Belföld

Több mint 33 milliárd forint veszteséget okoztak a jegy nélkül utazók a BKV-nak 2009-ben, ráadásul számuk évről évre nő. Úgy tűnik, a közlekedési vállalat nem tud hatékony módszerekkel előállni, az első ajtós felszállástól és még több ellenőrtől várnak eredményeket.
2010. 05. 20. 11:30
Az esélyegyenlőség biztosítására a Debreceni Egyetem létrehozta a Fogyatékossággal Élő Hallgatók Ügyeinek Bizottságát, amelynek elsődleges feladata sérült hallgatók speciális vizsgafeltételeinek megteremtése.
2010. 05. 20. 11:25
Meghaladta a tízezret az elmúlt hét viharos időjárása miatti károkról szóló bejelentések száma az Aegon Magyarország Biztosítónál. A kár értéke már most eléri az egymilliárd forintot, a cég még 3-4 ezer bejelentésre számít.
2010. 05. 20. 11:15
Feljelentést tesz a Jobbik a Malév privatizációs ügyletei kapcsán különösen jelentős kárt okozó csalás és a számviteli fegyelem megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt.
2010. 05. 20. 10:14
Záporok, zivatarok lehetnek, és egyes területeken ismét nagyobb mennyiségű csapadék eshet csütörtök délután Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
2010. 05. 20. 10:03
Az árvíz ellen 540 kilométernyi folyószakaszon védekeznek az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) működési területén.
2010. 05. 20. 09:04
Több vasi településen is leállhatnak a falugondnoki szolgálatoknál üzemeltetett kisbuszok, ugyanis hiányzik az utolsó negyedévi benzin ára - írta a Vas Népe.
2010. 05. 20. 08:46
Olvasói sztorik