Élet-Stílus

Vízbár: a posztbuborék társadalma

Nincs benne semmi poén, tudom. Legalábbis ma, de 15 évvel ezelőtt istenien szórakoztunk, amikor izraeli turistaútjáról érkezett barátunk azt mesélte, hogy Jeruzsálemben vízbárban randiznak a fiatalok, az az egyik legdivatosabb hely, ahol az emberek azért fizetnek, hogy vizet igyanak.

És akkor mi otthon kinyitottuk a csapot, letettünk a másik elé egy pohár vizet, mondtuk, hogy 100 forint és ezen kiválóan mulattunk sokadjára is. Barátunk azt is elmesélte, hogy az itallapon sokféle vízből választhatnak a betérők, akik képesek sorba állni egy asztalért, és ez legalább olyan vicces volt, mint maga a tény: vízbár. Mert ugyan mi is ismertünk vizeket, nevezetesen simát s szódát, aztán gyógyvizeket, úgymint savanyút vagy büdöset, de ezzel ki is fújt.


Vízbár: a posztbuborék társadalma 1

A nagypapa gyerekkoromban néha – amikor felhajtott egy nagy pohár vizet – felsóhajtott a konyhai hokedlin, hogy ez aztán nagyon jólesett, nincs is jobb ízű ital a víznél. És akkor én nevettem, mert hát ez marhaság, a víznek nincs is íze. Akkor nagyapa azt mondta, hogy igenis van, csak azért nem tudom, mert nem éltem az ostrom idején, amikor nem volt víz, a hólevet forralták fel, no annak aztán nincs íze, az borzasztó, mígnem ez a csapvíz, ez kiváló, semmivel sem cserélné el.

Ma persze már márka szerint választunk vizet mi is, és a sznobok boldogan húzatják le a hitelkártyájukat egy üveg Perrier-ért. Az ilyen ritka kivételektől eltekintve szénsavas vizet Nyugat-Európában már alig isznak, egy átlagos hűtőpultban hét-nyolcféle víz mellett jó, ha egy szénsavasat találni. Ez már a posztbuborék társadalmak kora, a wellness folyón innen és túl.

A Perrier persze más, nemcsak azért, mert a francia Vergéze forrásban természetesen csordogál a szénsavas víz, de ezt designjában is egyedi üvegbe palackozzák, messziről is felismerhető. Csajok, egy kávéházi asztalnál Perrier mellett újságot olvasó pasas mellett érdemes üres asztalt keresni! Csúcssznobok morognak (persze mikor nem?), nem tudják lenyelni, hogy a Perrier műanyag üveget is csináltatott magának, de hát így múlik el a világ dicsősége. Ma már Evian is kapható pille palackban, hol vannak már a szép idők? A gyártók tudomásul vették, hogy senki sem szeretne nehéz üvegeket cipelni az utcán. Anyáink még lepofozták volna a fejünket, ha azt látják, üvegből iszunk, olyan lett volna, mintha a földre köptünk volna, most meg egy Louis Vuitton-táskából éppúgy kikandikál egy rózsaszín kupak, mint egy sporttáskából.

A római Piazza Navonán San Pelleg-rinót hoz a nyáron is tökéletes feketébe öltözött pincér és az olasz Alpok egyik ékszerének tartja a lombardiai kisváros kristálytiszta vizét, amely már Leonardo szomját is oltotta. Az üveg itt is egyedi, és olyannyira része a nemzeti öntudatnak (no meg a brandépítésnek), hogy sok méteres mását még az évenkénti nagy velencei regattán is felvonultatják.

Egy átlag olasz évente 150 liter ásványvizet iszik meg, mi kevesebb, mint a felét, de évről évre többet. Nem tudom megélne-e nálunk egy vízbár, de lenne mit tanulnunk. A víz civilizációkat köt össze, illetve választ el. Vízválasztók lettünk. Egy jobb vízbár itallapján – mert ma már Londontól Toki-
ón át Sydneyig a nagyvárosokban hétköznapiak az ilyen műintézmények – legalább tucatnyi víz szerepel a világ minden tájáról. Az első helyek egyikén a Norvég Voss, a szűz víz, amelyet egyenesen a jég alól nyernek, a földgolyó legizgalmasabb és legmenőbb vízének tartják. Azután a Fiji, nem meglepő módon a Fiji-szigetekről, a Voss ellentéte is lehetne, ez sem hétköznapi folyadék, íze attól olyan különleges, hogy a vulkánikus kő évszázadokon át szűrte a trópusi esőket. A borszakértők mintájára ma már vannak vízszakértők is, azt állítják, a Fiji lágysága semmihez sem hasonlítható. A Saratoga ásványvizet az irokéz indiánok találták meg az 1300-as években, azóta dicsérik és isszák az amerikaiak. George Washington és Mark Twain is ezt szerette, még ha nem is kötötték az orrukra, hogy attól olyan tiszta és friss, hogy 9 méter homokon és 45 méter kövön szűrődik át.

Aki azt hiszi, hogy csak mai mánia, hogy a sztárok előírják, milyen vizet készítsenek be a szállodai szobájukba, az téved. Marilyn Monroe már a hatvanas években Saratogát rendelt magának. De azt még ő sem gondolta volna, hogy drága illatszerboltok és repülőtéri tax free shopok polcairól a nők előszeretettel kapkodják majd le az arcra permetezhető vizet, lehetőleg az is Evian, amely a használati utasítás szerint remekül hidratálja a bőrt. Kérdem én, melyik víz nem vizezi a bőrt?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik