Viszonylag kevesen vannak a hagyományos nyárzáró fesztiválként számon tartott Szegedi Ifjúsági Napokon, a színpadok elõtti terek csak késõ este kezdenek úgy-ahogy megtelni – nem csoda, a negyven fok az negyven fok. Az embertelen hõség ráadásul kifejezetten átlagos felhozatallal párosul, a nagyszínpad egy-két külföldi sztárját leszámítva jobbára a kötelezõ köröket láthatjuk, Heaven Street Seven, Csík, Vad Fruttik, Zagar van, Quimby, Kiscsillag nincs.
Nem is baj, a SZIN-t egyébként sem a fellépõk, hanem a hangulat miatt látogatjuk, kicsi, aranyos, barátságos fesztivál ez, olyan árakkal, amelyek egy közepesen menõ budapesti romkocsmában döbbenetesen olcsónak számítanának. (Összehasonlítás-képpen: a fény a Szigeten 900 forint volt, itt 550 és még sorok sem állnak.)
Életképek a SZIN-rõl – galéria! (Fotó: Neményi Márton / fn.hu)
A programfüzetet kinyitva azonnal feltûnt azonban, hogy a szervezõk ügyesen összeállítottak egy kifejezetten a punkról (punkrockról, punkpopról, stb.) szóló estét, ami 2011-ben, Magyarországon kifejezetten merész húzás. Nekünk például tippünk sem volt, hogy áll a felvarrókról, iratkapocs-fülbevalókról, tarajakról és Technokol-fogyasztásról elhíresült szubkultúra manapság. A SZIN-en megtudtuk: bár igaz a „punk’s not dead” graffitiközhelye,a punkban mint mûfajban és mint életformában is már csak pislákol az élet. Nagyon kevés zenekar hozta, vagy legalább idézte fel sikeresen a primitív, párakkordos, maximum két perces számokra épülõ alapképletet és kifejezetten extrém arcokkal is alig-alig találkoztunk.
Jellemzõ, hogy a félig vicces, félig sokkoló, de legalább tényleg punk Yellow Spots zenekart a kora délutáni büntetõsávba számûzték, a HétköznaPI CSAlódások is inkább nosztalgiabulit tartott, mint vadult, felidézve a rendszerváltás-környéki fénykorát. A többiek (Alvin és a Mókusok, Supernem) pedig sokkal inkább tinikre kalibrált popzenét játszottak, mint punkot.
Nézze meg a punkokat is! (Fotó: Neményi Márton / fn.hu)
A közönség dettó: a fiatalok inkább használták a punk stílusjegyeit ahelyett, hogy átadták volna magukat a bakancs-szakadtpóló-elmebetegfrizura háromszögnek. Gyors becslésünk szerint nagyjából öten próbálkoztak meg a pogóval, félsikerrel. A legkifejezõbbek talán azok a harmincas-negyvenes arcok voltak, akik teljesen átlagos szerelésben, felhõs tekintettel a kordonokra támaszkodva nézték a bulikat, többen asszonnyal, gyerekkel, legfeljebb arcvonásaikban, tekintetükben volt valami, ami elárulta: anno heti rendszerességgel hagyták ott bakancsnyomaikat a Fekete Yuk és a hasonló intézmények kannásbortól iszamos padlóján.
