Az ókori görög sportolók mindig is mintaképül szolgáltak a ma emberének. A legújabb kutatások szerint azonban úgy tűnik, hogy nemcsak a kiemelkedő atléták, hanem a hétköznapi „gályaszolgák” is döbbenetes fizikai teljesítményekre voltak képesek. Magasságuk nem vetekedett a mai ember magasságával (átlagosan nem érték el a 168 centimétert), ám állóképességük messze meghaladhatta korunk élsportolóiét.
Kevésbé hatékonyak
Harry Rossiter, a brit Leeds Egyetem kutatója és Boris Rankov, a London Egyetem professzora mindezt egy furcsa kísérlettel próbálta meg bebizonyítani. Egy rekonstruált ókori háromevezősoros hajóban, úgynevezett trieres-be ültettek be 170 sportolót, akiknek nem volt más feladata, mint hogy teljes erőből evezzenek, és eljussanak egyik pontból a másikba. 
A görög evezõsõk fizikai ereje messze meghaladta a mai sportolókét
Eközben a két tudós nemcsak a hajó sebességét, hanem az evezősök energiafelhasználását is mérte, így állapítva meg, mennyire „hatékonyan” eveztek. Az adatokból kiderült, milyen átlagsebességgel haladt a mai evezősök hajója.
A kutatók úgy vélik, hogy a ma emberei között igencsak kevés akad, aki az ókori görögökéhez hasonló teljesítményre képes. A kísérletről a New Scientist tudományos folyóirat legfrissebb száma számolt be.
Hét csomó huszonnégy órán keresztül
Az ókori görög források szerint ugyanis a háromevezősoros hadihajók képesek voltak akár 7 csomóval is szelni a vizeket, ami hozzávetőleg 15 km/órás sebességnek felel meg. Ráadásul a feljegyzések szerint ezt akár huzamosabb ideig is képesek voltak fenntartani, ahogy arról egy, Boris Rankov által felhozott példa is tanúskodik. Egy feljegyzés szerint ugyanis az athéniek fennhatósága alá tartozó Lesbos szigetén felkelés tört ki, amelyet Athén rövid idő alatt elfojtott. A felkelés leverését követően az athéni népgyűlés a lázadásban részt vett minden mytilenei férfit halálra ítélt, példát akarván statuálni ezzel. Küldtek is a feladat végrehajtására egy háromezevezősoros hadihajót, csakhogy másnapra megenyhültek, és egy másik hajót indítottak az előző napi után, hogy megakadályozza a mészárlást.
Ez utóbbi hajó huszonnégy óra alatt beérte a másikat, mivel váltásban eveztek a hajón szolgálók, és enni is csak a fedélzeten ettek. Így sikerült a szigorú ítélet végrehajtását megakadályozni. A feljegyzés a kutató szerint hiteles, és arra lehet belőle következtetni, hogy legalább hét csomós átlagsebességet voltak épesek fenntartani huszonnégy órán keresztül a második hajó evezősei, ellentétben a mostani kísérlet sportolóival, akiknek a maximális sebessége éppen hogy elérte az öt csomót, és azt is csak rövid ideig tudták fenntartani. Rossiterék szerint a rekonstruált hajó pontos mása az ókorinak, a hajón végzett finomítások sem lennének képesek jelentősen megnövelni az evezősök teljesítményét. Sőt, a történészek úgy vélik, hogy a hosszabb edzés, vagy a táplálkozási mód megváltoztatása sem lenne képes jelentősen befolyásolni a kapott eredményt.
Még csak nem is elitcsapat
A brit kutatók kísérletének végkicsengése az, hogy az ókori evezősök vagy valamilyen különleges, általunk nem ismert technikával eveztek, amely sokkal hatékonyabb a mai stílusnál, vagy genetikus adottságaik voltak sokkal jobbak a ma sportolókénál. Elgondolkoztató ezen túlmenően az is, hogy a feljegyzések nem szólnak elit evezőscsapatokról. Volt olyan idő, amikor csak Athén több mint kétszáz háromevezősoros hadihajóval rendelkezett, egy ilyen hajó fedélzetén pedig százhetven evezős húzta az „igát”. „Ha jól számolunk, ez legalább harmincnégyezer kiváló fizikumú embert feltételez. Ez a mennyiség pedig nem egy szűk elitre vall” – mondja Rossiter.
A kisérleti régészet új területét vizsgálják a kutatók
Persze vannak, akik szkeptikusan fogadták a kísérlet eredményeit. Egyes kifogások szerint a mai sportolók teljesítményét jelentősen ronthatta az a tény, hogy a rekonstruált hajó valóban megfelelhetett ókori elődjének. Azokat pedig alacsonyabb átlagmagasságú emberekre tervezték, méghozzá úgy, hogy az evezősök úgy is szinte egymás nyakában „lógtak”. A mai sportolók pedig már jóval nagyobbak, ami miatt a szűkebb helyen eleve kisebb teljesítményre voltak képesek.
A háromevezősoros hadihajók egyébként roppant technikai fölényt biztosítottak a csatákban. A három sornyi evezőpárnak illetve keskenységüknek köszönhető gyorsaságuk, fordulékonyságuk és manőverező képességük messze meghaladta a hagyományos hadihajókét, ráadásul ezeket a hajókat ütközésekre is felkészítették. A háromevezősoros hajók kapitányai ugyanis első lépésben mindig megpróbálták nekivezetni a trieres hegyes és kemény orrát az ellenség hadihajójának. Ezzel kilyukasztották és szétroncsolták az ellenfél hajóját, ezt követően pedig elfoglalták azt.
A tieres-ek kapcsán egyébként sokáig nem volt egyetértés a tudósok között. Sokak szerint ugyanis nem háromevezősoros hajókról van szó az ókori forrásokban, amikor a trieres szót használják, hanem vagy arról hogy egy evezőt hárman húztak, vagy pedig arról, hogy az evezősök három részre tagolódtak elülső, középső és hátsó evezősökre. A kétkedés elsősorban azzal magyarázható, hogy nem hitték el, hogy az ókori hajóépítők képesek voltak olyan bonyolult jármű megtervezésére, amilyen egy háromevezősoros hajó volt.
