Belföld

Lázár: remélem, Vona már lemondott mentelmi jogáról

A Fidesz frakcióvezetője szerint, ha a nemzeti együttműködés, a munka, a család, a rend nem lesz a jövő közös értéke, bennük is csalódni fognak.

Aki a Fideszre szavazott le akarja zárni az utóbbi húsz évet – nyilatkozta Lázár János a Népszabadságnak. A Fidesz frakcióvezetője szerint, ha a nemzeti együttműködés, ha a munka, az otthon, a család, az egészség, a rend nem lesz a jövő közös értéke, bennük is csalódni fognak, és arra a sorsra jutnak, mint az előttük kormányzók.

Lázár János úgy véli, hogy a Fidesz-frakció Orbán Viktor frakciója lesz. Számára értelmezhetetlen a párt-kormány-frakció háromszög.

Vona Gábor “gárdás mellényes” parlamenti esküjéről szólva elmondta: reméli, hogy képviselőtársa a mentelmi jogáról már le is mondott. “Ha nem, mi egészen biztosan kiadjuk. Azt, hogy a mellény viselése minek minősül, rá kell bízni az igazságszolgáltatásra. A Magyar Gárda betiltott társadalmi szerveződés, de az egyenruha vonatkozásában a bírói ítéletek hagynak maguk után kérdőjelet” – tette hozzá.

Ha valakinek a Magyar Köztársaság játékszabályai nem tetszenek, ne esküdjön föl képviselőnek – tette hozzá Lázár, aki szerint az oligarchák végnapjai jönnek. A politikus ezt már a Magyar Hírlapnak mondta, amelynek úgy fogalmazott, hogy a Bajnai-kabinet hazudik és eltitkolja a valóságot.

A Fidesz frakcióvezetője szerint az elmúlt nyolc év arról szólt, hogy befolyásos gazdasági oligarchák megszerezték a társadalmi erőforrások fölötti ellenőrzést. Mint mondta: júniusban olyan törvényeket, jogszabályokat kell elfogadni, amelyek az ország versenyképességét erősítik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik