetek, betegségek költségeiről nem is beszélve – meg tudják terhelni a pénztárcát. Artúr egy öröklött mozgásszervi betegségben, diszpláziában szenved, könyökfájdalommal reagál bizonyos mennyiségű és típusú mozgásra, az időjárás változásaira.
Manapság a diszplázia mindinkább jellemző a fajtára, sőt, lekiismeretlen tenyésztők, szaporítók miatt egyre többre. Kölyökként jól sikerült műtéten esett át, avatatlan szem most észre sem veszi a mozgásán. Ám ami ebből ide tartozik, hogy idősebb korában talán újabb műtét vár rá, a naponta szedett ízületvédő, az orvosi költségek a kutya élete során egy kisebb használt autó árát azért kiteszik majd. Ezzel persze senki nem láthatta előre, de ilyenekkel sem árt számolni, ha a lelkiismeretes kutyatartás piszkos anyagi követelményeivel vetünk számot.
Kiemelt kép: Marjai János/24.hu
