Belföld

Plusz pénzhez juthatnak a kórházak

Még az idén plusz támogatáshoz juthatnak a kórházak - közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter.

A mértékét egyelőre nem tudni, az ugyanis az Egészségügyi Alap (E-Alap) decemberi bevételeitől és kiadásaitól függ. Végleges adat két hét múlva, az egészségügyi kassza zárása után várható – olvasható a Népszava szombati számában.

Székely azonban kiemelte: a tárca célja nem az adósságrendezés, felelős gazdálkodást vár a csaknem 63 milliárd forintos tartozást felhalmozó kórházaktól. A költségkiegészítésből valamennyi hazai intézmény részesül, a jogszabály értelmében ugyanis az E-Alap megtakarításából az összes kórháznak jár – olvasható a lapban.

A Magyar Kórházszövetség elnöke megkönnyebbüléssel fogadta Székely bejelentését. Varga Ferenc a Népszavának azt mondta, eddig bizonytalanságban tartotta őket a kormány, ám most azt szeretné tudni: mekkora támogatásra számíthatnak. Példaként említette, tavaly 30 milliárdos kiegészítést kaptak, az E-Alap idei megtakarítása mintegy 50 milliárdra becsülhető. Reméli, hogy az egész összeget felosztják, ám arról is hallott: a megtakarítás javát visszatartják – áll a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik