A vashiány hátterében leggyakrabban az erős menstruáció, a terhesség, nagyobb vérveszteség, vegetarianizmus, valamint a nem megfelelő táplálkozás áll. Korai tüneteként általában fejfájás, szédülés, sápadtság és fáradékonyság szokott jelentkezni. Jó hír, hogy egy kis odafigyeléssel, az étrend megreformálásával a vashiány kialakulása megelőzhető!
Vegyük fel a harcot a vashiány ellen apró trükkökkel. Alakítsunk ki vasban gazdag étrendet!
A legjobb vasforrás az állati eredetű fehérje, azaz a hús. Természetesen a növények is tartalmaznak az emberi szervezet számára hasznosítható vasat: a zöld főzeléknövények, salátafélék, továbbá a bab, borsó, lencse és zab mind-mind remek vasforrások. A húsokból azonban sokkal jobban szívódik fel a vas, mint a zöld növényekből. A vegetáriánusok – ha nem gondoskodnak vaspótlásról – előbb-utóbb vashiányosak lesznek, hiszen a növényi eredetű táplálékok kizárólagos fogyasztásával nem tudjuk biztosítani a vasszükségletünket, minthogy ezekből jóval kevesebb vas szívódik fel a szervezetben.
A C-vitamin, folsav támogatják, míg például a kalcium, a magnézium, illetve a teljes kiőrlésű gabonafélékben, a kávéban, fekete teában lévő bizonyos növényi összetevők rontják a vas felszívódását. Vagyis nemcsak az a fontos, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy mit mivel eszünk együtt! Étrendünkben a vörös húsokat érdemes előnyben részesíteni, ezeknek magasabb a vastartalma, több is tud a szervezetünkben hasznosulni, mint a zöldségekből, melyekből a vas felszívódását a fent említett egyéb ételkomponensek is jelentősen befolyásolják.
Tartsa szem előtt a következő tanácsokat:
- Minden étkezés tartalmazzon C-vitaminban gazdag élelmiszereket!
- Minden főétkezésnél együnk valamilyen húsfélét! A vörös húsok – marha, borjú, bárány, nyúl – vastartalma magasabb, mint a fehér húsoké (csirke, pulyka, hal).
- A belsőségekben (például máj, szív) szintén sok vas van.
- A nagyobb mennyiségű fekete tea és kávé fogyasztása kerülendő, mert a bennük lévő csersavak gátolják a vas felszívódását.
Ha minden igyekezetünk ellenére vashiányosak leszünk, akkor a hiány mértékéhez igazított vaspótlást kell alkalmaznunk. Vaspótlással meg is előzhetjük a hiány kialakulását, ne várjuk meg, amíg kialakulnak a tünetek! A vashiány kialakulására hajlamos csoportba tartozók, így a fogamzóképes korú nők, serdülő lányok (és a gyors növekedés miatt a fiúk is!), a versenyszerűen sportolók, valamint a vegetariánusok számára különösen tanácsos a rendszeres vaspótlás!