Belföld

Erkölcsöt védenek a polgári körök

Az ország mintegy tízezer polgári körének több százezres tagsága képviseletében ezren vettek részt szombaton a Polgári Körök Országos Konferenciáján Tapolcán; a jelenlévők egyetértettek a polgári köröket és civil közösségeket védő erkölcsi testület megalakításával.

A testület tagjai: Bíró Ildikó, a Fidesz elnöki kabinetjének civil igazgatója, az országos konferencia háziasszonya, Czakó Gábor író, Csókai András agysebész, Freund Tamás agykutató, Eperjes Károly színművész, Kondor Katalin újságíró és Papp Lajos szívsebész. Az erkölcsi testület öt önvédelmi, önsegélyző csoportot hozott létre.

A konferencián felolvasták Orbán Viktor Fidesz elnök üdvözlő levelét. Az ellenzéki párt elnöke többek közt azt hangsúlyozta levelében, hogy “ma már nemcsak mi mondjuk, hanem az egész ország, sőt a világ is tudja: hazánk bajban van”. A Fidesz elnökének levelében foglaltak szerint “nem a nemzetközi válság ragálya terítette le a hazát, hanem éppen azok gyengítették le és betegítették meg, akiknek a meghirdetett programja és esküvel vállalt kötelessége lett volna vigyázni rá, hogy olyan erős, gyarapodó és jövőjében bízó ország legyen, mint amilyent közösen rájuk hagytunk.”

Az egész napos konferencián több mint harmincan szólaltak fel, köztük Széles Gábor nagyvállalkozó, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke, aki kizárólag a tulajdonában lévő Echo Televízióról és a Magyar Hírlapról beszélt. Mint mondta: a tévé nézettsége egyre nő és a jövő év elején már minden háztartásban fogható lesz, a lap példányszáma pedig emelkedik.

Fricz Tamás politológus szerint egyszerre van politikai, gazdasági és erkölcsi válság az országban. Közölte: lakóhelyén, Újpesten a polgári körök “kísérletet tesznek spontán akció keretben” Újpest két szocialista parlamenti képviselőjének – Csizmár Gábornak és Kiss Péternek – a képviselői tisztségükből való visszahívására.

Csath Magdolna közgazdász szerint a gazdaságot illetően “cinikus és gátlástalan” hazudozás megy az országban. Szavai szerint az ország “egy hánykolódó hajó”, amelynek a kormányánál hozzá nem értő emberek ülnek és rossz döntéseket hoznak.

A konferencián adták át a Polgári közösségekért díjat Horváth Éva üzletasszonynak és Makovecz Imre építésznek. A konferencián bemutatták a polgári körök új zászlóját, amely lyukas, jelezve, hogy felvállalják az ’56-os eszmeiséget.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.