A résztvevők nem fogadták el az SZDSZ által kidolgozott, a kisebb parlament érdekében megváltoztatandó szisztémára vonatkozó szorzókat. Az egyiket aránytalannak, a másikat alkotmányellenesnek találták a pártok.
A gettósodást, a szegregálódást, a mélyszegénységet és a munkanélküliséget nevezte a mai magyar társadalom legnagyobb szociális problémáinak Ferge Zsuzsa szociálpolitikus a Családsegítés 20 éve címmel rendezett szakmai konferencián szerdán, Budapesten.
A hosszú távú villamosenergia-vásárlási szerződések felülvizsgálatára és a versenyhelyzet megteremtésére ösztönzi a kormányt az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának 2005 őszén kelt levele – hangsúlyozta Fónagy János fideszes országgyűlési képviselő.
Az infláció mértéke körül növekednek a kommunális díjak 2006-ban a fővárosban – jelentette be szerdán sajtótájékoztatón Demszky Gábor főpolgármester. A szolgáltatások díjairól csütörtökön dönt a Fővárosi Közgyűlés.
Az Országgyűlés gazdasági bizottságának szerdai üléséről kivonultak az ellenzéki képviselők, mert nem értettek egyet a költségvetéshez benyújtott egyik módosító indítvány kormánypárti képviselők általi megszavazásával.
Szerdán reggel Budapesten a Könyves Kálmán és a Hungária körúti vasúti aluljáróba beszorult egy teherautó magas rakománya. Személyi sérülés nem történt; három forgalmi sávot le kellett zárni, a tűzoltók jelenleg is dolgoznak.
Az Országos Mentőszolgálat adatai szerint a mentésre használható 828 autóból mindössze 159-re jut fő- vagy részállású doktor, és csak 30-40 kocsijuk van, amelyen a nap 24 órájában orvos dolgozik. A többieken (főiskolai végzettségű) mentőtisztek, esetleg szakápolók segítenek – írja a Népszabadság.
A zöldmozgalomnak engedve a Zengő helyett a Tubes-hegyen épül fel a déli határhoz tervezett NATO-radar. Gyurcsány Ferenc kormányfő várhatóan erről tájékoztatja szerdán Sólyom László köztársasági elnököt – értesült a Népszabadság.
Szerdán a legnagyobb három párt által támogatott összesített modellből az SZDSZ a mandátumokra vonatkozó számításokat végezete el, így ezek tárgyalásával folytatódhat a négy parlamenti párt egyeztetése a választójogi rendszer átalakításáról.
A Fidesz több elemből álló javaslatcsomagot dolgozott ki a villamosenergia árának csökkentésére – közölte Varga Mihály, a párt gazdasági kabinetjének vezetője.
A falvakban, a kisebb településeken kell erősítenie a szocialista pártnak - jelentette ki Hiller István. Az MSZP elnöke szerint a szocialista párt a választókerületek nagyobb településein jól szerepel, a városokban erős, de a falvak világában gyengébb.
Januártól 900 ezer munkáltató kaphat teljes járulékkedvezményt egy éven át, ha egy évig tovább foglalkoztatják azt az álláskeresőt, akit legalább három hónapja már regisztráltak a munkaügyi központnál - mondta Csizmár Gábor Balatonfüreden, az Országos Foglalkoztatási Konferencián.
Nagy bajban van az az ország, ahol a miniszterelnök nyíltan bevallja: el kell adósodni azért, hogy az éhséglázadást elkerüljük - reagált Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője Gyurcsány Ferenc kedd reggeli rádióinterjújára.
Orbán Viktor valószínűleg tévedés áldozata lett, amikor azt állította, hogy a háztartási villamos energiáért többet kell fizetni Magyarországon, mint Ausztriában - jelentette ki Batiz András kormányszóvivő kedden Budapesten.
Az országos listáról, a választási programról és a miniszterelnököt-jelölt személyéről döntő kongresszussal kezdi kampányát 2006 februárjában az MSZP – közölte Hiller István, a szocialista párt elnöke.
Az olasz vasutasok pénteki sztrájkja miatt aznap a Goldoni EC Velence helyett csak a szlovén határállomástól, Villa Opicinától közlekedik – közölte a MÁV az MTI-vel kedden.
Ezen a télen 857 hajléktannal több jut menedékhez. A téli krízishelyzetre felkészülve a főváros újabb intézkedéseket hozott – jelentette be Demszky Gábor a Kocsis utcai szállón.
Jövő januártól 8-10 százalékkal emelkedhetnek a BKV tarifái, emellett növelnék az ellenőrök határkörét is – hangzott el kedden a civil szervezetek és társadalmi kapcsolatok bizottságának budapesti ülésén.
Közös nyilatkozatban közölték kedden a történelmi egyházak, hogy nem értették félre az SZDSZ nevében kifejtett nézeteket az állam és az egyház kapcsolatáról, s ha az egyházakhoz intézett levelét Kuncze Gábor pártelnök bocsánatkérésnek szánta, azt a maguk részéről elfogadják.
Az SZDSZ elítéli és hamis adatokra alapított, populista javaslatnak minősíti, hogy az ellenzék egy demokratikus piacgazdaságban Árhivatalt és visszaállamosítást szorgalmaz – írta közleményében Kuncze Gábor, a párt elnöke.
Megcsúszott egy lejtőn és Árokba borult egy robbanóanyagot szállító teherautó kedden délelőtt az 58-as úton, Baranyában, Túrony és Harkány között. A rakomány sértetlenül megúszta a balesetet, személyi sérülés nem történt.
A Blikk szerint Anettka az MDF médiaszakértőjeként fog dolgozni. A kisebbik ellenzéki párt sajtóosztályán a FigyelőNetnek elmondták, hogy a műsorvezető ugyan tőlük kapott állandó belépőt a Parlamentbe, de nem szánnak politikai szerepet a médiaszemélyiségnek.