Videó

Ha csúszik az út, ésszel, tesó

Egy tanpályás vezetésen úszott az autó alattunk, de a rally-szimulátorjátékos múlt kisegített. A szalagkorlátot legalábbis megúsztuk.

A Budapesten élő vagy ott közlekedő autósok már jól tudják: ha októberben beköszönt a rossz idő, legalább olyan kataklizma közeli állapotok uralkodnak a fővárosban, mint amikor egyszerre bontják fel a Rákóczi utat, a Hungária körutat és a rakpartokat egyszerre. Ilyenkor mindenki anyázik és efféle frázisokat pufogtat:

Zabos vagyok, mint a BKV diszpécserszolgálata két milliméter hótól.

Egyszerű a képlet, a magyar autósok nem szívesen vezetnek csúszós utakon, sőt, általában a korlátozott látási viszonyokat sem preferálják, ezt bizonyítja egy friss felmérés is, a SEAT és az NRC Kft. reprezentatív kutatása, amelyből kiderül, leginkább a nőket tántorítja el az autóvezetéstől az időjárás, ugyanis mintegy 70 százalékuk nem szívesen ül a volán mögé ezekben a helyzetekben. A férfiaknál ez az arány 40 százalék körül mozog.

A kutatás azt is kimutatta, hogy melyik nem a szabálykövetőbb. A női sofőrök mindössze 7 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem szívesen tartja be a sebességhatárokat, és alig 1 százalékuk számára jelent kellemetlenséget a KRESZ betartása. Ezek az arányok a férfiaknál 21 és 8 százalékig szórnak – elmondható tehát, hogy a nők úgy érzik, biztonságosabban, de legalább is szabálykövetőbben vezetnek, mint az urak.

De mi a helyzet, ha mégis nagy mellénnyel azt hisszük, tökéletesen urai vagyunk a helyzetnek, és maximálisan domináljuk a gépjárművünket (és valljuk be, ez a fajta attitűd a férfiakra jellemzőbb inkább – nem véletlenül követnek el több balesetet), de jön egy paraszituáció? Ennek jártunk utána kontrollált körülmények között a Hungaroringen lévő tanpályán, ahol vizes pályán csúsztunk, úsztunk, fékeztünk nagyokat – sokszor tehetetlenül.

Tanulság van? Hogyne.

Ha csúszik az út, ésszel tesó!

Plusz gyakorlással és odafigyeléssel sok minden túlélhető.

Legfrissebb videók
Olvasói sztorik