Élet-Stílus
Romantic couple dating at night in pub

„Jó feleség vagyok, ha kielégítem a férjem”

Sereg Tímea
Sereg Tímea

szexuálterapeuta. 2018. 07. 15. 21:00

A társfüggőséget nem szedjük össze csak úgy egyik percről a másikra, és komoly házastársi gondokat, szexuális problémákat generálhat, ha az egyik fél teljesen kiszolgáltatja magát a partnerének. Egy teljesen hétköznapinak tűnő szexuális problémából indulva mutatja meg szakértőnk, mi is a társfüggőség.

Amikor nem számít a saját vágy, a szex rutinná, funkcionálissá és kevésbé élvezetessé válik. Nőktől párterápián sok-sok terapeuta hallhatta már, hogy nem saját vágyuk miatt, hanem feladatként tekintenek a testiségre, éppen ezért mindenre igent mondanak, amit csak a férfi óhajt. Ez a fajta önfeláldozás sajnos akár éveken át is jól tud működni: amikor a férfi szexet akar, kezdeményez, a nő alárendeli magát, mert az jár a fejében, hogy biztosítani kell ezt a férjének, és akkor mellette marad. Így lesz biztonságban a házassága, az élete.

Tessék, odaadom magam, de közben arra gondolok, hogy legyünk túl rajta, mert mosogatni kell.

A gondoskodó nő tehát mindenről gondoskodik, arra helyezve a hangsúlyt, hogy a másiknak jó legyen, és ebbe beletartozik a szexualitás is. Elmarad a sóvárgás, a saját testi szükséglet, a vágy, a fantázia, és egyoldalúvá válik a kapcsolat. Az évek telnek, gyerekek születnek, és a pár egyik tagja sem tudja, hogy miért, de egyre boldogtalanabbak. A kötődésnél keresendő a miértekre válasz, és mint mindenhez a párkapcsolatunkban, ehhez is köze van a szülőktől kapott vagy jelen esetben nem kapott figyelemre és szeretetre.

Azok, akik gyerekkorukban nem kapták meg a szülői törődést, valamilyen formában elkezdik pótolni annak hiányát. Ez egy szükséglethiány, ami miatt gyerekként magányosnak, elszigeteltnek érezhették magukat, sérült az önbizalmuk, az önképük, és kapaszkodókat kerestek a fiatal felnőttkoruktól kezdve. Így alakulhat ki szex- vagy másfajta függőség felnőttkorra, de ezek a pótlékok nem oldják meg az intimitással kapcsolatos hiányt. Sajnos a házasságok, tartós kapcsolatok sem biztos, hogy jó megoldásnak bizonyulnak, hiszen ha feladatszerűen mindent megtesz valaki azért, hogy kielégítse partnere minden igényét, garantált a csalódottság és a kudarc.

A jól működő kapcsolatokban mindkét fél érzelmi, értelmi és testi igényei, szükségletei kielégülnek, de ehhez az kell, hogy az illető egyén tisztában legyen a saját szükségleteivel. A kölcsönösség a kulcs.

Az önfeláldozó fél a kötődéssel kapcsolatos gondjai miatt rendszeresen azt érezheti, hogy ő nem elég jó. Úgy vélheti, örülnie kell, hogy egyáltalán van mellette valaki, és nem kell egyedül lennie. Sajnos máig jelen van társadalmukban az a hozzáállás, hogy a nőnek adni és gondoskodnia kell, ami azért rossz, mert ezzel azt mantrázzák maguknak a nők, hogy nem szabad kérniük, mert az kockázatot jelentene, ami miatt bizonytalanná válhat a kapcsolat. Holott ennek az ellenkezője igaz, a kiegyensúlyozott, harmonikus házassághoz szükséges felismerni és kommunikálni a saját határokat.

Amikor valakinek az élete arról szól, hogy tartozik valakihez, hogy a partnere vált élete fő mozgatórugójává, és ha önmagát is eszerint határozza meg, akkor társfüggőségről beszélhetünk. Azok a feleségek, akik teljesen feláldozzák magukat a férjeiknek, nem ők maguk határozzák meg a viselkedésüket, hanem a partnerükhöz képest viselkednek, léteznek. Az önfeláldozás és gondoskodás ilyen mértéke nem összekeverhető a mindent megosztó és mindent elfogadó, aggódó, gondoskodó szerelemmel a párkapcsolatban. Ez utóbbi az, ami kiegyensúlyozottá teheti a házasságokat, de csakis akkor, ha kölcsönösen jelen van. Nem két fél ember alkot egy egészet, hanem két egész ember alkot egy párt, mindketten képesen arra, hogy szabad akaratukból cselekedjenek és döntsenek.

Az ember veleszületett késztetése a más emberekkel való társulás, az intimitás és kötődés igénye. 

Az egészséges emberi kapcsolatokban mindenki egyaránt figyel a másikra, hasonlóan őszinték egymáshoz és hasonló mértékben függnek egymástól. Így hasonló érzelmi kötelék és kötődés alakulhat ki – akár baráti kapcsolatokról, akár párkapcsolatokról legyen szó. Minden ember szereti, ha babusgatják, ha gondoskodnak róla, a párkapcsolaton belüli kölcsönös függőség valamilyen szinten normális és egészséges. Ha ez fejlesztően hat mindkettejükre, és kvázi gyógyító, azaz haladnak a saját életükkel is a közös mellett, akkor minden a legnagyobb rendben van.

Akkor beszélhetünk problémáról, ha az egyik fél képtelen élni a saját döntési szabadságával és csak a partnerével való kapcsolatán keresztül képes értelmezni és látni saját magát. Amennyiben a társfüggőség rombolja és gátolja a személyiséget, ha a függőség mértéke nagyon erős és nem kölcsönös, akkor kiszolgáltatottá válik az egyik fél. Azoknak, akik ennyire alárendelik magukat a másiknak, valószínűleg nincs pozitív énképük, másoktól várják az életük és saját személyük kiteljesedését. Valamilyen formában még mindig lélekben gyerekek, akik egyoldalúan várják, hogy a felnőtt figyeljen rájuk és szeresse őket.

A társfüggésnek sajnos velejárója a boldogtalanságérzés, a megfelelési kényszer, az önbizalomhiány, a kiábrándultság. Ezek a lelki gondok pedig a mindennapokra is kihatással lesznek. A kiút ebből csak az, hogy szembe kell nézni azzal, hogy felnőttként is a szülők hagyta űrt igyekszik kitölteni az intim kapcsolataiban és a rossz párkapcsolatokat, a kötődési mintát fel kell tárni. A megoldás az, hogy terápiás környezetben az egyén felismeri és szembenéz ezekkel, és továbblépve megismeri a saját határait, vágyait.

Fotó: Thinkstock

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.