Bár előfordulhat olyan kínos baleset, amiben eltörik egy férfi pénisze, azt mindenki tudja, hogy csont nincs abban a szervben. Nem úgy, mint számtalan emlősfajnál.
A baculum néven is ismert péniszcsont az evolúció egyik nagy rejtélye. A különböző emlősök, sőt az emberszabásúak esetében is felbukkanó csont minden fajnál más és más: a rozmárnál több mint 60 centi hosszú, a majmoknál átlagosan ujjnyi nagyságú. Az embereknél pedig teljesen hiányzik, bár valaha rendelkeztünk vele.
A kutatók ebből a változatosságból kiindulva arra vállalkoztak, hogy rekonstruálják a baculum fejlődéstörténetét. Azt találták, hogy a péniszcsont több mint 95 millió évvel ezelőtt alakult ki az emlősökben, és már az első emberszabásúakban is megtalálható volt körülbelül 50 millió évvel ezelőtt. Onnantól kezdve a baculum egyes állatokban kisebb, másokban nagyobb lett. A medvemakákó, egy nagyjából tíz kilós állatka például méretéhez képest igen nagy bottal jár: a péniszcsontja akár az 5 centit is elérheti, ami ötször akkora, mint a nála kicsit nagyobb örvös mangábé.
Kit Opie, a University College London antropológusa és a kutatás vezetője elmondta, hogy a péniszcsont azoknál a hímeknél volt hosszabb, amelyek „hosszabb intromissziót” folytattak. Érthetően fogalmazva ez azt jelenti, hogy azoknál a fajoknál, ahol a szexuális együttlét három percnél több ideig tartott, szükség volt a hosszabb péniszcsontra, amely stabilabb összekapcsolódást tett lehetővé. Ez a stratégia garantálja, hogy az adott hím DNS-e kerül továbbörökítésre, hiszen hosszabb ideig távol tartja a vetélytársakat.
A csimpánzoknál a péniszcsont mindössze körömnyi hosszúságú, ami összefüggésben lehet azzal, hogy ezeknél a főemlősöknél az aktus nagyjából hét másodpercet tesz ki. A csimpánz csoportokban a nőstények az összes hímmel párosodnak, ezzel csökkentve annak az esélyét, hogy az idősebb, nagyobb hímek megölik a kölyköket. Opie szerint „ezzel a taktikával az összes hím azt hiheti, hogy valamelyik utód az övé, ezért nem bántják őket.”
Az ember akkor veszíthette el a péniszcsontját, amikor a monogámia lett a domináns reproduktív stratégia, valamikor a Homo erectus idejében, 1,9 millió évvel ezelőtt. Egy ilyen kapcsolatban a férfinak nem kell sok időt töltenie az aktussal, mert nem valószínű, hogy a nőre közben más hímek próbálnak meg ráugrani – legalábbis elméletben.
Ha az elmélet helyes, az ember maximum háromperces teremtmény, ezen az időtartamon túl már jól jön a péniszcsont.
