Belföld

Zajvédő fal lesz a Nyugatinál?

Zajvédő falra van szükség a VI. kerületi Podmaniczky utca egy részén, a Nyugati pályaudvar mellett - közölte Wertán Zsolt fővárosi és VI. kerületi képviselő.

A kormányzati negyed beruházásának leállítása után a terület szomszédságában élő emberek jelezték, hogy az “átmeneti” állapot több problémát vet fel – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus. A VI. kerületi önkormányzat képviselő-testületi ülésén pedig kormánypárti felhatalmazást is kapott arra, hogy a közvetlenül érintett emberek érdekeit képviselje a Fővárosi Közgyűlésben.

Az elbontott vasúti épületek korábban jelentősen leárnyékolták a környező lakóházakat az ipari erősségű zajterheléstől. Az épületek elbontása óta a pályaudvar közelében lévő házak lakóinak életminősége erőteljesen romlott. Az ingatlantulajdonosok pedig azzal szembesültek, hogy a megnövekedett zaj miatt ingatlanuk értéke egyre csökken – mutatott rá Wertán Zsolt.

A politikus kezdeményezi a fővárosi önkormányzat szakbizottságánál, hogy kérjék fel Demszky Gábor főpolgármestert a zajvédő fal létesítésének támogatására. Megjegyezte, hogy a néhány hete az M3-as út bevezető szakaszán megkezdődött zajvédő fal építésére lenne szükség a Podmaniczky utca pályaudvar menti részén is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik