Belföld

Negyvennyolc órás, viszontagságos utazást követően hazaérkeztek a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdői Állatpark szakemberei, akik a thaiföldi kormányellenes tüntetés miatt rekedtek a bangkoki repülőtéren.
2008. 11. 30. 14:28
A Fidesz Győrben is "bort iszik és vizet prédikál"; miközben a párt politikusai szavakban aggódnak a lakótelepeken élőkért, a "leggazdagabb magyar nagyváros" fideszes és KDNP-s vezetése az ország legnagyobb, 13,5 százalékos távhődíj-emelését hajtotta végre - mondta Neupor Zsolt, az MSZP győri elnöke.
2008. 11. 30. 12:37
Az Eperjesi Kerületi Ügyészség elutasította azt a beadványt, amelyben egy parlamenten kívüli szlovák párt alelnöke büntetőeljárás megindítását indítványozta Ján Slota ellen, gyűlölködő, magyarokat sértő és gyalázó kijelentései miatt.
2008. 11. 30. 11:18
Az MSZP európai parlamenti (EP) választási listáját nem Gyurcsány Ferenc pártelnök, miniszterelnök vezeti, és vélhetően igazán nagy "húzónév" sem lesz a listán.
2008. 11. 30. 09:54
Az ország mintegy tízezer polgári körének több százezres tagsága képviseletében ezren vettek részt szombaton a Polgári Körök Országos Konferenciáján Tapolcán; a jelenlévők egyetértettek a polgári köröket és civil közösségeket védő erkölcsi testület megalakításával.
2008. 11. 29. 18:06
A Független Kisgazda-, Nemzeti Egységpárt (FKNP) megvonta bizalmát Lengyel Zoltán országgyűlési képviselőtől és felkérte, hogy lépjen ki a pártból, az országos elnökség erről szombati rendkívüli ülésén döntött.
2008. 11. 29. 17:56
Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba szombaton délután egy hajléktalan férfit, aki leesett a fővárosi II. kerületi Frankel Leó utcában egy ház 4. emeletéről.
2008. 11. 29. 16:37
Az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnökévé újraválasztotta Molnár Csabát, a megyei küldöttgyűlés szombaton – közölte az ülést követő sajtótájékoztatón Kránitz László megyei alelnök Győrött. A tisztségre egyedüli jelölt volt Molnár Csaba, aki hétfőn foglalja el a közlekedési miniszteri bársonyszéket.
2008. 11. 29. 16:33
A közszolgálatban dolgozók életminőségét rontó, megélhetési feltételeit veszélyeztető állami-kormányzati intézkedés-tervezetek elleni petíciót adott át egy 23 fős szakszervezeti delegáció a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárának.
2008. 11. 29. 14:23
Több ezer pedagógus, oktatásban dolgozó tiltakozott a kormány közszférát érintő megszorító intézkedései és az oktatás területén tervezett jövő évi forráskivonás ellen.
2008. 11. 29. 13:02
A Hősök terén a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének több ezer tagja gyűlt össze szombaton délelőtt, a közszolgálati szakszervezetek budapesti demonstrációja kezdeteként.
2008. 11. 29. 11:48
Az ausztrál férfiak bajuszt növesztenek, a magyarok inkább a homokba dugják a fejüket, ha az egészségükről van szó. Pedig a helyzet komoly: a férfiak világszerte korábban halnak, mint a nők, nálunk pedig ötből csak három remélhet 65 életévnél többet.
2008. 11. 29. 11:00
Lopott gépkocsival szenvedtek balesetet fiatalok még pénteken éjszaka a XX. kerületi Grassalkovich út Ócsai úti felüljárójánál.
2008. 11. 29. 09:44
Egyik legközelebbi bizalmasát, Molnár Csabát jelölte a kormányfő a monorierdői vonatbaleset miatt lemondott Szabó Pál közlekedési miniszter utódjául. A Figyelő portréja.
2008. 11. 29. 07:34
Megalakult a Reformszövetség, az Országos Érdekegyeztető Tanácsban képviselt kilenc munkaadói szervezet vezetői, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt és jelenlegi elnökeinek részvételével - jelentette be Pálinkás József az MTA elnöke.
2008. 11. 28. 18:31
Közel másfél évig tartó nyomozás során 12 személyt vont eljárás alá a hajdú-bihari rendőrség jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
2008. 11. 28. 17:38
Olvasói sztorik