Élet-Stílus

Vadak maradnak a páviánvadászok

admin
admin

2010. 03. 11. 15:25

Nem számolják az időt, négynél nagyobb számokra nincs is szavuk: szabadok, és azok is akarnak maradni. A National Geographic a tanzániai hadzáknál járt.

A hadzák Tanzánia északi részén elterülő földjére Mariamu kíséretében érkeztem meg. A lány a tolmácsom – és Onuasz unokahúga. Tizenegy évig járt iskolába, így ő az egyike bolygónk maroknyi lakosának, aki egyaránt bírja a hadza és az angol nyelvet.

Most is ő fordítja Onuasz kérdését: Volna-e kedvem velük tartani? Már az sem kis teljesítmény, hogy sikerült eljutnom egy tradicionális hadza táborba. Mivel népük nemcsak az éveket, de a hónapokat, heteket, napokat s órákat sem tartja számon, és a háromnál-négynél nagyobb számokra sincs szavuk. Nem gondolkodnak a jövőn, az ismeretlenen, köreikben nincs helye misztikumnak és szellemeknek. Páviánra vadásznak és élik a maguk vad, de szabad világát – írja a National Geographic Online.

Az államnak nem tetszik a szabadságuk

Vannak azonban olyanok, akiket nagyon is foglalkoztat a hadzák jövője. Például a tanzániai állam hivatalnokait. Ez a jövőbe tekintő ország manapság be szeretne illeszkedni a világgazdaság főáramába, a páviánevő vademberek pedig aligha illenek bele a politikusok lelki szemei előtt lebegő országimázsba. Egyik miniszter elmaradott népségnek nevezte őket, Jakaya Kikwete, tanzániai elnök pedig kerek perec kijelentette, hogy „meg kell változtatni” a hadzákat. A kormány azt akarja, hogy járjanak iskolába, települjenek le, és vállaljanak munkát.

Szabadon (forrás: National geographic)

Szabadon (forrás: National Geographic)

A kormány terveivel alapjában véve a hadza nép de facto szóvivője, Richard Baalow is egyetért. Ő az első iskolázott hadzák egyike, s nevet is változtatott. Az 1960-as években – amikor nem sok sikerrel megpróbálták letelepíteni a hadzákat – családja állami lakáshoz jutott. A ma 53 éves Baalow azt szeretné elérni, hogy a hadzák politikailag aktívabbá váljanak, küzdjenek a földjükért, és túravezetői vagy parkfelügyelői munkát keressenek maguknak. A hadza gyerekeket arra bátorítja, hogy bentlakásos körzeti elemi iskolába járjanak, a szünidőben pedig visszakíséri őket a bozótvidékre.

Csak idő kérdése, hogy eltűnjenek…

Onuasz csapatának iskoláskorú gyerekei mind azt mondták, eszük ágában sincs osztályteremben ücsörögni. Az iskolában sosem sajátítanák el a túlélés fortélyait. Értéktelenekké válnának saját népükön belül. A külvilágban próbálkozva pedig a nőkből legföljebb cseléd lehetne, a férfiak meg csak alantas munkákat kapnának. Köszönik, de inkább szabadon és jóllakottan élnek a vadonban, mint a városban nyomorogva és éhezve.

A bozótvidék szélén fekvő Mangola ősrégi hadza terület, ahol sokan a vadásztehetségüket csillogtatják a turisták előtt – persze nem ingyért. Ezek a hadzák bebizonyították, hogy kultúrájuk érdekli a külföldieket, és megélhetést adhat nekik. A mangolai hadzák körében mégis terjed az alkoholizmus, a tuberkulózis és a családon belüli erőszak – olyan is előfordult, hogy egy hadza férj agyonverte a feleségét.

Bár Onuasz táborának ifjoncai kevéssé érdeklődnek a külvilág iránt, az kéretlenül is betolakszik az életükbe. Kétmillió év után befellegzett a vadászó-gyűjtögető életmódnak. A hadzák megőrizhetik anyanyelvüket, csillogtathatják ügyességüket a turisták előtt – de csak idő kérdése, hogy eltűnjenek az íjjal-nyíllal páviánra vadászó tradicionális vándorok.

A cikket a National Geographic Online-on olvashatja bővebben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.