Belföld

Felfrissítették az influenzaoltást

Hétfőn kezdik szállítani, és október 17-ig az ország minden felnőtt és gyermek háziorvosi rendelőjébe eljuttatják az Állami Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) által legyártatott, 1,3 millió, influenza elleni újfajta vakcina első adagját – írja a Magyar Nemzet.

Az idei oltóanyag mindhárom komponensét megváltoztatta az Egészségügyi Világszervezet (WHO), ilyen húsz éve fordult elő utoljára. Ezt, bár ingyen megkaphatják a veszélyeztetett csoportba tartozók, mégis túl kevesen kérik. A 60 éven felüliek, krónikus betegek háromnegyedének, az aktív népesség felének be kellene oltatnia magát a WHO és a szakemberek ajánlása szerint.

Ehhez képest Magyarországon évről évre az előbbiek mindössze 30-35 százaléka él ezzel a lehetőséggel, utóbbiaknál ez a 15 százalékot sem éri el – mondta el Szolnoki István, az Országos Tisztiorvosi Hivatal főosztályvezető-helyettese.

Hangsúlyozta: a patikákban egy hét múlva elérhető lesz a hazai oltóanyag, amelyen kívül még többféle, főként támogatás nélkül kapható vakcinát kaphatunk, vagy kérésre megrendelik a gyógyszertárak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik