Élet-Stílus

Rábaközi Andrea: Ha egy férfi félrelép, akkor az elsősorban biztos, hogy a nő hibája

Merthogy semmi nem lehet kifogás a szex kerülésére.

A néhány nap múlva 52. születésnapját ünneplő egykori modell – akit a legtöbben a Rapülők 1992-es Áj Láv Jú című klipjéből ismerhetnek – szerint mindennek a szex az alapja. A boldog párkapcsolatnak legalábbis biztosan és szerinte ezt csak a nők tudják elrontani.

Kismilliószor végighallgattam, hogy persze, nekem könnyű, mert jó az alakom, és mindig kifogástalan a megjelenésem, azért nem valószínű, hogy valaha is megcsaltak; de könyörgöm, én sem szexi fehérneműben, és ilyen testalkattal születtem. Nekem is rengeteg melóba kerül, hogy ma is kívánatos legyek a párom számára, éppen ezért ha lusták vagyunk szexelni, akkor ne csodálkozzunk, hogy megcsal a párunk. Mert ha egy férfi félrelép, akkor az elsősorban biztos, hogy a nő hibája

– jelentette ki a Borsnak Rábaközi Andrea, aki úgy gondolja, hogy egy gyerek érkezése sem lehet kifogás párunk hanyagolására.

Ne mondja nekem senki, hogy nincs ideje a párjával öt perce összebújni, mert én is anya vagyok. Nekem is van két gyerekem, az egyikkel 21, a másikkal pedig 17 kilót híztam a várandósságom alatt, tehát még azt is tudom, hogy milyen, amikor az embernek megváltozik a teste, de két jó tanács: vegyél nagyobb, szexi fehérneműt, aztán tegyél meg mindent, hogy újra kívánatos legyél!

Kiemelt kép: Zih Zsolt/MTVA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik