Élet-Stílus

Darvas István

Rabbi
Darvas István - rabbi
Darvas István – rabbi

Darvas István vagyok, 2013. október óta az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem zsinagógájának rabbija. Ezt megelőzően több helyen is dolgoztam, egyaránt nagy hálával gondolok a székesfehérvári, illetve a budapesti Hunyadi téri, a Nagy Fuvaros utcai és a Dózsa György úti zsinagógákra. Az utóbbi években kialakult egy társaság, melynek tagjai minden állomáshelyemre elkísérnek, ők alkotják a mostani közösség magját is. Néhány éve ezt írták rólam, rólunk: „Ha a tragédia évei, és a szőnyeg alá söprés évtizedei után maradt még a múlt századforduló hangulatát pontosan idéző közösség és személyiség, annak, aki ezt keresi, ott, és Darvas István társaságában, meg is találja”. Ennek a jellemzésnek remélem megfelelünk, amihez a legnagyobb segítséget – a közösség tagjai mellett – feleségem Viki, és két lányom Dorka és Lili jelentik. A zsinagóga mellett állandó elfoglaltságot és sok örömet adnak az egyetemi óráim, illetve a Zsidó Levéltár, ahol 2013. augusztus óta dolgozom.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik