Egy olyan világban, mint a miénk – ahol az információáramlás csúcssebességre kapcsolt, ahol bárki lehet információforrás, ahol az internetnek és a mobilkommunikációnak köszönhetően szinte mindenről értesülhetünk – hatalmas felelősség, hogy mit kezdünk a hírekkel, információkkal, akár híríróként, akár olvasóként. Ezer és ezer helyről kapjuk a híreket és ezek a legtöbbször egymásnak ellent is mondanak, vagy árnyaltabban fogalmaznak, vagy máshova helyezik a hangsúlyt, sőt a legtöbbször – még ha finoman is –, de véleményeznek, esetleg mi halljuk úgy, ahogy szeretnénk. Ezúttal arról kérdeztük meg a vallások képviselőit, hogy van-e valamilyen receptjük arra, hogy miként döntsük el egy hírről, egy információról, hogy az igaz-e, vagy sem
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Darvas István
rabbi
A kérdésre gyakorlatilag lehetetlen választ adni, hiszen olyan tudás birtoklását igényelné mellyel – feltételezésem szerint senki – én biztosan nem rendelkezem. Viszont ennek a bizonytalanságnak kifejezetten hasznos következményei is lehetnek. Egyrészt az egymásnak ellentmondó hírek szinte naponta figyelmeztetnek, hogy igazságból többféle van, és ha képesek vagyunk azt is számításba venni, hogy ez az általunk vallott “igazságok” kapcsán sincs másként, akkor lényegesen könnyebben fogadhatjuk el más emberek vélt igazságait is, ha nem is feltétlenül abszolút igazságként, de legalább annak egy lehetséges megnyilvánulásaként. Az első pozitívum tehát az embertársainkkal való javuló minőségű párbeszéd lehet. A következő lépésben nem árt végiggondolni, hogy az ellentmondásos hírek problematikája valószínűleg nem új keletű, régen is hasonló lehetett a helyzet, aztán a legerősebb fél igazsága maradt meg az utókornak. Ha ez így van, akkor a legmakacsabb, legkitartóbb múltbéli állítások, “tények” is újragondolhatóvá válnak, ezáltal sokkal szorosabb és tisztább viszonyunk lehet a múltunkkal, ami a jelenünkre és a jövőnkre egyaránt pozitív hatással lehet. Jobb lehet a kapcsolatunk a könyvekkel is, mert rájöhetünk, hogy az olvasásra szánt szabadidőnket nem érdemes hírek, pláne álhírek olvasására fecsérelnünk, biztosan mindenkinek van olyan mű a polcán, amit még nem olvasott, pedig örömmel megtenné. Javulhat az Istennel való viszonyunk is, mert a sokaság zűrzavarában elkezdhetjük jobban értékelni az Egyet. Összegezve: ha kevesebb csacsiságot olvasunk és hasznosabban töltjük az időt, akkor különösebb erőfeszítés nélkül közelebb juthatunk az igazsághoz, legalább az egyikhez.
Dobosy Antal
zen buddhista tanító
Teljesen természetes, hogy a különböző érdekeket képviselő embereknek sok tekintetben különböző véleményük van egy eseménnyel kapcsolatban. Eltérő szemléletek eltérő nézetre vezetnek. Eltérő értékrendek eltérő megoldásokat eredményeznek.
A buddhizmus azt vallja, hogy maguk a dolgok, események vagy történések nem határozzák meg azt, hogy mi, az emberek, azokat hogyan lássuk, minek értelmezzük vagy magyarázzuk, és hogyan tegyük azokat érthetővé a magunk számára. A dolgok tulajdonságait, viszonyunkat a dolgokhoz elsősorban a saját megítélésünk teszi olyanná, azaz a saját tudatunknak van ebben szerepe. A tudományok története éppen elég igazolással szolgál ahhoz, hogy belássuk, a világgal kapcsolatos ismereteink mennyire nem időtállóak, és hogy az emberiség történetében szinte állandóan szemléleti paradigmaváltás figyelhető meg. Amit talán nemrég még megcáfolhatatlan igazságnak gondoltunk, azt ma hamisnak tartjuk, vagy legalábbis csak részben igaznak, vagy csak korlátozott feltételek mellett tartjuk igaznak.
Abból, hogy a minket körülvevő világ tulajdonságai nagyrészt az emberi tudatból vezethető le, az következik, hogy egy esemény megítélése, egy vélemény nem tekinthető objektív ténynek. Egy eseményt annak megfelelően látunk, hogy milyen világszemléletünk van, hogyan szocializálódtunk, milyen erkölcsi rendszerben nevelkedtünk, mik az érdekeink. Annak felismerése, hogy mi magunk is így működünk, a buddhizmus gyakorlatában fontos cél, és elérése jelentős eredménynek számít. Ha pedig felismertük, hogy magunk is így működünk, akkor nyilvánvaló, hogy nem tartjuk furcsának, ha azt tapasztaljuk, hogy mások is így működnek. Így az igazságot nem a megnyilvánuló véleményekben akarjuk megtalálni, hanem az emberi tudat működésében keressük. Abban, ahogy gondolkodunk, és abban, ahogy létrehozzunk magunk körül a saját egyéni világunkat.
Fekete-Fodor Kata
vaisnava (Krisna-hívő) teológus
Olykor sokkolódva állok a tény előtt, hogy ugyanazt a hírt más-más köntösbe bújtatva, más részletet kivágva, két vagy több ellentétes jelentéssel is fel lehet ruházni. Ez világosan mutatja, hogy az igazság ennél jóval mélyebb tartalom, amit a felszínen a részletekkel el lehet fedni – de csak azok számára, akiknek látása nem tökéletes. Azt is láttatja, hogy nagyon sokszor nem az igazságra vagyunk kíváncsiak, hanem egy már bennünk felépült elvárás-rendszert kívánunk táplálni.
A legfontosabb az igazság megismerésében, hogy képesek vagyunk megkérdőjelezni önmagunkat. A hamis egó hibátlannak véli magát, de Istennel ellentétben mi nem rendelkezünk tökéletes tudással, és ahhoz őszintén előítéletektől mentesnek kell lenni, hogy képesek legyünk befogadni egy a miénktől eltérő véleményt.
Az igazság megismeréséhez félre kell tennünk az érzék-felfogásból fakadó megismerést, mivel az érzékszerveink könnyedén becsaphatók (ld. optikai csalódás); a logikai spekulációkat is, mert az elménk tánca maga a Végtelen történet. A hiteles információk nem állhatnak ellentétben a kinyilatkoztatott tudás forrásaival, így a szentírásokkal, a szentek és bölcs lelki tanítók utasításaival. Ez egy szilárd pillér, amihez mindig viszonyíthatunk.
A mindennapi hírek megítélésében intelligenciánkra kell hagyatkoznunk, de addig, amíg nem ismerjük be saját tökéletlenségünket, s míg a különféle lemondások gyakorlásával meg nem zabolázzuk érzékszerveinket, addig mindig lesz az elme számára egy kiskapu, amin bejuthat és megkezdheti árnymesteri munkáját. A jelen korban az emberek reakciói már eleve válaszreakciók, sokszor az ösztönök állati szintjén mozognak. Benyomások alakítják véleményüket, a félelem, düh és zavarodottság érzései termelik konfliktusaikat. Leküzdésükhöz először magunkban kell megszüntetni ezeket a romboló érzelmeket, és érdemes kicsit eltávolodni az információk szakadatlan özönétől. Látásmódunk végső soron akkor tisztul, ha kapcsolatba kerülünk azzal a Személlyel, aki számára minden rejtély átlátható.
Nagypál Szabolcs
római katolikus teológus
Az értelmét használni akaró ember számára alapvető igazság, hogy semmit se vegyen készpénznek; és semmit se fogadjon el pusztán a szerző, a kútforrás két szép szeméért. Minden fontos dolgot meg kell ugyanis vizsgálni alaposabban, lehetőleg egyszerre több oldalról is.
A sajtó kiemelt s nélkülözhetetlen föladata az, hogy az eseményeket, híreket lehetőleg rögtön több szempontból mutassa be, hogy jól körül lehessen azokat járni. Ha ez nem megy egyetlen sajtóterméken belül, akkor összességében az adott nyelven megszólaló sajtó világának kell lehetővé tennie, hogy a megértést kereső ember kellő mértékben tájékozódhassék.
A sajtószabadság pontosan ezért is fontos egy országon belül: az állampolgárok jogos igénye, hogy tárgyilagos és elfogulatlan álláspontokat hallgassanak meg (ha egyáltalán létezik ilyesmi); illetve hogy bevallottan elfogult szempontokat egymással ütköztethessenek.
Sajátosan a vallási kérdésekre térve: a vallási jellegű igazságok elfogadását alaposan meg kell fontolni, s ezekkel kapcsolatban is hasonlóképp kell eljárni, mint a világi tudósítások esetén. Mindenekelőtt, meg kell vizsgálni a hír forrását (szentírók, szent szövegek, szent emberek), s azok hitelességét.
Ezután, meg kell fontolni a hír hatás- és befogadástörténetét: kik hallgatták meg, sajátították el, építették be az életükbe, s mindez milyen eredményekre vezetett (jóság, boldogság, üdvösség)? Továbbá, szemügyre kell venni, hogy a vallási közösség mit tart a hír s a következményei felől: mennyire osztja meg őket; miért okoz zavart, széthúzást; kik s mennyire tartják azt fontosnak, s kik lényegtelennek?
Végül, a személyes fejszénket személyes fába kell vágnunk, s meg kell kísérelni a körültapogatott igazság elültetését lelkünk termőföldjébe. Csakis azon hírt, meglátást szabad, érdemes igazságként elfogadnunk a magunk számára, mely erkölcsi s lelki életünkben ezután valódi, ízes gyümölcsöt is terem.
Sulok Zoltán Szabolcs
muszlim hitoktató
Az iszlám tanítása szerint Isten szabad akaratot adott az embernek, s ezért mindenkinek joga van kifejezni a véleményét. Ugyanakkor a véleménynyilvánításnak is az ember legfontosabb kötelességét, az igazság érvényre jutását, a föld felvirágoztatását és a jóság terjesztését kell szolgálnia. Ebből következik az is, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem korlátlan. Egyfelől nem lehet véleményt nyilvánítani olyan dolgokról, amelyről nincs tudásunk, ahogy Allah mondta a Koránban: „Ne kövesd hát azt, amiről nincsen tudásod! A hallásról, a látásról és a szívről – minderről számot kell majd adni!” (17: 36). Másfelől a vélemény-nyilvánítás nem lehet mások lenézésérének, becsmérelésének, gúnyolásának, bántalmazásának eszköze, vagy valótlan vádak és hazugságok terjesztésének módszere, ahogy Allah mondta: „És ne indítson titeket bizonyos emberek iránti gyűlöletetek arra, hogy igazságtalanok legyetek! Legyetek hát igazságosak, ez közelebb áll az istenfélelemhez.” (Korán 5: 8).
Ha ellentétes véleményekkel találkozunk olyan dolgokban, amelyekről nincs tudásunk vagy tapasztalatunk, akkor – ha valóban lényeges a kérdés -, utána kell járnunk a témának, tudást kell szereznünk róla, hogy a tények birtokában, részrehajlás nélkül, megfontoltan, körültekintően és felelősségteljes módon tudjunk állást foglalni. Továbbá figyelembe kell venni az adott kérdés jellegét is, mert vannak olyan esetek, amikor több vélemény lehetséges, amelyek „elférnek” egymás mellett (pl. az ipart vagy a kereskedelmet kell-e fejleszteni), de vannak olyan esetek, amikor a hiteles bizonyítékok és tények alapján csak egy állítás lehet igaz, az összes többi hazugság (pl. megtörtént-e az első világháború). Ez utóbbi esetben ragaszkodni kell az objektív, bizonyítékokkal alátámasztott igazsághoz, amitől eltérni olyan bűn, ami tönkre teszi az egyént és romlást okoz a földön.
