Élet-Stílus

Sírva röhög a világ: mindent elborítanak a hangulatjelek

Mindent elborítottak az emojik, (jelentése japánul „kép karakterek”), amik már nem is csak hangulatokat fejeznek ki, szinte mindenre van már ilyen jel. Mára összesen 2789 létezik a nemzetközi standardot meghatározó Unicode Consortium nyilvántartásában — csak összehasonlításképpen, 2010-ben ez a szám mindössze 722 volt. Népszerűségük gyors növekedését az is jól mutatja, hogy miközben a szó 2013-ban került be az Oxford angol szótárába, két évvel később már a 😂 (sírva röhögős) emoji lett az év szava.

Nemcsak a számuk, hanem a gyakoriságuk is egyre nagyobb. Egy amerikai kutatásban a megkérdezettek négyötöde válaszolt úgy, hogy üzenet írásakor, 76 százalékuk pedig a Facebookon használ ilyeneket — e-mailben viszont csak 15 százalékuk, de erről majd később. A gyakori felhasználásukra egy szemléletes példa ezen a linken érhető el, itt a Twitter-felhasználókét számolja élőben egy robot, de az epilepsziások inkább ne is kattintsanak!

Az emojik megoszlása, SwiftKey Emoji Report 2015

Népszerűségükön nincs is miért csodálkozni, hiszen több mindenre használhatóak:

  • segítenek az esetlegesen kétértelmű üzenetünk helyes megértésében,
  • ráerősítenek az üzenetünk érzelmi tartalmára
  • és egyetlen karakterrel elmondhatjuk velük a reakciónkat.

Mit mondanak el rólunk?

Angol és ausztrál kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy kik azok, akik szívesebben használnak hangulatjeleket és akkor milyeneket. Arra jutottak, hogy akik magukat rokonszenvesnek ítélik, azok többet használják ezeket a közösségi médiában. Egyfajta tükörként szolgál, hogy ahogy a való életben is mosolygósak, úgy az üzeneteikben is látszódjon a kellemes személyiségük. Míg azok, akik azt mondják magukról, hogy nem nagyon érdekli őket, hogy mit gondolnak róluk mások, gyakrabban használnak negatív tatalmú emojikat. Így egy szomorú arc egy üzenetben jelezheti azt, hogy a jelző inkább foglalkozik a saját érzéseivel, mint mások értékelésével.

Ez a kutatás, de más tanulmányok is rávilágítanak, hogy az emojik használata sokkal jellemzőbb a közösségi oldalakon, csetbeszélgetésekben, mint e-mailekben. Aminek ahhoz is van köze, hogy az érzelmeinket nem feltétlenül kell a munkánk közben is ezekkel kifejezni.

De az érzelmek kifejezésére a legtöbben alkalmasnak találják, ami utalhat arra, hogy az emócióikat az átlagosnál nehezebben kifejezőknek jelenthet hatalmas segítséget a használata.

A kutatócsoport ezért tervezi, hogy megvizsgálják, az autizmussal élőknél jelenthetnek-e ezek a jelek segítséget.

Az ausztrál és angol kutatók arról is írnak, hogy akik több szmájlit használnak, azokat mások inkább látják kellemes társaságnak, de ez nem jelenti azt is, hogy maga az emojit használó is ezt gondolná magáról.

Munkában? Ne!

A Social Psychological and Personality Science nevű szaklapban megjelent egy tanulmány. Három kisebb kutatást végeztek el, amikben egy szmájli és egy szmájli nélküli munkához kötődő emailt kellett értékelnie az olvasóknak. A Forbes cikke szerint a kutatók arra jutottak összességében, hogy a szmájlit tartalmazó üzenettől, emailtől szívélyesebbnek nem tűnünk, kevésbé kompetensnek viszont igen. Igaz, ez a kutatás egyáltalán nem reprezentatív, szóval még az is lehet, hogy nincs is így. A lap például felhívja a figyelmet, hogy egyre több olyan munka van, ahol a dolgozók otthonról vagy legalábbis nem egy légtérben dolgoznak, így a emojik fontos érzelemkifejező erővel bírhatnak.

A kapcsolatainknak jót tehet

Ezt a vélekedést osztja a Nottingham Trent Egyetem cyberpszichológia képzésének vezetője, dr. Daria J Kuss is.

Hangok, arckifejezések, gesztikuláció. Ezek elemi részei az élő beszélgetéseknek, de nem jelennek meg írásban. Az emojik segítségével viszont lehetőség van ezekre.

– idézi az Independent. Ezért a legnépszerűbbek az arckifejezéseket mintázó emojik.

Monica Riordan, a pittsburghi Chatham Egyetem kutatója kutatásában arra jutott, a kapcsolataink fenntartásában és élénkebbé tételében segítséget jelentenek a hangulatjelek. Szerinte az érzéseinkhez van sokkal inkább köze az emojiknak, és többletjelentést is tartalmaznak, nem véletlen, hogy

az unikornis emoji szinte sosem az unikornist jelenti egy beszélgetésben.

A beszélgetőpartnerek viszont tudják, mit is jelent ez közöttük, míg ha egy olyannak küldenék el, akinél ez nem jelent az unikornisnál többet, az nem értené, annak használatát.

Egy társkereső oldalon, a Match.com-on is végeztek egy vizsgálatot, ahol arra jutottak, hogy azok, akik az oldalon üzeneteikben gyakrabban használtak emojikat, nagyobb arányban találtak maguknak párt. Körükben egyébként nagyobb volt azoknak is a száma, akik házasodni akarnak.

Thinkstock

A brit Edge Hill Egyetem kutatói MRI-s vizsgálatokkal arra jutottak, hogy az emojik használatával elérhetjük azt az elégedettséget a digitális interakciókban, mint a személyes beszélgetésekben. Az agynak ugyanis egy olyan része lép működésbe, ha egy emojis szöveget lát, amit egy szimpla szövegnél nem. Egy olyan részt, ami a nem verbális funkcióknál használunk.

Átveszik az írás szerepét?

2015-ben az amerikai Fiatal Írók Fesztiválján a résztvevőknek az volt a feladata, hogy 140 karakter hosszan meséljenek el egy-egy történetet csak emojikat használva, ezen kívül az Alice Csodaországbant és a Bibliát is megpróbálták emojikkal „lefordítani”, az ausztrál külügyminiszter, Julie Bishop pedig emojikkal válaszolt csak egy interjúban. Tehát vannak már példák arra, hogy szavakat, kifejezéseket helyettesítenek emojikkal, de ez még nem jelenti azt, hogy át is vennék az írott szöveg szerepét. Vyvyan Evans, a Bangor Egyetem professzora szerint sincs így, és nem is lesz, sokkal inkább az a szerepe, hogy ráerősítsen a mondandónkra.

https://twitter.com/EmojiAquarium/status/994389947158167552

Noha az emojiknak a nagy előnye, hogy a világon mindenkinek ugyanazt jelenthetik, több problémával is szembesül, aki így akar elmesélni valamit. Egyrészt noha soknak tűnik, hogy van már belőle csaknem 2800-féle, ez még így is kevés, tekintve, hogy egy átlag amerikai úgy 30-60 ezer szót használ rendszeresen.

Másrészt az is gond vele, hogy csak lineáris történetmesélés elképzelhető velük, bonyolultabb érzések, ötletek elmondása viszont már képtelenség velük.

Annak ellenére, hogy a munka világában nem szeretik látni, Evans szerint pont efelé megy a világ, hogy a privát megnyilvánulások köréből átterjed a munka és a hivatalos iratok világába is. Az amerikai dolgozók háromnegyede például már emoticonokat is használ a szakmai levelezésékben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik