Élet-Stílus

Patkányt talált a levesében a terhes nő

Egy népszerű hot pot étteremlánc egyik üzletéből olyan képek kerültek ki a közösségi oldalakra, amelyen egy evőpálcikával kiemeltek az alapléből egy döglött patkányt. Nem meglepő, hogy a cég részvényeinek értéke durván zuhanni kezdett, a vállalat értéke 53 milliárd forinttal csökkent. Tavaly október óta nem volt ilyen alacsonyan a részvények ára, bár szerda óta nem csökkent tovább.

Az éttermet időlegesen felfüggesztették, az állatot az ételében találó terhes nőnek pedig 200 ezer forintnak megfelelő jüant ajánlottak fel kompenzációként. Egy helyi lapnak – amit a BBC idéz – a nő férje azt mondta, hogy egyelőre nem fogadták el a kártérítést, először egy teljes kivizsgálást végeztet el magán, és utána döntenek róla.

A nő és családja szeptember 6-án látogatta meg az éttermet, már ettek is pár falatot, mikor megtalálták a levesben a patkányt. Férje arról is beszámolt, hogy állítólag az étkezde egyik munkatársa felajánlotta a nőnek, hogy ha aggódik a gyerek egészségéért, vetesse el, amihez 20 ezer jüant (800 ezer forintot) fel is ajánlott.

A hot pot egy népszerű étel főként Kínában, de Ázsia több másik részén is. Az étkezőasztal közepén forr egy fazék leves, köré pedig különböző zöldségeket, nyers húsokat helyeznek el, amiket mindenki a saját ízlése szerint főzhet meg aztán a lében.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik