Belföld

Harminchárom melegverőt keresnek

Három hónap elteltével pénteken újabb fotókat tett közé a rendőrség azokról, akik részt vettek a július 5-i fővárosi Meleg Méltóság Menet megzavarásában, majd az azt követő rendbontásban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a www.police.hu oldalon már 33 olyan férfiról közöl képeket, akik a három hónappal ezelőtti felvonuláson, vagy azt követően jogellenes cselekményeket követtek el. A BRFK a rendzavarást elkövető személyek felderítése, felkutatása céljából 15 tagú külön nyomozócsoportot hozott létre.

A rendőrség július 14-én azt közölte, hogy 63 embert gyanúsította meg a melegfelvonulással összefüggésbe hozható rendzavarás miatt, ebből 43-at bűncselekmény, míg a többieket szabálysértés miatt vonták eljárás alá.

A Budapesti Nyomozó Ügyészségen több mint egy tucatnyi ügy van folyamatban a július 5-én történt eseményekkel kapcsolatban.

A rendőrség szintén fotók alapján keresi azokat, akik a szeptember 20-i rendzavarásban részt vettek. A www.police.hu oldalon 13 férfi fotóját tették közre, és nyomravezetői díj személyenként egymillió forint.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.