Magyar idő szerint vasárnap éjjel kettőtől Hugh Jackman ausztrál sztárszínész műsorvezetői segédletével kifáradnak a díjazottak a Los Angeles-i Kodak Theatre színpadára, és köszönetet rebegnek a családjuknak, fodrászuknak, orvosuknak, gyógyszerészüknek satöbbi – amíg a könnyes tirádáknak a lekeverés nem vet véget. Még nem tudjuk, miben lesz más az idei Oscar-cirkusz, a csillogást, de az egy négyzetméterre jutó hírességek/celebritások felhozatalát tekintve biztosan nem változik. Ezt a (szó szerinti) rongyrázást ugyanis kevéssé érinti a gazdasági világválság.
Előjelek
Bizonyos előjelek már mutatkoznak, hiszen januárban már kiosztottak egy sor díjat: a Golden Globe-ot, a BAFTA-t (British Academy of Film and Television Arts) és az amerikai „film- és televíziós színészek céhének” (SAG) elismerését. S bár maximálisan cáfoljuk, hogy mindezek úgymond az Oscar bármiféle előszobáinak tekinthetők, a trendeket tekintve érdemes odafigyelni rájuk. A Golden Globe-ot az Amerikában tevékenykedő külföldi újságírók-tudósítók grémiuma ítéli oda, a BAFTA-ról Nagy-Britanniában döntenek (ott pedig azért más az ízlés, mint a tengerentúlon), a SAG-díjakat pedig maguk a színészek osztják maguknak, mondhatnánk azt is, ez mind közül a leginkább szakmai elismerés.
Batman – A sötét lovag (filmelőzetes)
Ismétlődő azonban az, hogy a közhangulattól egyik sem mentesítheti magát, ha például a filmes köznép Heath Ledger-posztumuszdíjat követel A sötét lovagbeli Joker-alakításáért, akkor ez alól a „követelés” alól, bárminő ítélőbizottság tagja valaki, nem vonhatja ki magát. Abból a szempontból különösképpen fontosnak tarthatjuk ezt a tényezőt, hogy az Oscar-díjak okán a forgalmazók és gyártók rendkívül komoly összegre rúgó kampányokat folytatnak, „hangulatot keltenek”, mert egy ilyen elismerés busásan kifizetődik egy stúdió számára. Nem véletlenül került újra a mozikba A sötét lovag is. Tény, hogy az Oscar-díj semmi máshoz nem hasonlítható hívószóként hat a nézők szívére és pénztárcájára, ha előbb nem, – a gyártók/forgalmazók reményei szerint – amikor az adott film a házimozi-forgalomban megjelenik. Vagy a stúdió következő filmjének bemutatásakor, amit – mit ad isten – netán a díjazott alkotógárda jegyez.
Hagyományos filmek kora
Ha már említettük Ledgert: majdnem száz százalék, hogy ő kapja a legjobb férfi mellékszereplőnek járó szobrot. Vitán felül áll nagyszerű teljesítménye, és fájlaljuk, hogy A szabadság útjaiban (és más, korábbi filmekben) zseniálisat nyújtó kiváló karakterszínész, Michael Shannon nagy valószínűséggel üres kézzel távozik a színházteremből. S persze az sem volna rossz, ha egyszer Robert Downey Jr.-t is díjaznák, a Trópusi viharban játszott „afroamerikai alakításán” nevettünk a legtöbbet az elmúlt esztendőben. Hangsúlyozzuk, érhetnek bennünket komoly meglepetések, bár az idei jelölések nem arról tanúskodnak, hogy 2009-ben az amerikai filmakadémia „robbantani akarna”, úgy tűnik, inkább az úgymond hagyományos filmeket fogja honorálni.
Forst/Nixon (filmelőzetes)
A hagyományos hollywoodi filmek közé tartozik a legjobb film kategóriájának két favoritja, az amerikai David Fincher rendezte (és tizenhárom díjra jelölt) Benjamin Button különös élete és a skót Danny Boyle dirigálta Gettómilliomos. Első ránézésre mindkét eposzi mozi rendelkezik azért egy a klasszikus hollywoodi ízléstől eltérő „stichhel”, a Fincher-film alaptörténete meghökkenést okoz, miszerint valaki öregen születik, és csecsemőként hal meg, Boyle pedig markáns bollywoodi (erős indiai) ízekkel fűszerezte szegénylegénymeséjét. Azonban mindkét minőségi opus a nagy érzelmeket megdolgoztató filmek táborába tartozik, s bár egyik vége a szomorúságba hajlik, a másiké pedig a vidámságba, tulajdonképpen elveikben nem különböznek az Elfújta a széltől.
Bradd Pitt vagy Mickey Rourke
A kategória többi nevezettjei, A felolvasó, a Milk és a Frost/Nixon érzésünk szerint inkább más elismerésekért pályázhatnak eséllyel. Könnyen lehet, hogy a meleg politikus megformálásáért Sean Penn (Milk) egy újabb szobrot kaphat (a Titokzatos folyó főszerepéért kapott 2004-es elismerés után), vagy Frank Langella (Frost/Nixon) örülhet az első Oscarjának. Igaz, ha az amerikai álomban, az újrakezdés meséjében – nem minden alap nélkül – buzgón hívő tengerentúli sajtónak sikerül megfűtenie a filmakadémikusokat, akkor a szétvarrt-szétvert fejű „come-backkelő” Mickey Rourke (A pankrátor) örülhet. Bár nyilván van esélye annak is, hogy Brad Pitt a Benjamin Button különös életéért kapjon elismerést, főképp, ha elkapja az ítélőket a „gépszíj”, és minél több díjjal vágynak megpakolni egy-egy filmet.
Gettómilliomos (filmelőzetes)
A legjobb női főszereplő kiosztásakor aztán valóban bármi megeshet. Meryl Streep a Kétely okán jó eséllyel aspirálhat a harmadik díjára. 1980-ban a Kramer kontra Kramer, 1983-ban a Sophie választása című filmekért vehette át az aranyszobrot, és ő a csúcstartó a nominációban is tizenkét (!) jelöléssel. Nem esélytelen Angelina Jolie sem (Elcserélt életek), ám szerintünk a befutó A felolvasó című filmjéért Kate Winslet lesz. Winsletnek ez a filmje saját másik alakítását „golyózta ki” a versengésből, a férje, Sam Mendes rendezte A szabadság útjai című drámát. Ebben az Oscarszobor-történelmet író (tizenegy díjas, vagyis az újabb kori filmek közül a Ben Hur 1960-as rekordját beállító) Titanic után újra Leonardo DiCaprióval játszik.
Magyar vonatkozást is találtunk
A negyedik színészi kategóriában, a legjobb női mellékszereplőében – eddig – csak Penélope Cruz (Vicky Cristina Barcelona) és Taraji P. Henson (Benjamin Button különös élete) alakítását láthattuk, amikből számunkra a spanyol színésznő bizonyult a meggyőzőbbnek, de nem mernénk filmes felelősségünk teljes tudatában jósolni. Szeretjük és nagyra értékeljük Marisa Tomei (A pankrátor) és Amy Adams (Kétely) tehetségét, de diadalmaskodhat akár Viola Davis is (Kétely).
Mindenesetre: vasárnap meglátjuk. S mint arról korábban már beszámoltunk, ugyan az idei Oscaron nem indul magyar film (a kisfilmes megmérettetésekben, illetve a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában sem), ám a gála annyi hazai vonatkozással mégiscsak bír, hogy a teljes egészében az etyeki stúdióban forgatott Hellboy II: Az Aranyhadsereg (rendező: Guillermo del Toro) versenyez a legjobb maszk díjáért. Nem tagadjuk, erősebben markolásszuk a karfát, ha a díjátadói sorban majd ideérünk.
Európa visszainteget
Hogy mennyire eltérő az öreg kontinens filmízlése, mint az újvilágé, arra bizonyságul szolgálnak a február 14-i ünnepélyes gálával zárult 59. Berlinale díjai. (Bár a cannes-i a legnagyobb európai filmmustra, ebben a tekintetben azért nem számít, mert ott ugyanúgy, mint Los Angelesben az amerikai médiacirkusz és a hollywoodi nagystúdiók uralják a terepet.) A német fővárosban idén taroltak a latin-amerikai filmek, a berlini filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét a perui Claudia Llosa, a La teta asustada/Milk of Sorrow (kb.: a bánat teje) rendezője emelhette a magasba. A másik nagy győztes az uruguayi Adrián Biniez filmje, a Gigante (kb.: az óriás) volt, ami három kategóriában is tarolt. Ez a darab lett a legjobb első film, megnyerte a zsűri nagydíját, és – a lengyel Andrzej Wajdával megosztva – a fesztivál alapítójáról elnevezett Alfred Bauer-díjat úgyszintén, amivel minden esztendőben a filmes innovációt díjazzák.
