Élet-Stílus

El kellett fogadnom, hogy soha nem lesz saját lakásom

Saját erőből legalábbis biztos, hogy nem. Nem feltétlenül rossz dolog ez, de kevésbé érzem magam lúzernek, mióta erre rájöttem.

Talán a bolti eladóktól érkező „Nincs kisebb?!” az egyetlen mondat, amit többször hallottam életemben annál, mint hogy az albérletért fizetett összeg ablakon kidobott pénz. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy nem lesz enyém a lakás, hiába fizetem tíz, de akár húsz évig is ugyanannak az embernek a bérleti díjat, viszont – nagyon sok emberhez hasonlóan – nincs más választásom. Elmondom, miért.

A „kidobott pénzes” hasonlat nemcsak azért idegesítő, mert egyébként is annak vagyok a híve, hogy emberek döntését ne kritizáljuk úgy, hogy nem ismerjük a hátterét, hanem mert elég régóta frusztrál az, hogy azzal, hogy valaki egy normális albérletet bérel, olyan spirálba kerül, amiből nehezen lehet kimászni.

Családi segítség nélkül egyenesen esélytelen.

Vidéken nőttem fel, ám egyértelmű volt, hogy a húszas éveimben már Budapestre szeretnék költözni, szerencsére ez sikerült is. Huszonhárom évesen, nyolc és fél éve érkeztem a fővárosba, azóta a mostani albérlet az ötödik, amelyben élek, itt viszont már négy éve, úgyhogy elég tartósnak mondható. Két testvérem van, családi ingatlanvagyonunk nincs, ahogy számottevő örökségre sem számíthatok, szüleim saját kézzel épített családi háza egy ezerfős Fejér megyei településen áll. Ezzel egyébként nincs baj, ha valaki tudja támogatni a gyerekét úgy, hogy az már felnőtt, az csak egy plusz, egyébként mindenki jellemének jót tesz az, ha saját erőből teremti elő azt, amire szüksége van.

Csakhogy egyedül az bizony piszok nehéz.

A fizetés negyede elmegy lakbérre

Ahogy két évvel ezelőtti, spórolós Excel-táblával foglalkozó cikkemben, úgy itt is az átlagkeresettel számolok, amiről tudom, hogy több szempontból torz, de még mindig jobb, mintha irreálisan alacsony vagy esetleg egy olyan jövedelmet adnék meg, amiből kisujjal kirázható a saját lakásra félretett pénz. A Központi Statisztikai Hivatal júniusi adatai szerint az év első öt hónapjában a nettó átlagkereset 237 ezer forint volt és a saját helyzetemből (egyedülálló, gyerektelen) kiindulva tegyük fel, hogy ez az összeg érkezik minden hónapban a bankszámlámra. CSOK, babaváró hitel és társai szóba sem jönnek. Szintén június végén adta ki a KSH a tavalyi évi lakbérekről készült felmérését, amiből kiderül, tízből négy albérlet Budapesten található, ezek közül pedig csak minden másodikban lakik valaki a párjával/családjával, 37 százalékban egyetlen ember bérli a lakást, a fennmaradó pár százalékon pedig az ingatlant közösen bérlő barátok, munkatársak és diákok osztoznak.

Beszédes adat az is, hogy a válaszadók mindössze három százaléka mondta azt, hogy nem akar saját lakást, önszántából dönt a bérlés mellett.

A KSH adatai szerint az emberek 80 százaléka piaci áron bérel lakást, és a bérleti díj, ami tavaly októberben az ő esetükben 83 ezer forint volt, nem fedezett semmilyen más kiadást, csak minden tizedik esetben a közös költséget. Budapesten átlagosan 115 ezer forintba kerül egy albérlet.

Én egyrészt nem szeretek egyedül lakni, másrészt anyagilag is jobb, ha osztozok valakivel a költségeken, így ha átlagos budapesti bérlő vagyok, akkor nagyjából 60 ezer forintba kerül minden hónapban a bérleti díj. A rezsivel a KSH elemzése nem foglalkozik, az egyébként is elég sokrétű és számos tényezőtől függ, viszont optimista becsléssel is havi 15 ezer forintba kerül (fejenként) a közös költség, az elfogyasztott víz, áram és gáz egy átmeneti, tehát nem téli, nem nyári hónapban. Számoljunk egy kicsit: a 237 ezer forintos nettóból elment 60 ezer forint lakbérre, 15 ezer forint pedig rezsire, így ha élni szeretnék valahol, 162 ezer forintról indulok minden hónapban. Ha egyedül bérelnék egy lakást, akkor 92 ezer forinttal, azaz napi 3 ezer forinttal vághatnék neki minden hónapnak.

Fotó: Marjai János /24.hu

Az ingatlanárak szárnyalnak: országos átlagban egy lakás átlagos ára 26,6 millió forint volt tavaly, Budapesten pedig 33,1 milliót kértek el egy lakásért. 2012-ben ez az érték ezeknek közel a fele, 15,8 és 17,5 millió forint volt. A IX. kerületben (ahol élek és ahol egyébként lakást is vennék, ha lenne miből) 2018 utolsó negyedévében 642 ezer forint volt egy új lakás négyzetméterára, szóval ha egy szerény, harminc négyzetméteres lakást szeretnék venni, 19,2 millió forintot kéne fizetnem érte. Innentől kettéválasztom a gondolatmenetet: egyrészt megnézem, mennyi ideig tartana hitel nélkül, csak úgy félretenni azt a pénzt, amibe a lakás kerül, illetve kiszámolom, hitellel hogyan nézne ki a konstrukció.

23,5 év magány

Legyünk optimisták és feltételezzük, hogy a lakásárak befagynak és nem drágulnak addig, amíg össze nem gyűjtöm rá a pénzt – cserébe ugyanakkora fizetéssel is számolok, ami az elmúlt évek ingatlanárainak drágulását és a bérek növekedését elnézve finoman szólva is jóindulatú közelítés. A fenti példát követve 162 ezer forintom marad minden hónapban, ha csak a legszükségesebbekre költök (étkezés, ruházkodás) 62 ezer forintot minden hónapban, akkor százezer forintom marad, ami évente 1,2 millió forint, így 25 év alatt tudom félretenni a lakásra valót. Legyünk még optimistábbak és hagyjuk figyelmen kívül, hogy a kormány tavaly egyik napról a másikra megszüntette a lakástakarékokra addig járó 30 százalékos állami támogatást, így havonta a félretett százezerből húszezret abba fizetek, így évente bezsebelek 72 ezer forintnyi állami támogatást. 25 év alatt ez 1,8 millió forint plusz, azaz másfél évvel korábban meg tudnám venni a kinézett lakást.

Tehát ha saját magam szeretném összerakni egy lakás árát, akkor úgy sikerülhet csak albérlet mellett, hogy napi kétezer forintot költök átlagosan minden egyes nap élelmiszerre és ruhára – két és fél évtizedig. És ebben nincs benne az, hogy elromlik a telefonom, laptopom, utazni szeretnék, esetleg meghívnak egy esküvőre vagy karácsonyoznék a családommal, és vinnék is valami ajándékot nekik.

Made with Flourish

Ha hitelt szeretnék felvenni, azt jelenleg 20 százalékos önerővel tehetem meg – vagy jelzáloggal, de előbb élem le az életem albérletben, mint hogy a szüleim házát jelzáloggal terheljem. Harmincmilliós lakásnál az önerő 6 millió forint, amit a fenti konstrukciókkal öt év alatt raknék össze. Azt természetesen vegyük mellé, nem biztos, hogy kapok kölcsönt, ugyanis a bank egyedileg bírál el mindent az alapján, mennyire érzi biztosnak, hogy képes leszek visszafizetnie a kölcsönt. Mindenesetre, ha megkapom a hitelt, öt év után már nem kell albérleti díjat fizetnem – azaz kell, csak törlesztőrészletnek hívják és a bankom vonja. A Bankmonitor kalkulátora szerint 30 milliós lakásnál a 24 millió forintos hitel törlesztőrészlete 150 ezer forintról indul, ami úgy nagy érvágás, ha eddig 60-ért béreltem szobát, de ha teljes lakást 115 ezer forintért, akkor azért elgondolkodtató. Igaz, a legolcsóbb forgatókönyvet nézve is 32 millió forintot, azaz 30 százalékkal többet fizetek vissza 30 év alatt, mint amit felvettem.

Miért ilyen fontos a saját lakás?

Azt is megkaptam jó párszor (általában olyanoktól, akiknek saját lakásuk van), hogy miért nem jó nekem az albérlet, hiszen Nyugat-Európában sem divat az, hogy valakinek ingatlana van, inkább a bérlés jellemző. Ezt támasztja alá a fenti grafikon is, Magyarországot a lakástulajdonosok arányát tekintve csak Románia, Horvátország, Bulgária, Litvánia, Szlovákia, Lengyelország és Lettország előzi meg. A volt szocialista országok esetében ebben nagy szerepe van a rendszerváltásnak, amikor az addig bérelt ingatlanokat töredék áron megvehették azok, akik addig benne éltek.

Dániában, Svédországban és Hollandiában a magyarországihoz hasonló az arány a tulajdonosokat tekintve, viszont közülük sokkal többen élnek jelzáloggal vagy hitellel terhelt ingatlanban.

Több szempontból jobb viszont egy saját lakás: biztonságot ad, úgy alakíthatom, ahogy nekem tetszik, például a mostanitól eltérően előzetes engedélykérés nélkül fúrhatok fel egy polcot vagy festhetek át egy falat.

Fotó: Marjai János /24.hu

Mi lenne a megoldás?

Valahogy mindig meg kéne oldanom, hogy lakjak valahol, és azért minden verzióban fizetnem is kell, a hitelre pedig nem úgy gondolnék, hogy Damoklész kardjaként lebeg a lakásom felett és bármikor elviheti a bank (egy tulajdonos is bármikor felmondhatja az albérleti szerződést), hanem pár évtized után nálam köt ki az ingatlan. Bár az önerő teljesen jogos kikötés a banktól, ha az nem lenne vagy létezne önerő nélküli hitel, valószínűleg az előbbi okok miatt inkább a banknak fizetném a havi „lakbért” – mivel 16 éve ugyanannál a banknál vagyok, látják is a múltamból, hogy képes vagyok spórolni, beosztom a pénzem, sosem voltam mínuszban és stabil munkahelyem van. Több szakértő is azt mondja, pár év múlva újra magához tér az ingatlanpiac, addig pedig gyűjtök és meglátjuk, mi lesz, hátha újra normál árúak lesznek az ingatlanok – vagy legalább nem drágulnak tovább.

A tanulság pedig az: ha előbb felismerem, hogy nem másra támaszkodva, egyedül, – CSOK, babaváró és mindenféle ajándékpénz nélkül – nem bennem van a hiba, ha nem tudok félretenni egy saját lakásra, akkor nem kínzom magam feleslegesen azzal éveken át, hogy mekkora lúzer vagyok.

Más miatt egyébként még lehetek, de erről most tényleg nem én tehetek.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Címkék: albérletlakhatás

Ajánlott videó mutasd mind

The highly contaminated Claw, machine part in Chernobyl Exclusion Zone, 2019 closeup

Csernobil karma még ma is halálos

Nem véletlen, hogy csak néhány ember tudja, merre van, a zónán belül. Kérdés, hogy a turistahadak érkezésével, meddig maradhat titokban a helye.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.