Egy békefolyamatot cudar nehéz ábrázolni. Nincsenek átadható épületek, közös sajtófotók, nincs semmi, amit azonnali politikai tőkére lehetne váltani. Ráadásul rengeteg pénzbe kerül.
Egy konfliktusos választás előtt valakinek hónapokkal korábban ott kell ülnie a helyi választási bizottsággal, a pártaktivistákkal, a rendőrparancsnokkal, a rádiós műsorvezetővel, a papokkal, az imámokkal. Tudnia kell, melyik körzetben volt legutóbb késelés, hol gyújtották fel a pártirodát, melyik rádióban beszélnek árulókról, melyik faluban lehet egy pletykából lincselés. Ez az az adminisztráció, ami békét tud teremteni.
A pénz persze nem mindenre megoldás, ellenben roppant látványossá válik, ha nincs.
A világ átáll az eddig szükségletalapú humanitárius modellről.
Ez úgy működött, hogy a válság nagyságából indult ki, nem a donor politikai kényelméből. Az ENSZ-ügynökségek, az OCHA, a WFP, az UNHCR, az UNICEF és a terepen dolgozó humanitárius szervezetek felmérték, hol hány ember éhezik, menekül, beteg, ostromlott, fedél nélküli vagy védelem nélkül maradt; ebből készültek a humanitárius tervek, a donorok pedig ehhez adtak pénzt, soha nem eleget, sokszor késve, politikai torzításokkal, de mégis egy közös alapelv szerint: előbb a szükségletet kell látni, és csak utána a donor érdekeit.
Most ennek az infrastruktúrának a pénzéről folyik a vita az Európai Unióban.
A kilátások nem jók.
Washington levág
Az amerikai válasz már megérkezett: Washington levág. A Trump-adminisztráció a korábbi humanitárius finanszírozás töredékét adja, politikailag szűrt országlistán, OCHA-n keresztül, amerikai feltételekkel. Afganisztán, Jemen és Gáza kimarad, vagy külön politikai pályára kerül. A szükséglet önmagában már nem elég. A válságnak illeszkednie kell a donor térképére.
Washington 2025. december 29-én 2 milliárd dolláros megállapodást kötött az OCHA-val, az ENSZ humanitárius koordinációs irodájával.
